2022. április 28.
Izgalmas meccsen vereség a spanyoloktól
Hullámzó mérkőzésen esett el férfi válogatottunk a Világliga szuperdöntőjétől.

Spanyolország az első ráúszás után vezetést szerzett egy centerakcióból, Vámos Márton szerencsés góljával ezt még ki tudtuk egyenlíteni. Viszont ellenfelünk jobban érezte a ritmust az elején, 4-1 állt az eredményjezlőn az első negyed végén. A második periódus a miénk volt, Vogel Soma fontos védéseinek hála rendeződni látszott a védelem. 14 másodperccel a nagyszünet előtt pedig Vámos volt ismét eredményes, ezzel átvettük a vezetést.

A harmadik negyedben fokozódtak az izgalmak, a magyar csapatból viszont csak Jansik Szilárd és Vámos tudtak gólt lőni. A vezetés megtartásához ez is elég volt, 8-7-es magyar előnnyel indult az utolsó játékrész. Ebben a spanyolok felülkerekedtek, három és fél perccel a vége előtt visszavették a vezetést, és már nem engedték azt ki a kezükből. Az utolsó pillanatban lehetőségünk lett volna az egyenlítésre, de sajnos a kapus hárítani tudott.

A vereség azt jelenti, hogy a magyar válogatott az 5-8. helyért folytathatja a tornát, valamint nem lesz ott a világliga szuperdöntőjén.

Világliga európai selejtező, döntő, Podgorica
Magyarország-Spanyolország 9-10 (1-4, 5-1, 2-2, 1-3)

Következő mérkőzés
2022.04.29., 15.00, az 5-8. helyért
Magyarország-Görögország

A magyar férfiválogatott kerete

Kapusok (2): Lévai Márton (OSC),Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)
Mezőnyjátékosok (13): Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Német Toni, Vámos Márton, Vigvári Vendel (FTC-Telekom Waterpolo), Angyal Dániel (Szolnok), Burián Gergely (OSC), Erdélyi Balázs (Vasas), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Nagy Ádám (Szolnok),  Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)

Cikkajánló

Egyiptomban tölti a karácsonyt Vogel Soma

A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.

Nyéki Balázs: Egyedülálló évet produkáltunk

Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.

Vogel Soma az év magyar vízilabdázója

Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.

Legyen az Év csapata az FTC pólósai!

Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.

Örömszavak – sorozatban hetedszer is kupagyőztes az FTC

Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!

Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC

A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

A címvédésért küzdenek férfi pólósaink az MK-ban

Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.

„A döntő mindig teljesen más műfaj”

Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin