Bizakodhattunk a kettős győzelemben a vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében, még akkor is, ha a várakozásoknak megfelelően a BVSC a félidőig igencsak megnehezítette az FTC-Telekom Waterpolo dolgát a Szőnyi úton szerdán. Ezúttal a Komjádiban, második otthonunkban is a harmadik negyed elejéig tartották a lépést.
Ahhoz képest, hogy egy akciógóllal és egy emberelőnyös találattal 2-0-ra el tudott lépni a „Vasút”, kétgólos előnnyel fordultunk a második negyedre. Mind a négy találat szépségdíjas volt: Varga Dénes átlövése, Danyiil Merkulov elhajlós fórja, Vadovics Viktor lefordulása és Jansik Szilárd centerakciója is élményszámba ment.
A védekezés a kezdeti botlások után stabillá vált, aminek segítségével már 7-4-re is sikerült meglógni, de a BVSC minden pontatlanságot kihasznált, nem hagyta magát leszakítani. Olyannyira nem, hogy a harmadik negyed elején Gyárfás Tamás ki tudott egyenlíteni emberelőnyből (8-8). Jansik Szilárd rögtön az ellentámadásból visszavette a vezetést, majd Merkulov lépett el tökéletesen az őrzőjétől, s bár Gál Dávid nagyon eltalált egy emberelőnyt, Vigvári Vendel labdaszerzés után szólózott egyet, majd higgadtan értékesített egy büntetőt (12-9).
A lényegi kérdések eldőltek, főleg úgy, hogy Sztilianosz Argiropulosz-Kanakakisz meglőtte negyedik gólját is. A hajrára mindkét csapat visszább vett egy picit, ebből viszont látványos, közönségszórakoztató találatok is születtek; például Német Toni ellépése egy veszni látszó támadás végén a kapu előtt.
Kettős győzelemmel, összességében kilenc gólos különbséggel jutottunk túl a BVSC-n a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Az érmekért december 9-11. között fogunk játszani, pontosabb információkat később közlünk a szövetség tájékoztatása alapján.
Magyar Kupa, férfiak, negyeddöntő, 2. mérkőzés
FTC-Telekom-BVSC 16-12 (4-2, 4-5, 5-2, 3-3)
Az FTC gólszerzői: Argiropulosz-Kanakakisz 4, Varga Dénes 3, Vigvári, Merkulov, Jansik 2-2, Vadovics, Molnár E., Német 1-1
Továbbjutott az FTC, kettős győzelemmel.
A további negyeddöntők eredményei
Szeged-Vasas 9-13, továbbjutott a Vasas, kettős győzelemmel.
Eger-Honvéd 10-9, továbbjutott a Honvéd, 25-17-es összesítéssel.
Szolnok-OSC 8-11, továbbjutott az OSC, kettős győzelemmel.
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.
21 fős bő kerettel, közte tíz FTC-játékossal készül a párizsi olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Öt FTC-játékossal a keretben nyert világbajnoki bronzot az U16-os magyar fiú vízilabda-válogatott.