A pénteki 12-9-es vereség után nagyon nehéz helyzetben volt az FTC-Telekom fiú serdülő csapata, hiszen a margitszigeti visszavágón négygólos győzelemre lett volna szükség a bajnoki címhez. Nem kezdtük jól a döntő második meccsét, ám két és fél perc után sikerült fordítanunk Spitz Márk találatával (2-3), a negyed végén azonban egyenlített a KSI 3-3-ra.
Az odavágón a második játékrész volt a meccs kritikus pontja, ugyanis ellenfelünk akkor 4-1-re nyert és azt az előnyt meg is tartotta a végéig. Sajnos ezúttal sem bírtuk a második nyolc percet, bár most 3-1 lett, összességében pedig 6-4-es állást mutatott az eredményjelző, de ez azt jelentette, hogy már 6 gól kellett az aranyéremhez a Ferencvárostól, úgy hogy eközben egyet sem kap.
A felét össze is hozták a fiúk a nagyszünet után! Két Várkonyi-góllal kezdtük a harmadik negyedet, amivel sikerült egyenlíteni 6-6-ra. Sőt, a KSI hibáját követően ötmétereshez jutottunk, amit Várkonyi értékesített, így 3-2 után ismét átvettük a vezetést 7-6-ra. Felcsillant a remény, a mieink pedig elkapták a fonalat és érezték, hogy ez az a pillanat, amikor meg lehet fogni a KSI-t.
Az FTC edzője, Nyéki Balázs tovább hergelte játékosait, majd ezek után jöhetett a bajnokság utolsó nyolc perce. Gál Sándor remek góljával már 8-6 volt nekünk, így már csak egy találat volt összesítésben a hátrányunk. Csapatunk elképesztően védekezett! A blokkok a helyén voltak, de ha el is lőtték mellette a labdát, akkor Gyapjas Brendon hárította azt, míg elől a végig vezérként irányító Várkonyi már az ötödik találatát lőtte, amivel egyenlítettünk összesítésben. 4-6-os hátrány után egész egyszerűen állva hagytuk a KSI-t és 9-6-ra fordítottunk, mindeközben 17 percig nem tudták bevenni a kapunkat. Már csak egy gól hiányzott, de ezt nem sikerült begyötörni, így ötméterespárbajban dőlt el az aranyérem sorsa. Nyéki Balázsnak ez már a negyedik volt a szezonban, hiszen a felnőtt csapat másodedzőjeként az Európai Szuperkupában, a bajnokságban, majd a Bajnokok Ligájában is így nyert. Az ő személye tehát jó ómen volt, ráadásul ott állt a margitszigeti Széchy Tamás uszoda végében a magyar válogatott tagjaként a fél nagy Fradi. Vogel Soma, Sedlmayer Tamás, Pohl Zoltán, Vámos Márton, Mezei Tamás, Német Toni és Jansik Szilárd, illetve a szakosztályvezető Madaras Norbert.
Jöhettek a büntetők, melyet úgy szurkolt végig a helyszínre kilátogató Fradi-tábor, hogy név szerint buzdította a lövő játékosunkat, KSI ötméteresnél pedig kapusunkat Gyapjas Brendont éltették.
Az első sorozatban mindkét fél betalált (nálunk Nyíri Balázs), míg a másodikban hibázott a KSI, Várkonyi viszont belőtte. (1-2). A harmadik sorozatban ismét értékesítette mindkét oldal a büntetőt (2-3, a Fradi részéről Szabó Bence), ám a negyedikben kihagyta mindkét fél. Az ötödik kört góllal kezdte a KSI (3-3), ezek után viszont Vass Benedek kezében volt a lehetőség, hogy megnyerje a meccset és az aranyat a Ferencvárosnak. Játékosunk nem is hibázott, így egy fantasztikus feltámadás után bajnok lett az U17-es korosztály!!!
A kupát az a Böröczky Marcell emelhette fel, akinek a döntő első meccsén kiment a válla és mentő vitte el, de a visszavágón ott volt a csapat mögött a kispadon. Szerették volna őt is belökni a társak a vízbe, hogy együtt ünnepeljen velük, ám nem akart beugrani, a kupát viszont felemeltették vele! Csodás pillanat volt. -(Videó hamarosan)
BENU Fiú Serdülő Országos Bajnokság
Döntő, 2. mérkőzés, 2019.06.15., szombat
Margitsziget, Széchy Tamás uszoda
KSI – FTC-Telekom Waterpolo 6-9 (3-3, 3-1, 0-3, 0-2), ötméteresekkel 9-13
Gólszerzőink: Várkonyi 6, Vass 2, Szabó 2, Spitz, Gál, Nyíri 1-1
Az FTC-Telekom Waterpolo bajnok fiú serdülő csapata:
Játékosok: Bakos Bence, Böröczky Marcell, Dér Zoltán Antal, Felkai Mátyás László, Gál Sándor, Gulyás-Oldal Ábel, Gyapjas Brendon, Hlogyik Szabolcs Bence, Klár Gergely, Kiss László Milán, Madarász Gábor, Nyíri Balázs, Pipek Olivér, Sipos Bendegúz, Solymosi Péter, Spitz Márk, Szabó Bence, Vass Benedek Márk, Varga Bence Bendegúz, Várkonyi Ádám, Zetkó Szabolcs
Vezetőedző: Nyéki Balázs
Segítője: Varga Dániel
12-ből 10 gólt FTC-játékos szerzett a spanyol válogatott ellen a selejtező nyitányán.
A nőknél ketten, a férfiaknál nyolcan utaznak a magyar válogatottak Világkupa-selejtezős kereteivel.
2019 után 2024-ben is egy BL-győztes FTC-Telekom pólós kapta a Total Waterpolo szaklap díját.
A World Aquatics 2024 legjobb férfi vízilabdázójának választotta az FTC klasszisát.
2024 utolsó hivatalos mérkőzésén 14-10-re nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott Horvátországban.
BL-győztes vízilabdacsillagunk kávét főzött, Star Wars- és rózsaszínimádatáról is mesélt stábunknak - VIDEÓ!
A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.
Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.