A lényeg, hogy a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjébe jutás az elmúlt két forduló fantasztikus teljesítménye révén ismét a saját kezünkben van: ha a hátralévő két hazai meccsünkből akár a Radnicski, akár a Brescia ellen is nyerünk, akkor a többi eredménytől függetlenül megváltjuk a jegyünket a final eightre!
Tudniillik jelenleg három ponttal állunk jobban az Olympiakosznál, azonos pontszám esetén viszont az egymás elleni eredmény rangsorol, amiben jobban állunk, hiszen itthon döntetleneztünk, Pireuszban azonban nyertünk a legutóbbi fordulóban. Tehát, ha a görögök utol is érnek minket pontszámban, az előny akkor is nálunk van-lesz.
Mindenesetre a következő ellenfelünknél, a Kragujevácnál a tabella állása szerint is erősebbek vagyunk, de:hiba lenne lefutottnak tekinteni a meccset, hiszen tavaly szeptemberben egy perccel a vége előtt is még két góllal vezettünk, mégis döntetlen lett a vége…
Az a mérkőzés csapatunk érési folyamatának fontos állomása volt, ma már komplexebb és komplettebb játékkal képesek lehetünk érvényesíteni a papírformát. Azt is leszögezhetjük, hogy ellenfelünknek ez a mérkőzés már nem bír semmilyen jelentőséggel, úgyhogy a feladat egyértelmű: nyerni kell a Radnicski ellen!
Vezetőedzőnk, Varga Zsolt előzetesében arra hívta fel a figyelmet, hogy a legutóbbi két BL-forduló bravúros győzelmei önbizalmat adhatnak ugyan, de a koncentráció szintjét nem csökkenthetik, főleg, hogy Kragujevácban pórul jártunk.
A BL-csoportkör utolsó előtti fordulójába tartozó Radnicski elleni meccsünket élőben a LEN hivatalos streamjén, valamint az m4sport.hu-n lehet majd nézni, az M4 Sport pedig este adja le a meccset felvételről.
BAJNOKOK LIGÁJA, A-CSOPORT, 13. FORDULÓ
2022. 04. 20., 19:00, Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-Telekom-Radnicski Kragujevác (szerb)
(Élő közvetítés: m4sport.hu, LEN stream)
A forduló további mérkőzései:
15:45: Olympiakosz (görög)–Novi Beograd (szerb)
17:00: Dinamo Tbiliszi (grúz)–Jadran Split (horvát)
20:15: Barceloneta (spanyol)–Brescia (olasz)
Az állás:
1. Brescia 29 pont
2. Novi Beograd 23*
3. Barceloneta 23
4. FTC-TELEKOM 22
5. Olympiakosz 19
6. Radnicski Kragujevác 13
7. Jadran Split 9
8. Dinamo Tbiliszi 0
*Mivel a Novi Beograd helye rendezőként garantált a nyolcas döntőben, a szerbeken kívüli legjobb három jut még tovább.
Az utolsó hátralévő csoportmérkőzésünk:
14. forduló (május 11.): Brescia (otthon)
A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.
Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.
Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.
Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.
Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!
A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!
Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.
Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!