2020. december 26.
2020 Fradi-pillanatai: az Év Csapata
A Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom Waterpolo érdemelte ki az Év Csapata-díjat 2019-es teljesítménye után!

Magyar bajnokság, Bajnokok Ligája, Európai Szuperkupa, Magyar Kupa. Ezzel a fantasztikus trófeagyűjteménnyel érkezett 2020. január 16-án a Nemzeti Színházba az FTC férfi vízilabdacsapata, amely tavaly verhetetlennek bizonyult hazai és nemzetközi szinten, hiszen minden versenysorozatban az első helyen végzett, ahol elindult. Pólósaink már egy évvel korábban is ott voltak a legjobbak között az Év Csapata (a hagyományos csapatsportágak) kategóriában, ám akkor még „kevésnek” bizonyult a BL-trófea nélküli ötkupás év, és harmadik helyen végeztek a BL-győztes Győr női kézilabdacsapata és a világbajnokságot nyerő junior női kézilabda-válogatott mögött.

A győri lányok 2019-ben is megvédték címüket a legrangosabb kupaporondon, de a Ferencvárosnak is sikerült elhódítania a klubtörténelem első Bajnokok Ligája-trófeáját, így a kategória nagy esélyese volt Varga Zsolt együttese. A 62. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán a magyar sportújságírók szavazatai alapján végül az FTC érdemelte ki az Év Csapata díjat. A Nemzeti Színházban tartott rangos eseményen nem tudott a Fradi minden játékosa megjelenni, ugyanis a magyar válogatottal Spanyolország ellen játszottak rangadót az Európa-bajnokságon. A képviseletükben Varga Dénes tudott átrohanni a Duna Arénából a Nemzeti Színházba, ahol a csapatkapitány vehette át a díjat. Az eredményhirdetést ITT tekintheted meg.

Fotó: Cseh Péter

A rangos elismerést a feljegyzések szerint a Magyar Sportújságírók Szövetsége 1958-ban osztotta ki először, akkor a férfi vízilabda-válogatott győzött, amelynek tagja volt a ferencvárosi klublegenda, dr. Kárpáti György is. Egészen 2011-ig csak válogatottak tudtak az év legjobb csapatai lenni, akkor a KEK-győztes FTC női kézilabdázói tudták megtörni a sorozatot. A cikk alján található győztesek listáján is jól látható, hogy milyen nagyszerű csapatok érdemelték ki a díjat. Olimpiai, világ- és Európa-bajnok válogatottak, illetve vb és Eb-re kijutó nemzeti együttesek.  

Az Év csapata díjjal vízilabdázóinknak immár olyan legendákkal olvassák majd fel együtt nevüket, akik teljesítményükkel évtizedekre hatást tudtak gyakorolni sportáguk jövőjére. Ez az elismerés pedig végleg méltó helyére teszi a 2019-es ferencvárosi aranyévet a 120. születésnapját ünneplő klub történelmében.

A 2020-as gálán pedig duplázni tudott az FTC-Telekom Waterpolo, ugyanis vezetőedzőjét, Varga Zsolt választották az Év Edzőjének. Erről a következő napokban emlékezünk meg.

(Borítókép: MSUSZ / Halmágyi Zsolt)

AZ ÉV CSAPATA

1958: Férfi vízilabda-válogatott

(Boros Ottó, Csillag Gábor, Dömötör Zoltán, Hevesi István, Jeney László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Katona András, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Molnár Róbert, Pintér István, Váczi József)

1959: Férfi párbajtőr-válogatott

(Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Marosi József, Sákovics József)

1960: Férfi öttusa-válogatott

(Balczó András, Nagy Imre, Németh Ferenc)

1961: Férfi vízilabda-válogatott

(Boros Ottó, Dömötör Zoltán, Felkai László, Gyarmati Dezső, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Katona András, Konrád János, Konrád Sándor, Markovits Kálmán, Mayer Mihály)

1962: Férfi vízilabda-válogatott

(Ambrus Miklós, Bodnár András, Boros Ottó, Dömötör Zoltán, Felkai László, Gyarmati Dezső, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Katona András, Konrád János, Konrád Sándor, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Pócsik Dénes, Rusorán Péter)

1963: Férfi öttusa-válogatott

(Balczó András, Móna István, Török Ferenc)

1964: Labdarúgó olimpiai válogatott

(Bene Ferenc, Csernai Tibor, Farkas János, Gelei József, Ihász Kálmán, Katona Sándor, Komora Imre, Nógrádi Ferenc, Novák Dezső,Orbán Árpád, Palotai Károly, Szentmihályi Antal, Szepesi Gusztáv, Varga Zoltán)

1965: Női kézilabda-válogatott

(Babos Ágnes, Balogh Márta, Csenki Györgyné, Giba Márta, Gurics Györgyné, Hajek Károlyné, Hanus Ágnes, Ignácz Ilona, Jánya Józsefné, Jóna Magda, Lengyel Erzsébet, Romhányi Józsefné, Rothermel Anna, Schmidt Jenőné)

1966: Férfi öttusa-válogatott

(Balczó András, Móna István, Török Ferenc)

1967: Férfi öttusa-válogatott

(Balczó András, Móna István, Török Ferenc)

1968: Férfi párbajtőr-válogatott

(B. Nagy Pál, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán, Schmitt Pál)

1969: Junior férfi öttusa-válogatott

(Borlay György, Pethő László, Villányi Zsigmond)

1970: Férfi öttusa-válogatott

(Bakó Pál, Balczó András, Kelemen Péter)

1971: Férfi párbajtőr-válogatott

(Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán, Schmitt Pál)

1972: Férfi párbajtőr-válogatott

(Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Osztrics István, Schmitt Pál)

1973: Férfi vízilabda-válogatott

(Balla Balázs, Bodnár András, Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Görgényi István, Kásás Zoltán, Konrád Ferenc, Molnár Endre, Sárosi László, ifj. Szívós István)

1974: Férfi vízilabda-.válogatott

(Bodnár András, Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Görgényi István, Horkai György, Kásás Zoltán, Konrád Ferenc,Molnár Endre, Sárosi László, Szívós István)

1975: Férfi öttusa-válogatott

(Kancsal Tamás, Maracskó Tibor, Sasics Szvetiszláv)

1976: Férfi vízilabda-válogatott

(Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, Konrád Ferenc, Molnár Endre,Sárosi László, Sudár Attila, ifj. Szívós István)

1977: Férfi vízilabda-válogatott

(Csapó Gábor, Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, Magas István, Molnár Endre, Somossy József,Steinmetz János, Sudár Attila, Szívós István, Wolf Péter, Wiesner Tamás)

1978: Férfi sakkválogatott

(Adorján András, Csom István, Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula, Vadász László)

1979: Férfi asztalitenisz-válogatott

(Gergely Gábor, Jónyer István, Klampár Tibor, Kreisz Tibor, Takács János)

1980: Jégtánc

(Regőczy Krisztina, Sallay András)

1981: Férfi kardválogatott

(Gedővári Imre, Gerevich Pál, Nagyházi Zoltán, Nébald György, Nébald Rudolf)

1982: Férfi kardválogatott

(Gedővári Imre, Bujdosó Imre, Gerevich Pál, Nagyházi Zoltán, Nébald György)

1983: Férfi öttusa-válogatott

(Fábián László, Pajor Gábor, Szombathelyi Tamás)

1984: Fogathajtó-válogatott

(Juhász László, Bárdos György, Fülöp Sándor)

1985: Férfi labdarúgó-válogatott

(Balog Tibor, Bodonyi Béla, Bognár György, Dajka László, Détári Lajos, Disztl Péter, Disztl László, Esterházy Márton, Fitos József,Garaba Imre, Gyimesi László, Hajszán Gyula, Herédi Attila, Kardos József, Kiprich József, Kovács Kálmán, Mészáros Ferenc, Nagy Antal, Nagy József, Nyilasi Tibor, Péter Zoltán, Róth Antal, Pölöskei Gábor, Sallai Sándor, Szendrei József, Szokolai László, Varga József)

1986: Férfi kézilabda-válogatott

(Bíró Imre, Bordás József, Debre Viktor, Fodor János, Gyurka János, Hoffmann László, Horváth Gábor, Iváncsik Mihály, Kenyeres József, Kontra Zsolt, Kovács Mihály, Kovács Péter, Marosi László, Oross Tibor, Szabó László)

1987: Férfi öttusa-válogatott

(Fábián László, Martinek János, Mizsér Attila)

1988: Férfi öttusa-válogatott

(Fábián László, Martinek János, Mizsér Attila)

1989: Férfi öttusa-válogatott

(Fábián László, Martinek János, Mizsér Attila)

1990: Női sakkválogatott

(Mádl Ildikó, Polgár Judit, Polgár Zsófia, Polgár Zsuzsa)

1991: Férfi kajaknégyes

(Csipes Ferenc, Fidel László, Gyulay Zsolt, Ábrahám Attila)

1992: Női kajaknégyes

(Kőbán Rita, Mészáros Erika, Dónusz Éva, Czigány Kinga)

1993: Férfi vízilabda-válogatott

(Benedek Tibor, Dala Tamás, Fodor Rajmund, Gyöngyösi András, Kuna Péter, Lihótzky Károly, Monostori Attila, Nemes Gábor, Németh Zsolt, Péter Imre, Steinmetz Barnabás, Tóth Frank, Tóth László, Vincze Balázs, Varga I Zsolt)

1994: Női vízilabda-válogatott

(Dancsa Katalin, Dunkel Zsuzsa, Eke Andrea, Huff Zsuzsanna, Kuna Ildikó, Rafael Irén, Rédei Katalin, Sipos Edit, Stieber Mercédesz,Szalkay Orsolya, Szremkó Krisztina, Tóth Gabriella, Tóth Noémi)

1995: Férfi kenukettes

(Horváth Csaba, Kolonics György)

1996: Férfi kenukettes

(Horváth Csaba, Kolonics György)

1997: Férfi vízilabda-válogatott

(Benedek Tibor, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Kovács Zoltán, Kósz Zoltán, Märcz Tamás, Molnár Tamás, Németh Zsolt,Steinmetz Barnabás, Székely Bulcsú, Tóth Frank, Varga I Zsolt, Vári Attila, Vincze Balázs)

1998: Férfi párbajtőr-válogatott

(Fekete Attila, Imre Géza, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián)

1999: Férfi vízilabda-válogatott

(Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Csaba, Kiss Gergely, Kovács Zoltán, Kósz Zoltán, Märcz Tamás, Molnár Tamás,Steinmetz Barnabás, Székely Bulcsú, Tóth Frank, Varga I Zsolt, Vári Attila, Vincze Balázs)

2000: Férfi vízilabda-válogatott

(Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Kósz Zoltán, Märcz Tamás, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Székely Bulcsú, Varga I Zsolt, Vári Attila)

2001: Férfi kétpárevezős

(Pető Tibor, Haller Ákos)

2002: Férfi kétpárevezős

(Pető Tibor, Haller Ákos)

2003: Férfi vízilabda-válogatott

(Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Varga II Zsolt, Vári Attila)

2004: Férfi vízilabda-válogatott

(Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Vári Attila)

2005: Női kajakkettes

(Kovács Katalin, Janics Natasa)

2006: Női kajakkettes

(Kovács Katalin, Janics Natasa)

2007: Férfi kardválogatott

(Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Decsi Tamás)

2008: Férfi vízilabda-válogatott

(Benedek Tibor, Biros Péter, Gergely István, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor (vízilabdázó), Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás)

2009: U20-as labdarúgó-válogatott

(Balajti Ádám, Debreceni András, Dudás Ádám, Futács Márkó, Gosztonyi András, Gulácsi Péter, Kiss Máté, Koman Vladimir, Korcsmár Zsolt, Kovácsik Ádám, Megyeri Balázs, Németh Krisztián, Présinger Ádám, Simon András, Simon Ádám, Szabó János, Szekeres Adrián,Takács Péter, Tóth Bence, Varga Roland, Zámbó Bence)

2010: Női kajakkettes

(Kovács Katalin, Janics Natasa)

2011: FTC női kézilabdacsapata

(Alena Abramovics, Andrási Brigitta, Balogh Barbara, Trufán Noémi, Bari Nagy Regina, Dajka Bettina, Deáki Dóra, Hornyák Anett,Kovacsicz Mónika, Mohácsik Mária, Németh Csilla, Pastrovics Melinda, Such Nelli, Szádvári Krisztina, Szamoránsky Anikó,Szamoránsky Piroska, Szarka Adrienn, Szucsánszki Zita, Tomori Zsuzsanna, Zácsik Szandra)

2012: Férfi kajakkettes

(Dombi Rudolf, Kökény Roland)

2013: Férfi vízilabda-válogatott

(Decker Attila, Nagy Viktor, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton)

2014: Győr női kézilabdacsapata

(Eduarda Amorim, Bódi Bernadett, Katarina Bulatović, Görbicz Anita, Katrine Lunde , Herr Orsolya, Hornyák Ágnes, Hornyák Dóra,Kovacsics Anikó, Korsós Dorina, Heidi Loke, Orbán Adrienn, Rédei-Soós Viktória, Sirián Szederke, Szepesi Ivett, Raphaëlle Tervel)

2015: Férfi labdarúgó-válogatott

(Bogdán Ádám, Bošnjak Predrag, Böde Dániel, Dibusz Dénes, Dzsudzsák Balázs, Elek Ákos, Fiola Attila, Gera Zoltán, Guzmics Richárd, Juhász Roland,Kádár Tamás, Király Gábor, Kleinheisler László, Lang Ádám, Leandro de Almeida, Lovrencsics Gergő, Nagy Ádám, Németh Krisztán, Nikolics Nemanja, Pintér Ádám, Stieber Zoltán, Szalai Ádám, Priskin Tamás, Vanczák Vilmos)

2016: Férfi labdarúgó-válogatott

(Bese Barnabás, Böde Dániel, Dibusz Dénes, Dzsudzsák Balázs, Elek Ákos, Fiola Attila, Gera Zoltán, Gulácsi Péter, Guzmics Richárd, Juhász Roland, Király Gábor, Kleinheisler László, Korhut Mihály, Lang Ádám, Lovrencsics Gergő, Nagy Ádám, Németh Krisztián, Nikolics Nemanja, Pintér Ádám, Priskin Tamás, Stieber Zoltán, Szalai Ádám)

2017: Győri Audi ETO KC, női kézilabda

(Jana Knedlíková, Heidi Løke, Varga Emőke, Hudák Anette, Hársfalvi Júlia, Nora Mørk, Korsós Dorina, Görbicz Anita, Pál Tamara, Eduarda Amorim, Orbán Adrienn, Tomori Zsuzsanna, Nycke Groot, Yvette Broch, Bódi Bernadett, Puhalák Szidónia, Asma Elghaoui, Kiss Éva, Kari Aalvik Grimsbø, Tóth Gabriella)

2018: Győri Audi ETO KC, női kézilabda

(Jana Knedlíková, Binó Boglárka, Varga Emőke, Afentaler Sára, Anne Mette Hansen , Nora Mørk, Anja Althaus, Görbicz Anita, Pál Tamara, Eduarda Amorim, Fodor Csenge, Tomori Zsuzsanna, Nycke Groot, Yvette Broch, Bódi Bernadett, Puhalák Szidónia, Stine Bredal Oftedal, Kiss Éva, Kari Aalvik Grimsbø, Mireya González)

2019: FTC-Telekom, férfi vízilabda

(Vogel Soma, Sedlmayer Tamás, Pohl Zoltán, Jansik Szilárd, Német Toni, Vámos Márton, Varga Dénes, Mezei Tamás, Aaron Younger, Kállay Márk, Slobodan Nikic, Gárdonyi András, Nikola Jaksic, Stefan Mitrovic, Gór-Nagy Miklós)

Cikkajánló

Egyiptomban tölti a karácsonyt Vogel Soma

A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.

Nyéki Balázs: Egyedülálló évet produkáltunk

Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.

Vogel Soma az év magyar vízilabdázója

Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.

Legyen az Év csapata az FTC pólósai!

Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.

Örömszavak – sorozatban hetedszer is kupagyőztes az FTC

Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!

Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC

A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

A címvédésért küzdenek férfi pólósaink az MK-ban

Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.

„A döntő mindig teljesen más műfaj”

Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin