Fiataljaink kiemeltként az első kör után csatlakoztak a pólóban mindig és továbbra is kiemelt presztízsű Komjádi Kupa mezőnyéhez, amelyben vaksorsolással rendezik össze a párokat.
A mieinknek a BVSC jutott, úgyhogy a felnőttcsapatunkban is szereplő Fekete Gergő, Gábor Lőrinc, Nyíri Balázs és Vigvári Vendel a szombaton délután megnyert bajnoki után szerda este kupameccsre is visszatérhetett a Szőnyi útra.
Hasonlóság a felnőtt és utánpótlás-mérkőzés között, hogy remekül kezdtünk: a hétvégén kettő-, most négy-nullás rohammal indítottunk, és különösen Gábor Lőrinc volt elemében, aki két perc alatt kétszer is betalált centerből, majd bevert egyet távolról is, az első szünetre pedig már négynél járt – a végére pedig hatig jutott.
Ekkorra nagyjából el is dőlt a meccs, hiszen a góllövésbe beszálltak a többiek is, és kifejezetten jól védekeztek a srácok, lövés is alig jutott el Gyapjas Brendonig.
A későbbiekben azért a vasutasok is be-betaláltak, de a meccs legfőbb jellemzője az maradt, hogy a fiaink növelték az előnyüket, ami a harmadik negyed közepére már tízgólosra hízott, úgyhogy az ezúttal is kilátogató szurkolótáborunk is jól szórakozhatott.
Nem változott a játék a hátramaradó időben sem, csakis az lehetett a kérdés, hogy melyik nagy lövőnk mennyi góllal zár – plusz a kapuba bejött Gyapjas helyett Sipos Bendegúz –, avagy fiataljaink simán nyertek a BVSC ellen idegenben is, úgyhogy máris továbbjutottak.
FIÚ KOMJÁDI-KUPA
BVSC–FTC-Telekom 10–23 (3–9, 2–3, 2–6, 3–5)
Gólok: Gábor 6, Vigvári 4, Nyíri 3, Gál 2, Klár 2, Spitz 2, Varga V. 2, Dubinák 1, Fekete 1
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.
21 fős bő kerettel, közte tíz FTC-játékossal készül a párizsi olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Öt FTC-játékossal a keretben nyert világbajnoki bronzot az U16-os magyar fiú vízilabda-válogatott.