Évtizedek óta bevett szokás több sportágban is, hogy „összeeresztik” az előző szezon két kupasorozatának első helyezettjeit, hogy kiderüljön, a két szupercsapat közül melyik a jobb. Vízilabdában 1976-ban hívták életre az Európai Szuperkupát, melyen tehát a Bajnokok Ligája győztese (korábbi nevén Euroliga) csap össze az Euro Kupa (korábban KEK, illetve LEN kupa) nyertesével. A mérleg eddig 27-10 a BL-címvédő javára. A csúcstartó a Bajnokok Ligájához hasonlóan itt is az olasz Pro Recco, amely hatszor hódította el a rangos serleget, míg a második helyen holtversenyben áll az FTC, a CSKA Moszkva és Mladost Zagreb három-három sikerrel.
A Ferencváros 1978, 1980 és 2018 után nyerhet ismét, vagyis megvédheti tavaly megszerzett címét, melyet a francia Marseille szeretne elvenni. A duplázás eddig csak két együttesnek sikerült, a német Spandaunak (1986, 1987) és a Pro Reccónak (2007, 2008), így ha szombaton zöld-fehér győzelem születik, akkor Varga Zsolt együttese csatlakozik a címvédők szűk táborához. Egy dologban viszont már a meccs előtt történelmet írtunk! Az FTC az első klubcsapat, amely egymást követő három évben is játszik az Európai Szuperkupáért.
2017-ben és 2018-ban a kisebbik kupasorozat, vagyis az Euro Kupa-győzteseként küzdhettünk a döntőben a Komjádi uszodában. Előbb a Szolnokkal kerültünk szembe és nagy csatában sikerült is döntetlenre menteni a mérkőzést, ám a büntetőpárbajban alul maradtunk. Azóta tudjuk, hogy ez a vereség irányította rá vezetőedzőnk figyelmét arra, hogy minden edzés végén gyakoroltassa játékosaival az ötmétereseket. Egy évvel később pedig beérett a rengeteg munka, hiszen a görög Olympiakosz Pireusz elleni mérkőzésen már a Fradi került ki nyertesen az újabb drámai végjátékból. Sokáig azt hittük, hogy várnunk kell majd néhány évet a következő Európai Szuperkupa-döntőnkre, de júniusban, a klub első BL-győzelmének másnapján tudatosult bennünk, hogy ősszel ismét megküzdhetünk a trófeáért, de már a legrangosabb kupasorozat címvédőjeként.
Az FTC-Telekom – CN Marseille mérkőzést november 2-án, szombaton rendezik Franciaországban. A 20:30-kor kezdődő meccset a Facebook oldalunkon követhetik ÉLŐ Streamen.
Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.
Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.
Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.
Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!
A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!
Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.
Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!
Szoros csatában 15-8-ra nyerte meg az elődöntőt az FTC férfi pólócsapata a Honvéd ellen.