A lányok egy héttel korábbi szenzációs sikere után a magyar U15-ös fiú vízilabda-válogatott is arra készült, hogy megnyerje az Európa-bajnokságot. Ettől már mindössze egyetlen lépés választotta el vasárnap délután a portugáliai Loulében a mieinket, akik magabiztos játékkal jutottak el a torna döntőjéig, ahol a szintén hibátlan Spanyolország volt az ellenfél.
A waterpolo.hu beszámolója szerint a Dávid Zoltán, Regős Áron, Bisztritsányi Dávid trió (a szakmai vezető Cseh Sándor, aki szintén a helyszínen van) irányította magyar válogatott, amelyben ezúttal is helyet kapott a két fradista kerettag, Regős Vince és a meccs első gólját szerző Simon Sebestyén Gergely, a változatos 3-3-as első negyedet követően a másodikban robbantott. Gólt jegyzett sorrendben Dorozslai Zalán, Tóth András, Haverkampf Bence és Balogh Botond, 7-3-as volt az előny, nem véletlen, hogy a rivális időt kért. Jó volt a védekezés, jó volt Kiss Gergely kapusteljesítménye.
A nagyszünetre 7-4-es előnnyel mehettünk, és Balogh Botond, majd Mérő Alex révén hamar rátettünk kettőt erre. Nyugodtan mondhatjuk, kézben tartotta a partit, őrizte 9-4-es előnyét a magyar csapat, taktikusan haladt célja felé.
A vége 10-5-ös győzelem lett, megnyerte az Európa-bajnokságot a magyar válogatott, a csapat tagjaként a ferencvárosi Regős Vince és Simon Sebestyén Gergely is aranyérmet vehetett át!
(Fotó: waterpolo.hu)
Vízilabda, U15-ös fiú Európa-bajnokság, döntő
Loulé, Portugália
Magyarország-Spanyolország 10-5 (3-3, 4-1, 2-0, 1-1)
Gólszerzők: Balogh B. 2, Mérő A. 2, Doroszlai Z. 2, Haverkampf B. 2, Tóth A. 1, Simon S. 1, ill. Granados 2, Gomila 1, Perrone 1, Feliu 1
A 3. helyért: Görögország-Horvátország 11-7
Az 5. helyért: Olaszország-Oroszország 8-10
A 7. helyért: Törökország-Szerbia 5-11
Az Európa-bajnok magyar válogatott:
Kapusok:
Horváth Solt (BVSC)
Kiss Gergely (KSI)
Mezőnyjátékosok:
Balogh Botond (BVSC)
Bötkös Patrik (KSI)
Budai István (UVSE)
Doroszlai Zalán (BVSC)
Haverkampf Bence (Spandau)
Lugosi Csongor (Eger)
Mérő Alex (KSI)
Nagy Zalán (KSI)
Regős Vince (FTC)
Simon Sebestyén Gergely (FTC)
Tátrai Tamás (BVSC)
Tóth András (Pécs)
Tóth Martin Zétény (Vasas)
Edzők: Dávid Zoltán, Regős Áron, Bisztritsányi Dávid
Szakmai vezető: Cseh Sándor
Utánpótlás Bizottság elnöke: Székely Bulcsú
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.
21 fős bő kerettel, közte tíz FTC-játékossal készül a párizsi olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Öt FTC-játékossal a keretben nyert világbajnoki bronzot az U16-os magyar fiú vízilabda-válogatott.