Bíró Attila, a női válogatott, valamint Varga Zsolt, a férfiválogatott szövetségi kapitánya megnevezte az augusztus 27. és szeptember 10. között megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra utazó játékosokat. A világbajnoksághoz képest mindkét keretben van változás, melynek egyik oka, hogy 13 helyett 15 játékos nevezésére van lehetőség, közülük kell kijelölni az adott mérkőzésen szereplő tizenhármat.
A világbajnoki ezüstérmes női csapatában minimális a mozgás. Továbbra is a keret tagja Máté Zsuzsanna és Vályi Vanda, akik közvetlenül a Fradiból harcolták ki a kerettagságot. Új igazolásaink közül Leimeter Dóra és Gurisatti Gréta mellett ezúttal Farkas Tamara is bizonyhat a válogatott tagjaként.
A keretkijelöléssel és a célokkal kapcsolatban így fogalmazott Bíró Attila:
- Az Európa-bajnokságra tizenegy játékos maradt a világbajnoki ezüstérmes csapatból. Keszthelyi-Nagy Rita az elmúlt 14 évben minden világversenyen ott volt, jövőre ennél csak komolyabb, olimpiára kvalifikáló világversenyeink lesznek, ezért közösen úgy döntöttünk, kihagyja a kontinensviadalt. Ez volt az egyik legkönnyebb kerethirdetésem, még akkor is, ha a bő keretből két junior-válogatott kellett kihagynom. Neszmély Boglárka és Dömsödi Dalma már bizonyítottak, és lesz is még lehetőségük bizonyítani. Bízunk benne, hogy sem sérülés, sem a koronavírus nem fogja hátráltatni a további felkészülésünket, és az indulásra százszázalékosak leszünk.
A frissen kinevezett Varga Zsolt megfiatalított bő kerettel vágott neki első szövetségi kapitányi feladatának. Az utazó keretbe végül hét ferencvárosi került be, ezzel klubunk adja a legtöbb játékost a nemzeti csapat számára. Vogel Soma, Jansik Szilárd és Pohl Zoltán ott voltak a világbajnokságon, akár csak új igazolásunk, Nagy Ádám. Német Toni járt már világversenyen, Fekete Gergő és Vigvári Vendel Világliga mérkőzéseken szerepelt a felnőttek között, Molnár Erik két hete debütált Horvátország ellen, nagy tornán először kap lehetőséget a felnőttválogatottban. A stáb tagja Nyéki Balázs (másodedző), Gárdonyi András (kapusedző), Pozsonyi Zsolt (erőnléti edző) és Katona Norbert (csapatvezető).
Varga Zsolt az eddig eltelt szövetségi kapitányi időszakáról azt mondta:
- Azt ígértem „munka, munka, munka”, és úgy érzem, kimaxoltuk a rendelkezésre álló időt. Mindezt úgy, hogy ha el is fáradtak a játékosok, azért ne legyen kontraproduktív a felkészülés. Nehéz időszakon vannak túl a srácok, nagyon elégedett vagyok a hozzáállásukkal, sokszor száz százalék fölötti elszántsággal vetették bele magukat a feladatokba. Rövid volt az idő, ezért nem csak az elmúlt három hét alapján jelöltem ki a keretet, ebben a pillanatban úgy látom, a megnevezett 15 játékos képes a leghatékonyabban képviselni Magyarországot.
A csapat kapitánya, Jansik Szilárd már barátkozik új szerepkörével, és kitért a válogatott további programjára is:
- A világbajnokság után nehéz volt beleállni a munkába, de úgy érzem, sikerült elengedni és feldolgozni a hetedik helyet. Új impulzusokkal, új stábbal vágtunk neki a felkészülésnek, elindult egy nagyon komoly fiatalitás, számomra is sok újdonság van. Türelem kell a fiatalokhoz és a rutinosabb játékosokra is másfajta felelősség hárul. A Zsolt által meghirdetett munka, munka, munka szellemében a dolgunkat elvégeztük és folytatjuk. Most három napig itthon veszünk részt egy felkészülési tornán, majd a létező legerősebb ellenfélhez, Spanyolországba megyünk edzőtáborozni.
Az Európa-bajnokság előtt a BENU Kupán láthatjuk utoljára idehaza a férfiválogatottat. Szerdától péntekig a Margitszigeten játszik a csapat Franciaország, Japán és Hollandia ellen, mindhárom mérkőzés 19.00-kor kezdődik.
A női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki kerete
Kapusok (2): Kiss Alexandra (Eger), Magyari Alda (UVSE)
Mezőnyjátékosok (13): Máté Zsuzsanna, Vályi Vanda (FTC-Telekom Waterpolo), Faragó Kamilla (UVSE), Farkas Tamara (BVSC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (Ethnikos, görög), Peresztegi-Nagy Kinga (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros)
A női válogatott csoportmérkőzései
2022.08.27., 20.30: Magyarország-Görögország
2022.08.28., 19.00: Hollandia-Magyarország
2022.08.30., 11.30: Magyarország-Németország
2022.09.01., 17.30: Horvátország-Magyarország
2022.09.03., 10.00: Magyarország-Románia
A férfi vízilabda-válogatott Európa-bajnoki kerete
Kapusok (2): Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo), Lévai Márton (OSC)
Mezőnyjátékosok (13): Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Német Toni, Pohl Zoltán, Vigvári Vendel (FTC-Telekom Waterpolo), Ágh György (BVSC), Angyal Dániel (Szolnok), Batizi Benedek (BVSC), Burián Gergely (OSC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Nagy Ádám (Szolnok), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)
A férfiválogatott csoportmérkőzései
2022.08.29., 14.00: Magyarország-Szlovénia
2022.08.31., 19.00: Szerbia-Magyarország
2022.09.02., 09.00: Magyarország-Izrael
6. BENU Kupa
Férfi felkészülési torna, Margitsziget
Augusztus 17., 17.30: Hollandia-Japán
Augusztus 17., 19:00: Magyarország-Franciaország
Augusztus 18., 17.30: Franciaország - Hollandia
Augusztus 18., 19:00: Magyarország - Japán
Augusztus 19., 17.30: Japán-Franciaország
Augusztus 19., 19:00: Magyarország-Hollandia
Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.
Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.
Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.
Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!
A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!
Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.
Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!
Szoros csatában 15-8-ra nyerte meg az elődöntőt az FTC férfi pólócsapata a Honvéd ellen.