Négy mérkőzés is vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra Zágrábban. Az „A” csoportban a franciák, olaszok, japánok, horvátok és az Egyesült Államok csapatával is játszunk március első felében. A felkészülést március harmadikán este kezdi meg a csapat, majd hetedikén utazik Horvátországba.
A keretbe a budapesti vb után először kapott behívót csapatkapitányunk, Varga Dénes, rajta kívül még Pohl Zoltán, Jansik Szilárd, Német Toni, Nagy Ádám, Fekete Gergő, Vigvári Vendel és Molnár Erik neve szerepel a meghívókon, kapusoknál pedig mindkét hálóőrünk, Vogel Soma és Szakonyi Dániel is egyaránt helyet kapott a bő keretben.
A küzdelmek március 14-ig tartanak, a Fradi felnőtt keretéből csak négyen, Vadovics Viktor, Danyiil Merkulov, Sipos Bendegúz és Varga Bence nem húz magára a nemzeti színeket, hiszen orosz játékosunkon kívül légiósaink is egyaránt saját hazájuk csapatát fogják erősíteni a Világkupa ideje alatt.
A magyar férfiválogatott Világkupára készülő kerete
Kapusok (4): Vogel Soma, Szakonyi Dániel (FTC-Telekom Waterpolo), Gyapjas Viktor (BVSC-Zugló), Lévai Márton (Genesys OSC Újbuda)
Mezőnyjátékosok (18): Varga Dénes, Nagy Ádám, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Német Toni, Pohl Zoltán, Vigvári Vendel (FTC-Telekom Waterpolo), Angyal Dániel, Aranyi Máté, Burián Gergely, Manhercz Krisztián, Vigvári Vince (Genesys OSC Újbuda), Konarik Ákos (A-HÍD Vasas-Plaket), Mészáros Mátyás (BVSC-Zugló), Vismeg Zsombor (Szolnoki Dózsa), Vámos Márton (Olympiacos), Zalánki Gergő (Pro Recco)
Az FTC-Telekom férfi csapata címvédőként kezdi meg a BL új szezonját, a nők a főtábláért küzdenek.
Három játékost és az edzőt a Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom vízilabdacsapata adja az év csapatába.
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.