2022. április 8.
Belgrád után Athénban kell bravúros eredmény
Az Olympiakosz közvetlen riválisunk a BL-nyolcas döntőbe jutásért.

Miként igaz volt az előző fordulóban, igaz most is, hogy nyernünk kell a soros Bajnokok Ligája-rangadónkon, hogy maradjon esélyünk a nyolcas döntőbe jutásra.

Legutóbb, Szerbiában ezt a feladatot gyönyörűen teljesítették a fiúk, hiszen 14–11-re győztek a Novi Beograd uszodájában – most következik az Olympiakosz.

Ahogy a szerb, úgy a görög fővárosba sem győzni járnak a vendégcsapatok, de azért ez sem lehetetlenég, a csoportelső Brescia például hárommal nyert itt február elején.

Az idei Olympiakosz egyébként sem sebezhetetlen, hiszen az olaszoktól kikapott idegenben is, akárcsak Kragujevácban és Barcelonában – mi ezeket a túrákat mind vereség nélkül hoztuk le.

De persze minket sem kerültek el a kudarcok, a Split és a Barceloneta ellen elmaradt pontok miatt kell(ene) most hoztunk az idegenbeli rangadókat is.

Na meg persze azért, mert a nyolcas döntőért a Barcelonetával és az Olympiakosszal állunk igazi versenyben, és az utolsó fordulókban mindkét csapat találkozik még az utolsó és nyeretlen Dinamo Tbiliszivel, amik garantált sikerek, tehát a riválisaink jelenlegi pontmennyiségéhez máris hozzászámolhatunk még hármat-hármat, és akkor látjuk majd a reális képet…

A mi teendőnk most, hogy foglalkozzunk a saját dolgunkkal, nyerjük meg a mi rangadónkat – aztán reménykedhetünk benne, hogy valaki segítő kezet nyújt…

Az Olympiakosz elleni meccset a szokásos felületeken, az m4sport.hu oldalon, illetve a LEN hivatalos streamjén lehet majd követni a távolból.

BAJNOKOK LIGÁJA, A-CSOPORT, 12. FORDULÓ
2022. 04. 09., 18:15 (magyar idő szerint), Athén, Görögország
Olympiakosz (görög)–FTC-Telekom
(Élő közvetítés: m4sport.hu, LEN stream)

A forduló további mérkőzései:
Péntek, 18:45: Novi Beograd (szerb)–Jadran Split (horvát)
Szombat, 12:30: Barceloneta (spanyol)–Dinamo Tbiliszi (grúz)
Szombat, 19:00: Brescia (olasz)–Radnicski Kragujevác (szerb)

Az állás:
1. Brescia 26 pont
2. Barceloneta 20 (128–92)
3. Novi Beograd 20* (149–119)
4. Olympiakosz 19 (113–95)
5. FTC-TELEKOM 19 (123–112)
6. Radnicski Kragujevác 13
7. Jadran Split 9
8. Dinamo Tbiliszi 0
*Mivel a Novi Beograd helye rendezőként garantált a nyolcas döntőben, a szerbeken kívüli legjobb három jut még tovább.

A hátralévő csoportmérkőzéseink:
13. forduló (április 20.): Radnicski Kragujevác (otthon)
14. forduló (május 11.): Brescia (otthon)

Cikkajánló

Egyiptomban tölti a karácsonyt Vogel Soma

A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.

Nyéki Balázs: Egyedülálló évet produkáltunk

Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.

Vogel Soma az év magyar vízilabdázója

Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.

Legyen az Év csapata az FTC pólósai!

Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.

Örömszavak – sorozatban hetedszer is kupagyőztes az FTC

Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!

Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC

A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

A címvédésért küzdenek férfi pólósaink az MK-ban

Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.

„A döntő mindig teljesen más műfaj”

Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin