Az egy hónap múlva sorra kerülő Magyar Kupa-elődöntő miatt is fontos volt a Honvéd és az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatának találkozója a bajnokságban a Kőér utcában, ahol tavasszal valósággal átgázoltunk Szivós Márton csapatán, és 23-9-re nyertünk. Akkor egy 7-0-s rohammal indítottunk, most azonban lassabban kezdtünk, vagy úgy is lehet nézni, hogy jóval nagyobb csatára késztettek minket a hazaiak. Manhercz Krisztián duplája után (1-3) úgy tűnt, hogy elkezdjük növelni a különbséget, de 4-4-re egyenlített a Honvéd. Sőt, a második negyed elején 5-4-nél a vezetést is átvette. Nem sokáig tartott a hazaiak öröme, Miguel De Toro góljával és Vigvári Vendel triplájával fordítottunk, és el is léptünk (5-8). A nagyszünet előtt Dusan Mandics még értékesített egy büntetőt, ezzel sorozatban öt gólt lőve gyakorlatilag el is döntöttük a meccset a félidőre (5-9).
Jött sorozatban a hatodik Fradi-gól, ismét spanyol világbajnokunk adta meg az alaphangot (5-10), és bár a hazaiak megtörték 11 percen át tartó gólcsendjüket (6-10), nem tudtak közelíteni a címvédőhöz. Vigvári a negyedik, Nagy Ádám a második találatát lőtte (7-12). Innen indult az utolsó nyolc perc, ahol tovább növelte előnyét Nyéki Balázs együttese. Ugyan Nagy Ádám ötméterest rontott, de Di Somma, Mandics és Vigvári lövése így is utat talált a Honvéd kapujába. Magabiztos 15-8-as győzelem lett a vége, így nyolc forduló után is őrzi hibátlan mérlegét az FTC-Telekom az E.ON férfi vízilabda OB I-ben.
Jól hangoltunk tehát az előttünk álló feladatokra, első körben a jövő hét szerdai Bajnokok Ligája-rangadóra, ahol a szerb Radnicskit fogadjuk a Komjádiban. Ha ismét nyerni tudna a továbbjutását már korábban biztosító Ferencváros, akkor a csoportelsőség is meglenne.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 8. forduló, 2024.11.16., szombat 19:00
Budapest, Kőér utcai uszoda
ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD - FTC-TELEKOM WATERPOLO 8-15 (4-4, 1-5, 2-3, 1-3)
Gólszerzőink: Vigvári 5, Manhercz 2, De Toro 2, Nagy Ádám 2, Mandics 2, Német, Di Somma 1-1
A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.
Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.
Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.
Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.
Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!
A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!
Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.
Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!