Lassan a végére érünk az elképesztő meccsdömpingnek, hiszen a szombati lesz tíz nap alatt a negyedik rangadója az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapatának. Az eddigi három mérkőzést tökéletesen zárta Nyéki Balázs együttese, hiszen a Vasast 15-12-re, az OSC-t 20-5-re, míg a BL-rangadón a Barcelonetát 10-8-ra győztük le. Érdemes kiemelni a spanyolországi sikert, hiszen a Fradi amellett, hogy voltak remek egyéni villanások, leginkább csapatszinten nyújtott kiemelkedőt támadásban és védekezésben is, ezzel pedig története során először nyert a nagy rivális otthonában. Ugyanakkor nem ülhetünk a babérjainkon, hiszen a hétvégén még le kell játszanunk egy fontos meccset a bajnokságban.
Azt a Szolnokot fogadjuk a Komjádiban, amellyel a hazai mezőnyből a legszorosabb csatát vívtuk eddig a szezonban. Bár 12-11-re nyerni tudtunk idegenben, de négygólos hátrányból kellett felállnunk. Ez sikerült is, de a hajrá így is elképesztően kaotikusan alakult. A hazaiak ugyanis egyenlítettek és amikor már úgy tűnt, hogy bravúros döntetlent érnek el a címvédő ellen, az utolsó szolnoki támadás után maradt még néhány tized az órán, amit Jansik Szilárd kihasznált és a félpályáról belőtte a győztes gólt. Érdemes megnézni a történteket videón is…
Vezetőedzőnk vereségnek élte meg a meccset, aminek hangot is adott a meccs utáni sajtótájékoztatón, ahol a Szolnok dicsérete mellett kiemelte csapatunk küzdeni akarását is, de ez a találkozó is megmutatta, hogy nem kényelmesedhet el senki ellen az egyébként bivalyerős kerettel rendelkező FTC. A szombati összecsapás ráadásul hatással lehet a bajnoki rájátszásra is, hiszen a tabella jelenlegi állása szerint Hangay Zoltán együttesével szemben kellene kiharcolnunk a fináléba jutást.
A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. FTC 33 pont
2. Vasas 22 pont
3. BVSC 21 pont
4. Szolnok 18 pont
5. OSC 16 pont
6. Honvéd 14 pont
7. Kaposvár 6 pont
8. Szeged 0 pont
Az elődöntőre magukkal viszik a csapatok az egymás elleni eredményeket, a párharcok pedig az egyik fél hetedik pontjáig tartanak. Jelenleg tehát 3-0 az állás a Szolnokkal szemben a Fradinak, ezért fontos, hogy ismét nyerjük a Komjádiban és 6-0-ról indulhassunk, amennyiben ők lesznek az ellenfelünk a folytatásban.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Középszakasz 5. forduló, 2024. április 6., szombat 18:45
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO – SZOLNOKI DÓZSA PRAKTIKER
Jegy: 3000 Ft
Élő közvetítés: M4 Sport+
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.
21 fős bő kerettel, közte tíz FTC-játékossal készül a párizsi olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Öt FTC-játékossal a keretben nyert világbajnoki bronzot az U16-os magyar fiú vízilabda-válogatott.