A lehető legjobban indult a találkozó, a lelátó megtelt, csapatunk jó formában kezdett. Jól muzsikált minden hangszeren a Fradi, Nagy Ádám centerakcióval nyitott, majd Fekete Gergő kotorta be a lepattanót emberelőnyből. Vigvári Vendel kétkapufás találattal tréfálta meg Mizsei Mártont. A védelmünk a lehető legstabilabb volt, viszont ötméteresig jutott az ellenfél, amit Szakonyi magabiztosan hárított. A negyedben Sztilianosz Argiropulosz-Kanakakisz adta meg a végszót, egy értékesített büntetővel.
Megrázta magát az angyalföldi gárda 4-0 után. Olyannyira, hogy Sava Randelovics duplázni is tudott. Csapatkapitányunk, Varga Dénes viszont növelte előnyünket. A félidő hátralévő részében nem esett gól, többek között ez a kiválóan megkomponált védelemnek volt köszönhető.
A fordulást követően is Vasas-játékos kezdte a góllövést, de ezúttal csak egyszer tudtak eredményesek lenni a játékrészben. Szakonyi Konarik lövőkedvét vette el, miután szabaddobásból és emberelőnyből is hárította labdáit. Két légiósunk, Danyiil Merkulov, és Argiropulosz-Kanakakisz tovább növelte a vezetésünket, így 7-3-as előnnyel kezdtük meg az utolsó negyedet.
Erdélyi Balázs egyből gólra váltotta az első piros-kék támadást, de Merkulov válaszolt rá egy perccel később. Majd ismét gólváltás következett, volt játékosunk, Gábor Lőrinc találatát Jansik Szilárd feledtette. Vigvári Vendel zárta a találkozót, aki ismét óriási góllal örvendeztette meg a Császár-Komjádi Sportuszoda zöld-fehér részét.
A mérkőzést nagyszerű védekezéssel, 10-5-re nyerte meg Varga Zsolt csapata, amely 16 emberelőnyt szenvedett el, és ebből csupán három gólt kapott. A következő ellenfelünk szerdán a Novi Beograd lesz a Bajnokok Ligájában.
Férfi vízilabda, OB I, 10. forduló
FTC-Telekom – Vasas 10-5 (4-0, 1-2, 2-1, 3-2)
Az FTC gólszerzői: Argiropulosz-Kanakakisz, Merkulov, Vigvári 2, Nagy, Varga D., Fekete, Jansik 1-1
A forduló további mérkőzései:
UVSE-Miskolc: 16-12
Kaposvár-BVSC: 10-16
Szeged-Szolnok: 9-8
19:00 Honvéd-Szentes
19.00: Pécs-KSI
19.00: OSC-Eger
A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.
Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.
Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.
Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.
Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!
A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!
Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.
Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!