Az FTC-Telekom Waterpolo szerda este pótolta a Vasas elleni első fordulóból elhalasztott bajnoki mérkőzését. A vendégek edzőjük Vad Lajos nélkül és mindössze tíz játékossal tudtak kiállni, de Varga Dénes és Vámos Márton személyében nálunk is voltak hiányzók.
A Vasas egy szerencsés góllal szerzett vezetést, ezután viszont Nikola Jaksic vezérletével sorozatban hat gólt szereztünk. Duplázó szerb klasszisunkon kívül Jansik Szilárd, Giannis Fountoulis, Pohl Zoltán és Mezei Tamás volt eredményes, így 6-1-re elhúztunk.
A második nyolc perc Német Toni találatával indult, majd a nemrég visszatérő Zalánki Gergő is bevette az angyalföldiek kapuját. (8-1) Mezei és Sedlmayer Tamás góljával már 10-1-re vezettünk, amikor több mint 12 perc elteltével ismét betaláltak a vendégek.
A harmadik negyeben kissé közelebb lopózott a Vasas, de Fountoulis és Vigvári Vendel révén, illetve több szép összjátékból szerzett góllal 13-6-os előnyről várhattuk az utolsó játékrészt.
A záró nyolc percben sorrendben Jansik, Fountoulis és Jaksic is betalált, így már megvolt a közte tízgólos különbség. Az átlövések helyett jobbára bejátszásokból és ziccerekből szereztük a góljainkat. (16-6) A negyed felénél Fekete Gergő is feliratkozott a gólszerzők közé, utolsó találatunkat pedig Vigvári szerezte, beállítva ezzel a 18-8-as ferencvárosi győzelmet.
Az FTC-Telekom Waterpolo így mind a 11 bajnokiját megnyerte és továbbra is száz százalékos. Varga Zsolt együttese november 18-án, pénteken az UVSE vendégeként játszik derbit az OB I-ben.
FÉRFI VÍZILABDA
OB I, ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-Telekom Waterpolo–A-Híd-VasasPlaket 18-8 (6-1, 4-2, 3-3, 5-2)
Gólszerzőink: Fountoulis 4, Jaksic 3, Vigvári, Jansik, Mezei 2-2, Pohl, Sedlmayer, Zalánki, Fekete G., Német.
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.
21 fős bő kerettel, közte tíz FTC-játékossal készül a párizsi olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Öt FTC-játékossal a keretben nyert világbajnoki bronzot az U16-os magyar fiú vízilabda-válogatott.