2025. április 11.
FTC-játékosok repítették a válogatottat a VK-elődöntőbe
Tizennégy gólt vállaltak férfi pólósaink a 21-11-es hollandok elleni győzelemből a Világkupa-negyeddöntőben.

Amíg hat magyar világbajnokunk, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Német Toni, Pohl Zoltán, Vámos Márton és Vogel Soma a Népligetben készül az április 22-i Savona elleni BL-rangadóra, addig a csapat másik fele a podgoricai Világkupa Szuperdöntőn szerepel.

A torna első meccsén a papíron jóval gyengébb játékerőt képviselő hollandokkal nézett szembe nemzeti együttesünk, amely egy 4-0-s rohammal kezdte a negyeddöntőt. A jó rajt kényelmessé tette a mieinket, aminek következtében ellenfelünk erőre kapott. Öt és fél perc után szerezték meg az első góljukat a hollandok, majd 5-4-re feljöttek. Vigvári Vendel és Manhercz Krisztián ötméteresből volt eredményes, így sikerült újra növelni a különbséget (7-4).

Nagy Ádám nagy kedvvel próbálkozott, és egy távoli találata után már 10-5 volt a magyaroknak a második negyed végéhez érve. A többi Fradi-pólós is hozzátette a magáét, sorban jöttek a bombagólok Vigváritól, Nagy Ákostól és Manhercztől. Szép lassan pedig beállt az a tendencia, hogy kétszer annyi találatot szereztünk, mint a hollandok. A harmadik negyed vége 17-8 volt, az utolsó percekben Fekete Gergő és Nagy Ákos beállította a 21-11-es végeredményt.

A 21 lőtt gólból 14-et BL-címvédő játékosaink szereztek.

Varga Zsolt csapata ezzel bejutott a Vilagkupa szombati elődöntőjébe, ahol várhatóan a Sztilianosz Argiropulosszal felálló görögökkel néz szembe a magyar válogatott 18.20-tól.

FÉRFI VÍZILABDA VILÁGKUPA SZUPERDÖNTŐ

Montenegró, Podgorica

Negyeddöntő - 2025. április 11., péntek 16:10

MAGYARORSZÁG - HOLLANDIA 21-11 (6-4, 5-2, 6-2, 4-3)
Gólszerzőink: NAGY Ádám 3, MANHERCZ 3, VIGVÁRI 3, NAGY Ákos 3, FEKETE 2, Burián 2, Vigvári 2, Tátrai 2, Batizi 1-1

Cikkajánló

Európa élén az FTC!

Már a friss BL-címvédő vezeti a European Aquatics ranglistáját, míg női pólósaink a 7. helyre jöttek fel.

„Azon leszek, hogy az FTC még eredményesebb legyen!”

A rekordszezon után női és férfi vízilabdacsapatunk is komoly igazolásokat jelentett be. - VIDEÓ

Rekordok szezonja!

Történelmi jelentőségű szezont zárt az FTC első bajnoki címét szerző női és a BL-győztes férfi csapata.

ÚJRA EURÓPA TRÓNJÁN AZ FTC!

Első magyar csapatként védte meg BL-címét az FTC, amely legyőzte a Novi Beogradot a máltai döntőben.

Itt a BL-döntő - A címvédés lebeg a szemünk előtt

Harmadszor érhet fel Európa csúcsára az FTC-Telekom, ha legyőzi a Novi Beogradot vasárnap este.

BL-döntőben az FTC - legyőztük francia riválisunkat

Egy lépéssel közelebb a címvédéshez: az FTC-Telekom 14-11-re legyőzte a Marseille csapatát a BL elődöntőjében.

A BL-döntőért küzdenek férfi pólósaink

A címvédés felé vezető úton a Marseille-t kell legyőznie az FTC-nek a pénteki elődöntőben.

Jön a Fradi Zóna Plusz harmadik része!

A Fradi Zóna Plusz következő adásában a BL Final Fourra készülő férfi vízilabdacsapatunk szolgáltatja a témát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin