Nehéz heteken van túl mindkét együttes, a válogatott hét kivett a játékosokból, de a Ferencvárost sérülések is sújtják, visszatérő játékosaink még nincsenek csúcsformában. A BVSC kispadján új vezetőedzővel készül, Szűcs Leventével közös megegyezéssel bontottak szerződést, ami hatalmas sajtóvisszhangot eredményezett.
Giannis Fountoulis szerezte meg a vezetést büntetőből a csapatunknak a kissé álmoskás kezdés után, Vigvári Vendel átlövése után már kettővel vezetett az FTC-Telekom a Szőnyi úton, de nem sokkal később már volt válasza a BVSC-nek (2-1). Rendre kiváló lövésekkel rukkoltak elő a zöld-fehérek, de Nikola Jaksic és Zalánki Gergő kísérleteit is védeni tudta a hazai kapuban Szakonyi Dániel. Kovács Péter egyenlíteni tudott, de a második negyed is Fradi góllal kezdődött, Nicolas Constantin-Bicari emberelőnyös gólját ismét egy zuglói követte, majd egyből visszavettük a vezetést Fountoulis révén, aztán a görög szemfüles labdaszerzése után Vigvári növelte az előnyt (5-3).
Összeállt a védekezés, de a játékvezetés sokszor nem kedvezett nekünk, joggal kérdezősködött a kétes ítéletek felől vezetőedzőnk, Varga Zsolt. A szépítő találatot is emberelőnyből lőtte Kemény Kristóf csapata (5-4).
Vogel Soma hárította, amit lehetett: többek között rosszkéz oldalról bomba a rövidbe vagy egy kapásról érkező ejtés sem jelentett gondot, azonban két védelmi megingás elég volt a BVSC-nek, amely a mérkőzésen először megszerezte a vezetést (5-6).
Vezetőedzőnk időkérése után Zalánki Gergő átlövése egyenlítést hozott, de ismét egy erősen véleményes bírói ítélet után kizökkent csapatunk és két gólos hátrányban találtuk magunkat (6-8).
Az utolsó negyedben össze kellett szednie magát elfáradt csapatunknak és ledolgoznia a hátrányát az ekkorra teljes extázisban játszó hazaiakkal szemben. Az FTC-Telekom minden negyedben elhozta a labdát és egyből megkezdte a felzárkózást Jaksic lőtt gyönyörűen és Vigvári pattintása után ismét egyenlő volt az állás (9-9).
A vezetést olyannyira nem sikerült megszereznünk, hogy ismét kettővel meglépett az edzőváltás lendületével is tüzelt zuglói csapat, míg a kapuban Szakonyi remek napot fogott ki. Fountoulis szépíteni tudott és az egyenlítésért támadhattunk az utolsó harminc másodpercben, de eladtuk a labdát.
Egy edzőváltás elsülhet jól és rosszul is az első találkozókon, most a sérülésekkel tűzdelt és kizsigerelt játékosaink voltak a szenvedő alanyok. Ennek ellenére becsülettel küzdöttek, de a kulcsszituációkban remek hazai kapusteljesítménnyel már nem tudtunk mit kezdeni. Bánatunkra, győzelemmel mutatkozott be Kemény Kristóf, 10-11-re kikaptunk, de erősebben megyünk tovább.
Az FTC-Telekom férfi csapata hétfőn költözik be a Bajnokok Ligája második körének buborékjába, ahol négy mérkőzést játszanak a srácok, sorrendben a Barceloneta, a Tbilisi, a Jadran és az olasz Brescia lesz a mieink ellenfele.
FÉRFI VÍZILABDA
OB I, ALAPSZAKASZ, 20. FORDULÓ
Szőnyi úti uszoda
BVSC Zugló - FTC-Telekom 11-10 (2-2, 3-3, 5-2, 2-3)
Gólszerzőink: Vigvári 3, Fountoulis 3, Jaksic 2, Zalánki 1, Bicari 1
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.
21 fős bő kerettel, közte tíz FTC-játékossal készül a párizsi olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Öt FTC-játékossal a keretben nyert világbajnoki bronzot az U16-os magyar fiú vízilabda-válogatott.