2022. március 24.
Megvan az alapszakasz-elsőség!
Már biztosan 1-es kiemelési számmal kezdjük a rájátszást – előtte szombaton még Debrecenben játszunk.

Utolsó hazai alapszakasz-mérkőzésére készült a listavezető férficsapatunk, amelyből sok fiatal előző este még a Komjádi-kupa döntőjében szerepelt. Most a felnőttkeretet is súlyozta a szakvezetőség, amelyben Varga Zsoltot ezúttal Nyéki Balázs helyettesítette meccselő edzőként. Az alapcsapatból pihenőt kapott Daniil Merkulov, Nyíri Balázs, Nemanja Ubovic és Varga Dénes is, a kapuban pedig Szakonyi Dániel kezdett.

Mindezek dacára már az első negyedben elkezdett nyílni az olló, ami megfelelt a papírformának, hiszen a mezőny első, illetve utolsó előtti helyezettje találkozott.

Az első szünetre három, a másodikra öt, a harmadikra hat gól lett a különbség, úgyhogy nem férhetett kétség a jelentős különbségű győzelemhez.

Inkább az volt a kérdés, hogy ki, mennyi találattal zár: e tekintetben Luca Damonte, Fekete Gergő és Vigvári Vendel vívott különcsatát, hiszen a mérkőzésidő kétharmadánál mindhárman három góllal álltak – aztán Vámos Márton is felzárkózott melléjük.

A végére Fekete és Vigvári lépett el négy-néggyel, úgyhogy ők lettek a legeredményesebb embereink, a végeredmény pedig kellemes 19–11!

Szombaton következhet az utolsó forduló, a jövő hét közepi Bajnokok Ligája-rangadó után pedig április első hétvégéjén el is kezdődik a Vasas elleni bajnoki elődöntő!

E.ON FÉRFI OB1, 13. FORDULÓ (PÓTLÁS)
FTC-Telekom Waterpolo–Debrecen 19–11 (5–2, 3–1, 5–4, 6–4)
Gólok: Fekete 4, Vigvári 4, Damonte 3, Vámos 3, Német 2, Varga V. 2, Klár

Cikkajánló

Egyiptomban tölti a karácsonyt Vogel Soma

A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.

Nyéki Balázs: Egyedülálló évet produkáltunk

Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.

Vogel Soma az év magyar vízilabdázója

Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.

Legyen az Év csapata az FTC pólósai!

Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.

Örömszavak – sorozatban hetedszer is kupagyőztes az FTC

Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!

Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC

A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

A címvédésért küzdenek férfi pólósaink az MK-ban

Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.

„A döntő mindig teljesen más műfaj”

Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin