2022. szeptember 30.
Felkészülési tornán győztük le a Szolnokot
Négygólos hátrányból sikerült felállni, az első 10 játékperc nem működött, utána összeállt a csapat.

A Belgrádban zajló nemzetközi felkészülési torna első játéknapján a két magyar csapat zárta a programot. A Szolnok szinte tökéletesen kezdte a mérkőzést, kihasználva, hogy nálunk az elején semmi nem működött. Amíg a szolnokiak ötször is be tudtak találni, addig a mi oldalunkon a friss igazolás, Sztilianosz Argiropulosz igyekezett letenni a névjegyét Fradi-sapkában, két kísérletből két gólt szerzett.
 
A második negyedben egy büntető után már 6-2-re vezetett a Szolnok, ám ekkor megrázták magukat Varga Zsolt tanítványai. Mindenekelőtt a védekezés kezdett egyre jobb formát ölteni; volt már blokkolt lövés, labdaszerzés zónavédekezésből, és Vogel Soma is hárított.
 
Ez a támaszték kellett elöl, Jansik Szilárd góljával és Vigvári Vendel duplájával megkezdtük a felzárkózást (5-7), térfélcsere után pedig az egyenlítés is majdnem sikerült. Varga Dénes szépítése után az egálhoz szükséges találat a kezében maradt, egészen a negyedik negyed első emberelőnyéig. Amely után Ágh György szépségdíjas svédcsavar szabaddobással ismét a Szolnokot juttatta előnyhöz, ám Varga Dénes és Vigvári is triplázott, majd Danyiil Merkulov fórja akadt be.
 
A véghajrá is remekül sikerült, előbb Vogel védte Pásztor Mátyás ötméteresét, majd másfél perccel a vége előtt Argiropulosz labdát lopott, abból pedig gólt szerzett (11-9). Sikerült a szépítés a Szolnoknak, és az utolsó támadást is ők vezethették, de a büntetőig játszott figurájuk végül a kapufán csattant.
 
Szombaton két mérkőzést játszik csapatunk, amelynek első fellépését így értékelte a vezetőedző, Varga Zsolt:
- Annak örülök most, hogy 6-2-ről meg tudtuk fordítani és meg is tudtuk nyerni a mérkőzést. Négy nap közös munka és az utazás után meglepő is lett volna, ha szép a játékképünk. Sok hibánk volt, de voltak jó momentumok is, elkezdtünk játszani és ez jó, mert látjuk, miben kell még javulnunk.

Kép forrása: VK "Novi Beograd" /S.Sandic.

Vlaho Orlics emléktorna, Belgrád
2022.09.30., péntek
 
FTC-Telekom – Szolnok 11-10 (2-5, 3-2, 1-0, 5-3)
Az FTC gólszerzői: Varga, Vigvári, Argiropulosz 3-3, Jansik, Merkulov 1-1
 
A játéknap további eredményei
Novi Beográd – Partizan Beográd 12-5
Szolnok - Novobeogradski Vukovi 20-7
Novi Beográd - Noisy 21-6

A-csoport
Novi Beográd (szerb) 4p
Partizan Beográd (szerb) 0p
Noisy Le Sec (francia) 0p


B-csoport
FTC-Telekom Waterpolo 2p
Szolnok 2p
Novobeogradski Vukovi (szerb) 0p
 
A torna további programja
2022.10.01., szombat
10.00: Partizán Beográd – Noisy
11.30: FTC-Telekom - Novobeogradski Vukovi
18.00: Elődöntő: A1 – B2
19.30: Elődöntő: A2 – B1
 
2022.10.02., vasárnap
9.00: Az 5. helyért
10.30: A 3. helyért
12.00: Döntő

Cikkajánló

Egyiptomban tölti a karácsonyt Vogel Soma

A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.

Nyéki Balázs: Egyedülálló évet produkáltunk

Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.

Vogel Soma az év magyar vízilabdázója

Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.

Legyen az Év csapata az FTC pólósai!

Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.

Örömszavak – sorozatban hetedszer is kupagyőztes az FTC

Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!

Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC

A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

A címvédésért küzdenek férfi pólósaink az MK-ban

Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.

„A döntő mindig teljesen más műfaj”

Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin