Pécs-napokat tart a férfi pólócsapatunk, hiszen szombaton az E.ON Férfi OB1 keretén belül játszott a PVSK-val, e hét péntekjén és szombatján pedig a BENU Férfi Magyar Kupa oda-visszavágós nyolcaddöntőjében.
A kupapárharc első meccsére is Pécsett került sor, és a kimenetel sem változott: a legutóbbi 16–5-ös bajnoki győzelem után most 22–8-ra nyertünk. Változás annyi volt, hogy Pohl Zoltán és Fekete Gergő is pihenőt kapott, viszont a kapuba pedig visszatért Vogel Soma, a mezőnybe pedig Vigvári Vendel. Mindezektől függetlenül a csapatkapitány, Varga Dénes szerezte az első találatot, és meg sem állt ötig, amik közé befért emberelőnyös gól, távoli, közeli, meglepő, amilyet csak el lehet képzelni ekkora klasszistól.
Az első negyed 0–4-es részeredménye megadta az alaphangot, és a középső játékrészek sem tértek el ettől nagyon, mind a kettőben lőttünk ötöt-ötöt, úgyhogy az utolsó negyedre fordulva ismét az lett csak a kérdés, hogy meglesz-e a közte tíz.
Meglett, mi az hogy!
A góllövőversenybe beszállt ugyanis Vigvári mellett Luca Damonte és Német Toni is, és a hét lőtt gólos etappal már a húszgólos határ fölé ért a csapat, ami bármilyen körülmények között remek teljesítmény!
A visszavágó holnap délután következik a Népligetben.
BENU FÉRFI MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
PVSK-Mecsek Füszért–FTC-TELEKOM WATERPOLO 8–22 (0–4, 2–5, 4–6, 2–7)
Gólok: Keresztúri 3, Némethy 2, Csacsovszky 1, Kolozsi 1, Kókai 1, ill. Varga Dénes 5, Vigvári V. 5, Damonte 4, Német T. 3, Merkulov 2, Vámos 2, Jansik Sz. 1
VISSZAVÁGÓ
2021. 09. 18., 16.00
FTC-TELEKOM WATERPOLO–PVSK-Mecsek Füszért
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.
21 fős bő kerettel, közte tíz FTC-játékossal készül a párizsi olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Öt FTC-játékossal a keretben nyert világbajnoki bronzot az U16-os magyar fiú vízilabda-válogatott.