Vigvári Vendel tavaly az utolsó keretszűkítésnél kikerült a magyar válogatottból, így lemaradt a hazai rendezésű világbajnokságról, de a spliti Eb-ezüstnek és a fukuokai vb-aranynak már a részese lehetett. Ráadásul ez utóbbi tornán testvérével, Vincével együtt ünnepelhetett, ez pedig még inkább értékessé teszi számára az egyébként is hatalmas diadalt. Az FTC játékosa elmesélte nekünk, hogy gyerekként arról álmodozott, hogy az ő neve is felkerüljön a Hajós Alfréd Sportuszoda márványtáblájára, hogy 10 éve üzenetet írt akkori kedvencének, Gór-Nagy Miklósnak a vb előtt, most pedig ő is rengeteg gratuláló sorokat kap fiatal pólósoktól, és beavatott minket abba is, hogy mi segíthette a mostani keretet abban, hogy igazi csapattá érjenek össze.

Már több nappal a világbajnokság megnyerése után, hogyan tudnád megfogalmazni, hogy mit is jelent neked ez az aranyérem?

Azt még mindig elmondhatom, hogy szerintem még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy ez mit is jelent, és hogy mit értünk most el. A hosszú úton hazafelé tudtam gondolkodni, hogy mik azok, amik különlegessé teszik nekem ezt és igazából két fő dologra jutottam: emlékszem 10 éve, amikor a válogatott megnyerte Barcelonában a világbajnokságot, akkor én még 12 éves kisgyerekként konkrétan ugráltam otthon a kanapén, vagy ha épp egy étteremben ülve néztük a mérkőzéseket, akkor rám szóltak a szüleim, hogy kicsit óvatosabban szurkoljak, mert mások ennének. Nekem ez nagyon nagy örömöt jelentett anno, hogy ők ott világbajnokok lettek. Az jutott eszembe, hogy 10 év elteltével már én is tagja vagyok egy vb-győztes csapatnak, és hogy már velem együtt mennyi örömöt szereztünk újra a magyar embereknek, a fiataloknak, a kis vízilabdásoknak. Ez nekem sok boldogságot jelent. A másik, ami hihetetlenül nagy dolog szerintem, és nekem jól esik, hogy eléggé sportos családunk van, nagy sportoló legendákkal a nagyszülők révén és az a sok támogatás, az a sok energia, illetve szeretet amit kaptunk tőlük, az egész családunktól, ez egy óriási visszaigazolás, hogy ez megérte. Amikor küldték a videókat és a képeket, hogy hogyan élték meg az elődöntőt, a döntőt, és hogy megnyertük a tornát, láttam rajtuk, hogy mennyire meg vannak hatódva. Ez nekem iszonyatosan jó érzés volt, kicsit leírhatatlan is. Úgy érzem ez a siker pályafutásomban az első olyan, amivel ténylegesen bekerültünk a történelemkönyvekbe. Természetesen nagy álmom fog ezzel valóra válni, hogy márványtáblákra is felkerül a nevem.

Ez ténylegesen motiváció volt számodra, amikor hosszú éveken át bementél a Hajós Alfréd Sportuszodába és láttad a bajnokok neveit?

Az, hogy kisgyerekként minden egyes napon besétáltam a vízilabda szentélyébe, a Hajósba és ott kint voltak a legendák nevei, az nekem óriási motiváció volt. Nagyon nagy dolognak tartottam, hogy vannak olyan sportolók, akiknek örökre ott szerepel a neve a márványtáblákon.  Tavaly egyébként sajnáltuk többen is a spliti Európa-bajnokságot, mert már annak a megnyerése is nagy siker lett volna, amivel felkerültünk volna.

Most viszont dupláztok, hiszen a Hajós mellett az FTC népligeti uszodájában is felvésik a neveiteket a márványtáblára.

Számomra ez is óriási öröm, egyfajta beteljesedés, hogy a Hajós mellett elmondhatom majd, hogy a legnagyobb történelemmel rendelkező magyar klubban is kikerültem, mint világbajnok.

Emlékszel arra, hogy az általad említett 2013-as vb-cím mit adott neked gyerekként?

Hatalmas motivációt és lendületet kaptam tőle. Halvány emlékeim vannak a 2008-as olimpiai döntőről, de a 2013-as vb teljesen tisztán megvan. Az összes játékost, a magyarokat, illetve a külföldieket kívülről fújtuk öcsémmel, Vincével. A torna előtt pár héttel írtam Gór-Nagy Miklósnak, mert nagyon tetszett a játéka és iszonyatosan aranyos, hosszú levelet írt vissza nekem. Ezen felbátorodva Vince is írt a kedvencének, Vámos Marcinak. Mivel Marcival együtt nyertünk most, ezért ez különleges neki. Miki egyébként nagyon szép és jó dolgokat írt, majd a vb után adott ajándékokat is, amik a mai napig megvannak ereklyék között. Vincével akkor tényleg elképzeltük, hogy egyszer majd mi is ott leszünk, mi is nyerünk, és mi is felkerülünk a márványtáblára. Később sokszor eszembe jutott, hogy milyen jó lenne örömet okozni másoknak, olyan fiatal vízilabdásoknak, mint amilyenek mi voltunk. Egyébként írtak is nekünk most sokan, hogy mennyire kedvelnek minket, mennyire szeretik a játékunkat és mennyire gratulálnak, ami egy iszonyatosan jó érzés. Pont ezt is írta Gór-Nagy Miki anno, hogy nagyon bízik benne, hogy egyszer oda eljutok, hogy egyszer én is kapok egy ilyen levelet. Nekem ez akkor nagyon megragadt, nem fogom elfelejteni és próbálom az üzenetekben tovább adni ezt a fajta kedvességet, amit én is kaptam.

Mit éreztél, amikor a döntőben ötméterespárbajra került sor? Benned volt az, hogy nyerhetünk annak köszönhetően, hogy az utóbbi években az FTC-ben és a válogatottban is győztesként kerültünk ki ilyen szituációból?

Vicces volt, mert három éve, amikor az Eb-t megnyerték a srácok a Duna Arénában, akkor Vincével együtt néztük a lelátón, s amikor lőttünk egyet, vagy amikor védett a Soma szó szerint szédülésig üvöltöttünk. Nekem ez most egy hasonló élmény volt, mert azután, hogy nem kerültünk be a meccskeretbe, most is úgymond a lelátóról néztük Vincével az ötméterespárbajt. Amikor kihúztuk ötösökre a görögök ellen, egyfajta jó érzés töltött el, mert ismerem Soma világklasszis színvonalát, illetve jó lövőink is vannak, így ebből azért a legtöbbször szerencsére jól jöttünk ki az elmúlt időben. Ott már egyfajta megnyugvás azért volt rajtam. Ugyanúgy üvöltöttünk Vincével minden egyes gólnál vagy védésnél. Izgulós, fordulatos és egészen elképesztő volt. Mostmár azt gondolom, hogy Somától félnek a külföldi lövők, hiszen a döntő pillanatokban mindig jó helyen van a keze.

A Varga, a Decker és a Steinmetz-fivérek után van egy újabb aranyérmes testvérpárja a magyar vízilabdának. Mit jelent számodra, hogy öcséddel együtt nyertetek vb-t?

Már az is egy óriási dolog volt nekem és neki is, hogy világversenyen együtt legyünk. Az, hogy meg is nyertük, ez hab a tortán. Az, hogy ilyen fiatalon, már nem is tudom hova fokozzam ezt az érzést. Nagyon boldogok voltunk és elsőként öleltük meg egymást és borultunk egymásra, már az elődöntő és a döntő után is, hogy „Úristen, világbajnokok vagyunk!”

Sokan említették a győzelem óta, hogy a csapategység volt a siker egyik kulcsa. Te mit gondolsz erről?

Azt gondolom, hogy a szakmai stáb nagyon sok energiát fektetett ebbe, hogy a személyes kapcsolatok is jók legyenek és szeressük egymást. Ne csak úgy nézzünk egymásra, mint egy csapattársra, hanem, mint egy barátra. Volt nagyon sok pszichológussal való beszélgetés, akár párban, akiknek voltak nehézségeik egymással, vagy akár hármasban is leültünk, leültek játékosok beszélgetni, hogy ezek fejlődjenek, az esetleges csorbákat kiegyenesítve. Sokszor tényleg nagyon nagy előrelépések történtek emberi kapcsolatokon belül. Szerintem bőven van még hova fejlődni, de baj is lenne, hogyha nem lehetne fejlődni. Ez a jövő kihívása lesz.  A tavalyi világbajnokságon nem voltam ott, csak a tartalékok között voltam, így kívülről láttam csak a mérkőzéseket. De a felkészülést végigcsináltam és ott éreztem az edzések alatt, hogy nem olyan jó az összhang, illetve az egymáshoz való viszonyulás. Most ez jóval jobb volt, de már az Eb-n is elindult egy folyamat. Szoktam is mondani, hogy szerintem ott volt idáig a legjobb a csapatösszhang, illetve az egóknak az elhelyezkedése. Senki nem akart kitűnni, vagy ledominálni a másikat, és ez a folyamat pedig át lett mentve ide. Nyilván itt kicsit más volt, mert jöttek vissza klasszisok, de látszik, hogy megérte foglalkozni egymással. Illetve a másik dolog, ami miatt ilyen sikeresek voltunk az az, hogy szerintem nálunk van most a világ legjobb játékosa, Zalánki Gergő, nálunk van Vogel Soma, aki elképesztő teljesítményt tud nyújtani, de még sorolhatnám a jobbnál jobb játékosokat. Talán kijelenthetem, hogy ha egy az egybe le van bontva, akkor nekünk van a legjobb játékosállományunk.

Ilyen siker után legtöbbször a győzelemről és az örömteli pillanatokról beszélnek. De voltak mélypontok?

Voltak mélypontok is, nem kell szépíteni. Volt, amikor Varga Zsolt sem értette a felkészülés alatt, hogy mi történik a csapattal. Fáradtak voltunk, úgy éreztük, hogy valami nem működik. Zsolt ritkán enged el edzést, de elengedett egy edzést, leültünk és majdnem két és fél órát beszélgettünk arról, hogyha valakinek van esetleg problémája, akkor mit lát megoldásnak és amennyire tudtunk annyira őszintén bele álltunk a nehezebb kérdésekbe is. A vb előtt pedig Kyotóban elmentünk közösen egy este, minden játékos és a stáb. Pedig nem lett volna úgymond szakmailag elvárt, de elmentünk, együtt, nem húzott szét a társaság. Kicsit szórakoztunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat és ott egy nagyot előreléptünk, majd hatalmas összhangban megnyertünk a világbajnokságot…

Fotók: MVLSZ \ Kovács Anikó, Derencsényi István