2019. november 10.
Elhunyt Szivós István
Elhunyt az olimpiai bajnok Szivós István, az FTC egykori játékosa, edzője, elnöke és szakosztályvezetője.

Gyászol a Fradi-család. Életének 72. évében elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szivós István, az FTC egykori klasszis vízilabdázója, aki később edzőként és a klub elnökeként is szolgálta egyesületünket.

Szivós István 1948. április 24-én született, Budapesten. 12 évesen csatlakozott a Ferencvárosi Torna Clubhoz, fiatalon be is mutatkozott vízilabdacsapatunkban, 16 évesen már kupagyőzelmet ünnepelhetett a mieinkkel.

Húszéves koráig pólózott a Fradiban, ezalatt az időszak alatt két bajnoki címet és összesen három kupaaranyat szerzett.

Már ekkor bekerült a magyar válogatottba is, amellyel később minden létező címet megnyert: kétszer volt első Európa-bajnokságon, egyszer világbajnokságon, és 1976-ban ő is tagja volt a montreali olimpián győztes csapatnak.

Szivós Istvánt összesen háromszor választották az Év magyar vízilabdázójának, később, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, két évvel később pedig az Úszó Hírességek Csarnokának a tagjává választották.

Pályafutása után hét éven keresztül, 1983 és 1990 között irányította a Fradi vízilabdacsapatát. A sikerek pedig, akárcsak játékoskarrierje során, itt sem kerülték el. Csapatunkkal kétszer bajnoki címet, kétszer Magyar Kupát nyert, 1989-ben pedig elődöntőig vezette a Kupagyőztesek Európa Kupájában.

1991 és 1998 között az FTC ügyvezető elnökeként szolgálta az FTC-t. Ez az időszak pedig klubunk egyik legsikeresebb korszaka volt. Elég, ha futballcsapatunk örökké felejthetetlen, 1995-ös Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutására gondolunk. Elnöksége után a vízilabdaszakosztályt vezette a Ferencvárosnál. A Szívós-család igazi vízilabdacsalád, Szívós István édesapja, idősebb Szivós István szintén olimpiai bajnok volt, míg fia, Szívós Márton világbajnoki aranyat nyert.

A Ferencvárosi Torna Club vezetői, sportolói, dolgozói és minden szurkolója nevében őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak.

Szivós Istvánt az FTC saját halottjának tekinti. Emlékét örökké megőrizzük!

Cikkajánló

Egyiptomban tölti a karácsonyt Vogel Soma

A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.

Nyéki Balázs: Egyedülálló évet produkáltunk

Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.

Vogel Soma az év magyar vízilabdázója

Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.

Legyen az Év csapata az FTC pólósai!

Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.

Örömszavak – sorozatban hetedszer is kupagyőztes az FTC

Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!

Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC

A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

A címvédésért küzdenek férfi pólósaink az MK-ban

Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.

„A döntő mindig teljesen más műfaj”

Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin