A múlt pénteki, pécsi győzelem után ismét idegenbe látogatott az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata az OB I alapszakaszának 4. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.
Két percet kellett várnia a meccs, egyben a Ferencváros első góljára. Ezt Giannis Fountoulis szerezte büntetőből. Közel újabb két perc telt, amikor Kállay Márk kissé szokatlan helyről, centerből talált be Fekete Gergő átadása után. A mezőnyfölényben játszó Fradi az első negyed végét is megnyomta. Előbb Jansik Szilárd szerzett gólt, majd Fountoulis megúszásból vágta be a negyediket. (0-4)
A második nyolc perc egy Nikola Jaksic-góllal kezdődött, a Kaposvár először a 14. percben szerzett gólt. A negyed feléhez közeledve Német Toni is feliratkozott a gólszerzők közé, miután megúszásból volt eredményes. Néhány apróbb hiba becsúszott a Fradi védekezésébe, ezt pedig a hazaiak két góllal büntették, de mielőtt közelebb kerültek volna, Vigvári Vendel is megrázta magát és ötméteresből beállította a nagyszünetre a 7-3-as ferencvárosi vezetést.
A harmadik negyedben gólgálát rendezett a bajnoki címvédő. Német és Vigvári, majd Fountoulis duplája révén már 11-3-ra vezetett az FTC-Telekom Waterpolo. A Kaposvár Juhász-Szelei Norbert centergóljával kozmetikázott, de jött görög sztárjátékosunk és Vigvári, akiknek góljával 13-4-re húzott el a Fradi.
A záró játékrészben szinte megegyezett a második nyolc perccel, csak ezúttal mindkét csapat négy-négy gólt szerzett. A mieinktől Jaksic, Kállay, Jansik és Nyíri Balázs volt eredményes, így az FTC újabb magabiztos, 17-8-as győzelmet aratott.
FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz, 4. fordulóból elhalasztott mérkőzésen
Kaposvári KK–FTC-Telekom Waterpolo 8-17 (0-4, 3-3, 1-6, 4-4)
Gólszerzőink: Fountoulis 5, Vigvári 3, Jansik, Kállay, Jaksic, Német 2-2, Nyíri 1.
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.
21 fős bő kerettel, közte tíz FTC-játékossal készül a párizsi olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Öt FTC-játékossal a keretben nyert világbajnoki bronzot az U16-os magyar fiú vízilabda-válogatott.