Életének 72. évében elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szivós István, az FTC egykori klasszis vízilabdázója, aki később edzőként és a klub elnökeként is szolgálta egyesületünket. Szívós Istvánról a korábbi csapattárssal, női vízilabdacsapatunk szakmai igazgatójával, Gerendás Györggyel beszélgettünk.
- Hogyan emlékszik vissza Szivós Istvánra?
- A pályafutásom legelső pillanatától felnéztem rá. Rengeteg kiváló játékos vízilabdázott akkor, elég csak Faragó Tamást, Csapó Gábort, vagy éppen Sárosi Lászlót említeni, aki nekem a példaképem. Szívós István hatása azonban senkiével sem volt összehasonlítható, hiszen a pályafutásom alatt ő volt az egyetlen, aki miatt szabályt módosítottak. Amikor Pista bement centerbe, nem lehetett megfogni, abból gól volt, ezért effektíve miatta átírták a szabályt. Ilyen hatással egyetlen másik vízilabdázó sem volt a korára.
- Arról a csapatról beszélünk, amely 1976-ban Montrealban olimpiai bajnoki címet szerzett.
- Hosszú éveken át játszottam együtt vele a válogatottban, meghatározó csapattársam volt. Szintén egy egyedi történet vele kapcsolatban, hogy ha egy csapat kiutazik egy külföldi világeseményre, általában a játékosok vannak párosával egy szobában, az edzők pedig külön. Pályafutásom során ettől egy eltérő alkalmat éltem meg, ezen az olimpián ugyanis Gyarmati Dezső egy szobában volt Szivós Istvánnal, annyira megbízott benne, hogy vele beszélte meg a taktikát, együtt rakták össze a csapatot. Meg is lett az eredménye!
- Milyen embernek ismerte meg a magánéletében?
- Volt köztünk hat év korkülönbség, úgyhogy egy kicsit más korosztály volt, de egy közös témánk mindig volt: a horgászat. Neki a Balatonon volt telke, így arról mindig jókat beszélgettünk. Természetesen csak a vízilabda után.
- Visszatérve a szakmai oldalra, mit lehet elmondani Szivós Istvánról edzőként?
- Kiváló edző volt, azért nem lehetett rossz tréner, mert egészen egyszerűen fogalmazva: értette a vízilabdát. Megint csak fel kell idéznem az előző történetet, hiszen ha egy olyan szakember, mint Gyarmati Dezső, aki akkor már rutinos edzőnek számított, Szivós Istvántól kérte ki a véleményét a montreali olimpián, akkor nem lehetett rossz edző.
- Ugyanezeket lehet elmondani a sportvezetői, klubelnöki tevékenységéről is?
- Az ő vezetésével jutott be a Bajnokok Ligájába a Fradi, ez már önmagában mond valamit. Közvetlen élményem kevés van az ő irányításáról, de egy igencsak sikeres időszakot élt meg a klub, amikor ő volt az elnök.
- Az eddig felidézett történeteken kívül van még olyan, amit szívesen elmond vele kapcsolatban?
- Rengeteg történetem van róla, biztos vagyok benne, hogy ha leteszem a telefont, eszembe jut még vagy negyven. Vele kapcsolatban nagyon sokan emlegetik azt, hogy ő volt „A Pista”. Amikor a moszkvai olimpiára készültünk, több István is volt a keretben, és Gyarmati Dezső akkor - valamiért, már én sem tudom, hogy miért - úgy döntött, nem a becenevükön szólítja a játékosokat, hanem a saját nevükön. Így minden Istvánt Pistának szólított, amire Szívós István is mindig felkapta a fejét. Amikor már a sokadik alkalommal történt ez, megfogta a sapkáját, odavágta a vízhez, és azt mondta: „Dezső, ezt azonnal hagyd abba, az egész uszoda egy hatalmas Pista lesz! Én vagyok a Pista!”. Az egészből akkora nevetés lett, hogy abba is hagytuk az edzést, majd egy szólás lett ebből a mondatból: „Az egész uszoda egy nagy Pista!”.
- Az utóbbi időkben mennyire tartották a kapcsolatot?
- Nagyjából egy hónapja beszéltünk, még remekül volt, így ahogy a családot, engem is teljesen váratlanul ért a halála.
A Ferencvárosi Torna Club vezetői, sportolói, dolgozói és minden szurkolója nevében őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak.
Szivós Istvánt az FTC saját halottjának tekinti. Emlékét örökké megőrizzük!
A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.
Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.
Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.
Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.
Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!
A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!
Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.
Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!