Sűrű versenynaptára van idén a vízilabdázóknak, a következő bajnoki évad előtt még vár rájuk a Világliga végjátéka, egy hazai világbajnokság (június 17. - július 3.) és egy Európa-bajnokság, amit augusztus 27. és szeptember 10. között rendeznek Splitben.
A férfiak címvédőként érkeznek majd a kontinensviadalra, 2020-ban Budapesten a büntetőpárbajra csereként beugró Vogel Soma hárította azt az ötméterest, amivel aranyérmesek lettünk – és kijutottunk az olimpiára. A nők bronzérmet szereztek és később ugyancsak a harmadik helyen zártak Tokióban.
Mindkét válogatott számára alapvető cél a továbbjutás a csoportból. Talán nem elbizakodottság kijelenteni, ez teljesülni is fog, a kérdés inkább a csoportban elért helyezés lehet. A férfiak a D-jelű négyesben Szerbia, Izrael és Szlovénia ellen csobbannak majd, a hölgyek az A-csoportban játszanak Németország, Horvátország, Görögország, Hollandia és Románia ellen. Az egyenes kieséses szakaszra fordulva a férfiaknál a csoportelsőség pihenőnapot és talán könnyebb ágat jelent, míg a hölgyeknél azért kell szurkolni a jó csoporthelyezéshez, mert a keresztbejátszás miatt még tippelni is nehéz, ki jöhet ellenfélként a másik csoportból.
A kapitányok a szövetség honlapján értékelték a sorsolást.
- Látva a csoportokat, az biztos, hogy miként a korábbi Európa-bajnokságokon, a csoportelsőség ezúttal is sokat jelent majd. Az is egyértelmű, hogy számunkra ehhez Szerbián keresztül vezet az út, hiszen nem lebecsülve a másik két ellenfelet, de a szerbeknek is és nekünk is kötelező ellenük a győzelem, hiszen más kategóriát jelentenek. Amióta én vagyok a kapitány, világversenyen még nem voltunk Szerbiával egy csoportban, ennek is eljött az ideje - biztosan, kemény harc lesz a két együttes között. Érdekes Európa-bajnokság lesz a spliti, de addig még sok dolga lesz a csapatoknak - mondta Märcz Tamás.
Bíró Attila a világliga európai döntőjének helyszínén tartózkodva így látja a sorsolást: - Ma is bebizonyosodott, hogy bárki ellen jó esélyünk van a győzelemre. A világbajnoksághoz hasonlóan az Európa-bajnokságon is jó csoportmeccsekre számítok, bízom benne, hogy az első két hely valamelyikén tudunk majd végezni, ami jól fizetne a negyeddöntőre.
EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2022.08.27 - 09.10., SPLIT
Csoportbeosztás
Férfiak
A-csoport: Olaszország, Georgia, Szlovákia, Montenegró
B-csoport: Görögország, Málta, Franciaország, Horvátország
C-csoport: Románia, Németország, Spanyolország, Hollandia
D-csoport: Szerbia, Magyarország, Izrael, Szlovénia
Nők
A-csoport: Németország, Horvátország, Magyarország, Görögország, Hollandia, Románia
B-csoport: Szerbia, Franciaország, Szlovákia, Olaszország, Izrael, Spanyolország
Az FTC-Telekom férfi csapata címvédőként kezdi meg a BL új szezonját, a nők a főtábláért küzdenek.
Három játékost és az edzőt a Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom vízilabdacsapata adja az év csapatába.
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.