Napra pontosan két éve rendezték az olaszországi Busto Arsizióban a másodikszámú európai kupasorozat, vagyis az Euro Kupa döntőjének visszavágóját, melyet az FTC várt előnyből, bár ez mindössze egy gól volt. A párharc első, március 31-i budapesti mérkőzésén ugyanis hiába vezetett többször is kettővel a magyar csapat a Sport Managementtel szemben (4-2, 5-3, 9-7), nem sikerült növelni a különbséget, így 9-8 után kicsit csalódottan hagytuk el a Komjádit, hiszen nagyon szoros második felvonásra lehetett számítani.
A hazai publikum pokoli hangulatot teremtett a bustói uszodában, ám a Fradi olyan rajtot produkált, amivel hamar elcsendesítette az olaszokat. Kevesebb, mint hat perc telt el a meccsből, amikor Szirányi, Vámos, Madaras és Varga Dénes góljával 4-0-ra elléptek a vendégek.
Ekkor összesítésben már öttel vezetett csapatunk, ám a megnyugtató előny a harmadik negyedre elolvadt. A Sport Management foggal körömmel küzdött és 4-4-nél az egyenlítésért támadhattak Pietro Figlioliék, de hiába kapták meg a játékvezetőktől a hazai pálya előnyét, két emberfórt sem tudtak kihasználni. Össze is kapta magát a Fradi és Jansik Szilárd megtörte a végtelennek tűnő gólcsendünket, 5-4 után pedig az olaszok már nem tudták kivenni a kezünkből a trófeát.
A Ferencváros végül 8-5-re diadalmaskodott a visszavágón, és úgy védte meg címét az Euro Kupában, hogy a 2017/2018-as szezon összes meccsét megnyerte a sorozatban. Tökéletes teljesítmény, megérdemelt siker! Ezzel egy fantasztikus, történelmi sikersorozat vette kezdetét, mivel Varga Zsolt vezette férfi vízilabdacsapatunk ettől a döntőtől kezdve mindent megnyert két év alatt, amit csak lehetett hazai és nemzetközi szinten. Összesen pedig kilenc kupával gazdagította az FTC trófeagyűjteményét.
Így ünnepeltük meg a kupagyőzelmet Olaszországban:
Utifilm az olaszországi visszavágóról, benne exkluzív felvételekkel, gólokkal és nyilatkozatokkal: Többek között Madaras Norbert mesél arról, hogy mit mondott a visszavágó előtt csapattársainak, míg Varga Dániel életében először dobott be edzőt a vízbe egy megnyert döntő után. Hogy mennyire volt könnyű dolga, az kiderül a videóban.
Az Euro Kupa-döntő visszavágójának teljes felvétele:
Banco BPM Sport Management Busto (olasz)–FTC-PQS Waterpolo 5-8 (1-4, 2-0, 1-1, 1-3)
Gólszerzők: Petkovic, Gallo, Mirarchi, Baraldi 1-1 ill. Jansik 2, Madaras 2, Vámos, Szirányi, Nikic, Varga Dénes 1-1
A 2018-ban Euro Kupát nyerő FTC:
Játékosok: Gárdonyi András, Jansik Szilárd, Madaras Norbert (csapatkapitány), Manhercz Krisztián, Német Toni, Nikola Jaksic, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Slobodan Nikic, Stefan Mitrovic, Szirányi Balázs, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vogel Soma
Szakmai stáb: Varga Zsolt (vezetőedző), Nyéki Balázs (másodedző), Katona Norbert (technikai vezető)
A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.
Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.
Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.
Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.
Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!
A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!
Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.
Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!