Tizenegy évvel azután, hogy az ifjúsági világbajnokság legértékesebb játékosának választották, most a felnőtt válogatottban is bizonyított Német Toni. Az FTC vízilabdázója a vb-aranyérmes nemzeti együttes egyik legjobbja volt Fukuokában, ahol kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Három mérkőzésen is szerzett centerakciógólt, szállította a kiállításokat, a spanyolok elleni elődöntőben pedig kulcsfontosságú gólpassza is volt. Becenevén Tonyát nyaralás közben értük el telefonon.

- Német Toni, világbajnok vízilabdázó! Hogy hangzik?

- Most végre van egy világbajnoki aranyérmem, ami még mindig felfoghatatlan, de el kell, hogy mondjam, hogy az volt kisgyerekkoromban az elsőszámú célom, hogy olimpiát nyerjek. Nyilván az odáig vezető útnak sok állomása van, nyertünk bajnokságot, Magyar Kupát, majd Bajnokok Ligáját és még sorolhatnám a trófeákat, de azt gondolom, hogy ez mind csak a sikerhez vezető út. Emi, a menyasszonyom mondta nekem a napokban nyaralás közben, hogy „örüljél már, világbajnok vagy!” Örülök én, csak még sokszor hihetetlen, amit elértünk, és mellette remélem, hogy ez nem a végső állomás.

- 29 évesen adatott meg neked, hogy küzdhess a nemzeti színekért világbajnokságon, hiszen éveken át az utolsó keretszűkítésnél kerültél ki a válogatottból. Már emiatt is több volt ez a torna számodra?
- Azért is lehetett látni rajtam a vb-meccseken annyi örömöt egy-egy gólnál, vagy adott esetben dühöt, mert én ezt már nagyon régóta akartam, és felszínre törtek ezek az érzelmek, ki tudtam magamból adni mindent. A tavalyi Európa-bajnokság is ilyen volt sok tekintetben. Visszagondolva, az első mérkőzés volt a legnehezebb Splitben, ahol ilyen érzelmi hullámok törtek rám. Azt neveztem először igazi válogatott meccsnek, mert a saját bőrömön tapasztaltam meg milyen nehéz kijutni egy ilyen nagy tornára. Ott nagy kő esett le a szívemről. A mostani kerethirdetésnél is nagyon izgultam, mert nagyon sokszor rossz élménnyel hagytam el az uszodát, de most végre mehettem egy világbajnokságra, egy nagyon jó csapat tagjaként.

- És aranyéremmel jöhettél haza… Mennyire tudod felidézni a döntő utolsó perceit?
- Amikor meglett, hogy ki az az öt ember, aki lövi az ötmétereseket, akkor hátra mentem a többiekhez a kispadhoz, beálltunk egy sorba, átkaroltuk egymást, és ökölbe szorítottam a kezemet. Az egyik oldalamon Pohl Zoli volt, a másikon Molnár Erik. Magamhoz szorítottam őket, és nem néztem az ötméterespárbajt, csak átadtam magam a többieknek, és a mozdulataikon keresztül éreztem, hogy gól lett, vagy kimaradt. Amikor Soma volt soron, akkor folyamatosan azt mantráztam magamban, hogy kivéded, kivéded, kivéded, kivéded. Ezt egyébként az Egyesült Államok elleni meccsen kezdtem, szóval onnantól én egy büntetőt se láttam élőben. Majdnem mindig be is jött, úgyhogy úgy döntöttem, hogy a döntőben sem nézek oda. Amikor nyertünk, hirtelen nem is tudtam mi történik, lefagytam, még kérdeztem is a többiektől, hogy „Vége? Győztünk?” Aztán futottam, és beugrottam Zsoltékkal a medencébe. Fantasztikus volt, ahogy ünnepeltünk, és együtt ordítottuk a csapattal, hogy „Hajrá, magyarok!” Utána kiültem a partra, és ott eltört a mécses…

- Azt le tudod írni, hogy mi játszódott le benned?

- Arra a pillanatra emlékszem a legjobban, mert belém hasított az érzés, hogy ezt véghezvittük, megcsináltuk. Velünk volt az erő, a tudás, az akarat, tényleg minden, és felénk billent a szerencse is. Ott akkor kiültem, egy pillanatra egyedül lettem, és tudatosult bennem, hogy aranyérmes vagyok. Ott elérzékenyültem és nagyon jól esett. Tényleg elmondhatatlan, nem lehet szavakba önteni.

- És milyen volt visszanézni, illetve a te esetedben először látni az ötméterespárbajt?

- Soma fergeteges volt, elképesztő. Most is kiráz a hideg, ahogy beszélünk róla.

- Nem ez az első döntő, melynek a végén te dobod be a vízbe Varga Zsoltot. Valld be, hogy már készülsz rá!

- Olyankor készülnek a legjobb fotók! Rengeteg mindent köszönhetek Zsoltnak, mert nem mondott le rólam, bízott bennem, akkor is, amikor nem ment a játék a Fradiban. Úgy érzem, hogy amikor belököm a vízbe, ez a hálának egyfajta jele is. Régóta ismerjük egymást, annyit foglalkozott velem, és jó érzéssel tölt el, egy plusz öröm számomra, hogy együtt ugrunk be a medencébe egy-egy győzelem után.

- A vb után több edző és szakértő is a remek centerjátékodat emelte ki a siker egyik fontos pilléreként.

- Nagyon jól esnek ezek a szavak, főleg, ha szakmabeliektől kapok dicséreteket és pozitív visszajelzést. Sok munka van benne, sok áldozatot kellett meghozni, de megérte. A döntőre vízionáltam magamnak egy játékot, amit viszont nem tudtam sikeresen végrehajtani, és ezért nem voltam magammal annyira elégedett. A többi mérkőzéshez képest nem éreztem azt, hogy hú, de jót alkottam volna, ugyanakkor összességében boldog vagyok, hogy hasznos tagja voltam a csapatnak, és így tudtunk világbajnokok lenni.

- Szerinted mi volt még fontos tényező a győzelemhez vezető úton?

- Nagyon nagy előny, hogy a csapat nagy része, jelenleg ugye kilencen, de korábban Vámos Marci és Zalánki Gergő is éveken át együtt játszott az FTC-ben. Ez most kifizetődött a válogatottban! Nyilván ez a klubnak köszönhető, valamint Zsoltnak és a stábnak, mert összerakták a csapatot. De hálásak lehetünk még a feleségeknek, mennyasszonyoknak, barátnőknek, a családosoknál pedig a gyerekeknek, akik elviselik, hogy apa elmegy otthonról hetekre. Most persze mindenki boldogabban gondol vissza az elmaradt közös időre, hogy nem voltunk együtt a szeretteinkkel, de meg kell köszönni mindenkinek, mert ez is egy fontos része a sikernek.

- Kellett ehhez az is, amikor a vb előtti Világkupán óvás után elvesztettétek a korábban már  megnyert bronzérmet? Mélyponton voltatok az amerikaiak elleni vereség után?

- Mérgesek voltunk csak. Nem nevezném mélypontnak, mert a felkészülésnek egy fázisában voltunk. Én nagyon akartam nyerni, mert egyszer már nyertem Világkupát, és jó lett volna Los Angelesben is győzni, mert Varga Dénesnek például csak ez az egy aranyérem hiányzik a kollekciójából. Külön öröm lett volna, ha ez velünk együtt sikerül neki. Utána továbbléptünk a történteken, de dühösek voltunk a vb-negyeddöntő előtt, és meg akartuk mutatni az amerikai csapatnak, hogy jobbak vagyunk. Ha a világ legjobbja akarsz lenni, akkor a világon mindenkit le kell tudnod győzni. A legjobb mondatot Dumi osztotta meg a csapattal vb-győzelem utáni vacsorán, és ez azóta is bennem van. Neki az egyik edzője mondta, miután nyertek, hogy „ha most felültök a repülőgépre, és megyünk hazafelé, bárhol kinéztek az ablakon, ott ti vagytok a világ legjobbjai.” Magamra is tetováltatnám, annyira tetszik ez a szlogen.

- Sok tetoválásod van, de sportsikerhez köthető még nincs. A vb-arany felkerül valamilyen formában?

- Nagyon sok mindent szeretnék magamra tetováltatni, ez is köztük van, mert szeretném valamivel megörökíteni a győzelmet, de a szezonkezdés előtt sajnos már nincs rá idő. Egyelőre a következő kép, amit vízionálok magamnak, az az olimpiai tetoválásom, amikor megnyerem, mert azt biztos, hogy magamra fogom tetováltatni egyből. Annak már megvan a helye.

- Akkor jövőre készüljön kettő!

- Legyen így!

A VILÁGBAJNOK MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT (kiemelten az FTC-játékosok)

Kapusok: Lévai Márton, Vogel Soma

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Nagy Ádám, Német Toni, Pohl Zoltán, Vámos Márton, Varga Dénes, Vigvári Vendel, Vigvári Vince, Zalánki Gergő

Szakmai stáb: Varga Zsolt (szövetségi kapitány), Nyéki Balázs (másodedző), Gárdonyi András (kapusedző), Katona Norbert (csapatmenedzser)