A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt szezon és a korlátozások alaposan megnehezítették az edzőink és utánpótlás-játékosaink munkáját, ám Nyéki Balázs igyekezett egy kis színt vinni fiatal vízilabdázóink mindennapjaiba ebben a nehéz időszakban is.
A serdülő csapat edzője olyan videókat kért tanítványaitól, melyekkel nem csak társaikat szórakoztatták, hanem a közösségi oldalakon keresztül a szurkolókat is. Az eddig elkészült művekből ugyanis kikerült néhány darab az FTC Vízilabda Facebook illetve Instagram oldalára, ahol a három házi feladatnak közel 200 ezer volt a nézettsége! Ebből a legutóbbi „Pause Challenge” címet viselő videó viszi magasan a prímet, amely ráadásul minden idők egyik, ha nem a legnagyobb nézettségét produkálta az oldalunkon. (Az eddigi videók megtekinthetők a cikk alján.)
A negyedik házi feladatnál nem csak a kreativitást kellett segítségül hívniuk fiatal pólósainknak, hanem a Jedi erőt is. :) Felkai Mátyás újabb remek alkotással rukkolt elő. Jöjjön a videó premierje, amely nem véletlenül esett erre a napra, hiszen minden év május 4-én tartják a nemzetközi Star Wars-napot a Csillagok háborúja sorozat rajongói.
1.HÁZI FELADAT
2. HÁZI FELADAT
3. HÁZI FELADAT - Pause Challenge
Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.
Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.
Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.
Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!
A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!
Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.
Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!
Szoros csatában 15-8-ra nyerte meg az elődöntőt az FTC férfi pólócsapata a Honvéd ellen.