2024. április 21.
A döntőért küzd mindkét csapatunk
Az FTC női együttesének a Dunaújvárost, a férfi pólósoknak az OSC-t kell legyőzniük a fináléért.

A szezon legfontosabb szakasza következik, ahol az FTC-Telekom Waterpolo mindkét felnőtt csapata a bajnoki címért harcolhat. Női együttesünk ellenfele a Dunaújváros lesz a két győzelemig tartó párharcban, melyet a Népligetben kezdenek majd Tóth-Csabai Dóráék, akik eddig mind a háromszor nyerni tudtak aktuális riválisuk ellen. A Magyar Kupa-elődöntőben 11-7-re, míg az OB I-ben idegenben és otthon is 9-8-ra győztünk. Varga Dénesék az OSC-vel néznek szembe az elődöntőben, ahol már az első meccsen is továbbjuthatnak, hiszen a férfiaknál számítanak a két csapat egymás elleni meccsei, amelyeket megnyertünk az alapszakaszban. A decemberi találkozó még szorosan alakult, de 17-14-re győztünk, míg néhány hete 20-5-re kiütöttük az újbudaiakat a Komjádiban.

FTC-DFVE NŐI ELŐDÖNTŐ

1. mérkőzés | április 24., szerda 20:00 - Népliget

2. mérkőzés | április 27., szombat 17:00 - Dunaújváros

3. mérkőzés (ha szükséges) | április 30., kedd - Népliget

A másik ágon UVSE-Eger csatát rendeznek.

FTC-OSC FÉRFI ELŐDÖNTŐ

1.mérkőzés | május 9., csütörtök 20:00 - Császár-Komjádi Sportuszoda

A másik ágon Vasas-BVSC csatát rendeznek.

ARANNYAL BÚCSÚZNA GERENDÁS GYÖRGY

Női csapatunk a második helyen zárta az alapszakaszt, amelyben a szezon nagy részében az FTC állt az élen. A címvédő egriek elleni vereség után ugyanis sorra nyerte a fontos mérkőzéseket zöld-fehér együttes a góllövőlistát vezető Kurucz-Gurisatti Gréta vezérletével. Ám az első helyről döntő UVSE-FTC rangadón nem volt esélye a három pontra Gerendás György csapatának a Margitszigeten. Ugyanakkor a 15-9-re elvesztett derbi után arról beszélt vezetőedzőnk, hogy egy évvel korábban hiába masírozott be az elődöntőbe minden meccsét megnyerve a Fradi, ott nem tudta megmutatni, mire képes, kiesett az Egerrel szemben és végül csak a bronzérmet tudta megszerezni. Most fordított utat szeretnének bejárni és a rájátszásra húznák elő a csúcsformát a lányok, akik bajnoki címmel ajándékoznák meg az idény végén már biztosan visszavonuló klublegendánkat.

SOROZATBAN A HARMADIK BAJNOKI CÍM A CÉL

Nyéki Balázs első vezetőedzői szezonja eddig tökéletesen alakul, hiszen együttesét hazai és nemzetközi porondon sem tudták legyűrni a riválisok. Még ősszel a Szolnok állt legközelebb ahhoz, hogy megtörje a Fradi hibátlan mérleget, ám Jansik Szilárd utolsó másodpercben lőtt góljával nyerni tudtunk idegenben. Azt a meccset leszámítva minden ellenfelét legalább három találattal győzte le az FTC, amely 20 forduló alatt a legtöbb lőtt és a legkevesebb kapott góllal az élen végzett a tabellán. Csapatunk abszolút kiemelkedik a magyar mezőnyből és óriási lendülettel halad afelé, hogy sorozatban a harmadik szezonban is duplázzon hazai porondon, vagyis a Magyar Kupa mellett a bajnoki trófeát is elhódítsa.

Cikkajánló

A végén jött a Fradi-henger

Sokáig vezetett az OSC, de a nagyot küzdő FTC-Telekom fordított és újabb győzelmet aratott az OB I-ben.

Az újbudaiakat fogadjuk a Komjádiban

Szombaton 15.30-tól FTC-OSC férfi vízilabda bajnoki mérkőzést rendezünk a Komjádi uszodában.

Nagyváradon tettünk nagy lépést a Final Four felé

Argiropulosz-Di Somma-Vogel hármas vezérletével 18-7-re nyert az FTC-Telekom az Oradea ellen a BL-ben.

Pólósaink visszatérnek Nagyváradra

Szerda este Oradea-FTC - Nyolc éve fantasztikus hangulatot varázsoltak a Fradi-szurkolók a kupadöntőre.

Az FTC nyerte a Komjádi Kupát!

Óriási izgalmak után 19-17-re megnyerte a rangos utánpótlástorna döntőjét az FTC-Telekom a BVSC ellen.

Nagyszerű gólokkal győztünk a rangadón

Dusan Mandics világklasszis játékának vezérletével 14-8-ra nyert az FTC-Telekom a BVSC otthonában.

Akár egy nulladik elődöntő

Az alapszakaszt, illetve a rájátszást is befolyásoló rangadót játszanak férfi pólósaink a BVSC otthonában.

Jokics és a példaképei – „Mandics a világ legjobbja”

Az NBA-sztár mellett labdarúgónk is áradozott a Ferencváros Bajnokok Ligája-győztes pólósáról.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin