2021. március 2.
Legyőztük a csoportelső, veretlen Barcelonetát!
Az FTC-Telekom Waterpolo 11-10-re győzött a Bajnokok Ligája második buborékjának első mérkőzésén.

Varga Dénes és Vámos Márton nélkül, Gárdonyi Andrással a kapuban kezdte a Bajnokok Ligája második csoportkörét az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata.

Az első lövés pechesen, a blokkról vágódott be. Veszélyesebben támadtunk, mint a Barceloneta és a negyed felére egyenlítettünk Zalánki Gergő révén (1-1). Alvaro Granadosra nem figyeltünk kellőképpen és gyors egymásutánban két találattal terhelt minket. Kettővel léptek el a spanyolok, de Giannis Fountoulis góljával kapaszkodtunk.

Nem kezdődött fényesen a második nyolc perc, Felipe Perrone a felső kapufa segítségével talált a kapunkba, de ahogy az előző negyedben most is Zalánki válaszolt. Igyekeztünk közel maradni és majdnem összejött az egyenlítés; Fekete Gergő a kapufát találta el ziccerben. A hibát egy újabb gólváltás követte, majd ismét lemásolták a sormintát a csapatok a félidő előtt, két negyed után jól helytállt az FTC-Telekom (5-6).

Beértük a Barcelonetát és sikerült egyenlítenünk Nikola Jaksic révén. Gárdonyi a kapunkban egyre jobban belejött és amit lehetett megfogott. Labdánk volt a vezetésért, de a kulcs pillanatban pontatlanra sikerült az utolsó átadás. Ismét kettővel léptek meg a spanyolok: Munarriz után Perrone köszönt be. 8-7 helyett 7-9-et mutatott az eredményjelző tábla.

Nem adtuk fel! Sedlmayer Tamás emberelőnyből előbb szépített, majd ismét Jaksic volt az egyenlítő találat szerzője. Hatalmas lélekjelenléttel harcoltak az FTC játékosai, így az utolsó negyedre maradt a döntés (9-9). Pohl Zoltán kipontozódott, és egy támadásig vezetett ellenfelünk, de elöl Zalánki remekül célzott, a harmadik lövését is gólra váltotta; tehetetlen volt ellene Daniel Lopez Pinedo.

Két perccel a vége előtt először szereztük meg a hőn áhított vezetést, miután Zalánki passzát Sedlmayer lőtte be a visszába. Gárdonyi fantasztikusan teljesített, amit lehetett megfogott és így tett az utolsó spanyol lövésnél is. Fekete még megszerezte a labdát kilenc másodperccel a  a vége előtt, ezzel bebiztosította a győzelmet.

Soha rosszabb kezdést! Tartalékosan megvertük az eddig veretlen csoportelsőt. Folytatás szerdán 16.30-tól a georgiai Dinami Tbiliszi ellen.

FÉRFI VÍZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. TORNA, DUNA ARÉNA, BUDAPEST
FTC-Telekom Waterpolo–Zodiac CNA Barceloneta (spanyol) 11–10 (2-3, 3-3, 4-3, 2-1)
Gólszerzőink: Zalánk 3, Fountoulis 3, Sedlmayer 2, Jaksic 2, Fekete 1.

Cikkajánló

Egyiptomban tölti a karácsonyt Vogel Soma

A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.

Nyéki Balázs: Egyedülálló évet produkáltunk

Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.

Vogel Soma az év magyar vízilabdázója

Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.

Legyen az Év csapata az FTC pólósai!

Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.

Örömszavak – sorozatban hetedszer is kupagyőztes az FTC

Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!

Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC

A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

A címvédésért küzdenek férfi pólósaink az MK-ban

Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.

„A döntő mindig teljesen más műfaj”

Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin