Az aranyéremért ugrik majd medencébe az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata, hiszen a döntő eddigi két meccsét megnyerte az OSC ellen, így ha szerda este is győzni tudna Varga Zsolt együttese, akkor a tavalyi év után ismét elhódítaná a bajnoki serleget! A meccset május 22-én 19 órától rendezik a Császár-Komjádi Sportuszodában.
2018-ban hatalmas segítséget jelentett csapatunknak, hogy fantasztikus hangulatban, telt ház előtt küzdhettek a trófeáért a Szolnok ellen. Varga Déneséknek most is szükségük van a szurkolók támogatására, ezért kérünk minden Fradistát, hogy ne maradjon otthon, jöjjön ki az uszodába és buzdítsa együtt pólósainkat, akik az egész szezonban keményen küzdöttek a nagy célért, amihez már csak egy karnyújtásnyira vannak!
A jegyek árusítása hétfőn megkezdődött! A szurkolói szektorba 2000 forintba kerülnek a belépők, míg a VIP-szektorba 5000 forintért lehet jegyet vásárolni az alábbi időpontokban és helyszíneken:
FTC-MVM Sportközpont, Fradi Shop-konténer (1101 Budapest, Vajda Péter utca 6.)
- hétfőn és kedden 14-19 óra között
Groupama Aréna jegypénztár (1091 Budapest, Üllői út 129.)
- kedden 10-18 óra között
Szerdán, a meccs napján már csak a Komjádi uszodában árulunk belépőt egy órával a kezdés előtt, vagyis 18:00-től.
A finálé harmadik összecsapására is érvényes az éves (2018/19-as szezonra szóló) Vízilabda szurkolói bérlet, illetve a Kézilabda valamint a Jégkorong szurkolói bérlet felmutatásával féláron lehet jegyet vásárolni.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Döntő 3. mérkőzés, 2019.05.22. szerda, 19:00
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO - A-HÍD OSC ÚJBUDA
Élő közvetítés: M4 Sport és m4sport.hu
Jegy: 2000 Ft
A DÖNTŐ TELJES MENETRENDJE:
05.10. péntek - FTC-OSC 8-6 | Császár-Komjádi Uszoda
05.18. szombat - OSC-FTC 10-15 | Nyéki Imre Uszoda
05.22. szerda 19:00 - FTC-OSC | Császár-Komjádi Uszoda
05.25. szombat 17:00 (ha szükséges) - OSC-FTC | Nyéki Imre Uszoda
05.28. kedd 20:15 (ha szükséges) - FTC-OSC | Császár-Komjádi Uszoda
A párharc állása 2-0 a Fradinak, a döntő az egyik csapat harmadik győzelméig tart.
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.
21 fős bő kerettel, közte tíz FTC-játékossal készül a párizsi olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Öt FTC-játékossal a keretben nyert világbajnoki bronzot az U16-os magyar fiú vízilabda-válogatott.