2019. november 3.
Itthon a Szuperkupa-győztes csapat!
Férfi vízilabdázóink tegnap este még óriási csatát nyertek meg, ma délután már a szurkolókkal ünnepeltek.

Mint arról beszámoltunk, férfi vízilabdacsapatunk hatalmas csatában 14-11-re legyőzte a Marseille-t az Európai Szuperkupa döntőjében, így megvédte címét. A csapat vasárnap kora délután érkezett haza Franciaországból, az FTC-MVM Sportközpontban pedig néhány szurkolónk fogadta a hősöket.

„Sem csapat, sem pedig edző életében nagyon ritkán jön el ez a lehetőség. Három próbálkozásból kettőt megnyertünk, idén talán mi voltunk az esélyesebbek. A tavalyi finálé is nagyon nehéz volt, de a mostani mentálisan és pszichésen sokkal többet kivett belőlünk. Azzal tisztában voltunk, hogy a Marseille hazai medencében teljesen más, mint volt két hete itthon, amikor egy könnyebb mérkőzésen nyertünk. Ugyanakkor mindenkinek megvolt a kellő motivációja, hogy újra elhódítsuk a kupát” – kezdte vezetőedzőnk, Varga Zsolt.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, amelyen nem játszottunk a legjobban. A Marseille jól kezdett, mi védekezésben nem koncentráltunk eléggé, ezért sok gólt kaptunk. Mégis felálltunk a nagy hátrányból, megmutattuk, hogy minőségi, szép játékot is tudunk játszani és nagyon elégedettek vagyunk, hogy végül nyertünk. Ez a trófea igazán különleges számomra, hiszen ez még hiányzott a gyűjteményemből, ráadásul ez az első, amelyet a Ferencvárossal nyertem és nagyon büszke és boldog vagyok, hogy ez együtt sikerült” – tette hozzá a világklasszis formában játszó és öt gólt szerző Giannis Fountoulis.

„Nem szokás, hogy az Európai Szuperkupát megvédi egy csapat és ez eddig összesen csak három csapatnak sikerült, ez pedig mindig nehéz. A Marseille otthon nagyon erős csapat, mi mégis hárommal nyertünk. Az már más kérdés, hogy nagyon kalandos úton szereztük meg a trófeát. A szünetre 8-4-es hátránnyal mentünk és akkor Madaras Norbert azt mondta nekem, hogy ha mi lőjük az első gólt, akkor megfordítjuk az állást. Szerencsére mi lőttük és utána minden jól alakult. Ez is megmutatta a csapat erejét, hogy idegenben, mínusz négyről így felállni talán a Fradin kívül senkinek sem sikerült volna. Elszánt együttesről van szó és látható volt, hogy a Fradi-szív már azokban is dobog, mint, az öt gólt szerző Giannis Fountoulis, aki csak néhány hónapja van itt. Eddig is tudtuk, hogy világklasszis, de szombat este végképp megérkezett a csapatba” – mondta Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke.

Cikkajánló

Nyéki Balázs: Egyedülálló évet produkáltunk

Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.

Vogel Soma az év magyar vízilabdázója

Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.

Legyen az Év csapata az FTC pólósai!

Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.

Örömszavak – sorozatban hetedszer is kupagyőztes az FTC

Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!

Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC

A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

A címvédésért küzdenek férfi pólósaink az MK-ban

Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.

„A döntő mindig teljesen más műfaj”

Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!

Bejutottunk a Magyar Kupa-döntőbe

Szoros csatában 15-8-ra nyerte meg az elődöntőt az FTC férfi pólócsapata a Honvéd ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin