Néhány nappal a bajnokság után a Magyar Kupában is összefutottunk a Vasassal, amely ősz eleji Eurokupa-kiesése és edzőváltása óta kifejezetten jó formát mutatott – az más kérdés, hogy az említett OB1-es mérkőzésen sokkal közelebb álltunk a győzelemhez, mielőtt 9–9 lett a vége.
Most azonban nem a Komjádi, hanem Sopron volt a helyszín, ahol a csillogó-villogó Lővér uszoda látványos hátteret nyújtott egy újabb nagy meccshez.
A mieinknél továbbra is hiányzott Német Toni, egyébként teljes kerettel gazdálkodhatott a szakvezetőség, amely Vogel Somára bízta a kapunkat.
Mindezek után döcögősen indult a meccs, mert kissé pontatlanul alakultak a támadásaink, és a ritmus elkapását néhány kontra is nehezítette, úgyhogy 2–3-mal zárult az első negyed.
A második jobban alakult, mert habár a Vasas lépdelt előrébb, 4–4-nél és 5–5-nél is egyenlítettünk, 6–5-nél pedig már átvettük a vezetést, úgyhogy előnnyel fordultunk a félidőben, nem kis részben a 6/5-ös fórmutatónknak!
Innentől pedig már csak egyszer volt megállás, amikor 7–7-nél egyenlített a Vasas – onnantól elsiettünk, mint a gyorsvonat! Luca Damonte, Molnár Erik, Pohl Zoltán, Vámos Márton és megint Damonte egymásután ötöt rámolt be a piros-kékeknek, úgyhogy itt el is dőlt a meccs.
A vége 14–10, mostantól csak az a kérdés, hogy az utánunk következő második elődöntőből ki jut tovább, és lesz így ellenfelünk a holnap 14.00-kor kezdődő fináléban.
BENU FÉRFI MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ
ELŐDÖNTŐ
FTC-Telekom Waterpolo–Vasas 14–10 (2–3, 4–2, 4–2, 4–2)
Gólok: Pohl 3, Vámos 3, Damonte 2, Fekete 2, Merkulov 1, Molnár 1, Ubovic 1, Vigvári 1
DÖNTŐ
2021. 12. 11., 14:00, Sopron
FTC-Telekom Waterpolo–OSC/Szolnok
Élő közvetítés: M4 Sport+
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.
21 fős bő kerettel, közte tíz FTC-játékossal készül a párizsi olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Öt FTC-játékossal a keretben nyert világbajnoki bronzot az U16-os magyar fiú vízilabda-válogatott.