Nemcsak a labdarúgást köszönhetjük a briteknek. Ők voltak ugyanis azok, akiknek a fejében megszületett az az eretnek gondolat, hogy a futballt a vízben is lehetne játszani. Egészen pontosan 1870.05.12-én fektette le a Londoni Úszó Szövetség a vízi futball nevű játék első szabályait. Igen, akkor még vízi futballnak nevezték, ami csak annyiban hasonlított a mai vízipólóra, hogy vízben és labdával játszották. Elsődleges céljuk a már akkor is népszerű úszógálák műsorának a színesítése volt. Ez jól sikerült, a játék egyre ismertebb és népszerűbb lett, olyannyira, hogy a szabályait is elkezdték egyre jobban finomítani, amelyek eredményeképp az tényleg elkezdett hasonlítani a ma ismert sportághoz. Azt is meg kell említeni, hogy a brit szigeten belül az angolokon kívül a skótok is hozzátették a magukét a játék fejlődéséhez, hiszen 1877-ben egy William Wilson nevű újságíró Glasgow-ban az angoloktól függetlenül írt egy vízi futball szabálykönyvet. Ennek már nem úszógálák betétprogramja, hanem kifejezetten közönségszórakoztató önálló sport volt a fő célja. 1879-ben kezdtek el kapukat használni, addig az uszoda falának megfelelő pontjához kellett a labdát gólként érinteni, végül már 1886-ban elindult az első hivatalos skót vízifutball bajnokság, amelyet nem feltétlenül uszodában rendeztek.
Az angolok a saját bajnokságukat két évvel később, 1888-ban indították el, ők uszodákban, fürdőkben kialakított pályákon játszottak.
1890-ben volt az első angol-skót válogatott mérkőzés, amelyet annak ellenére, hogy az angol szabályok szerint játszották, a skótok nyertek meg, akárcsak egy esztendő múltán a visszavágót. Közben a szabályok egységesítése ügyében is komolyan tárgyaltak, aminek gyümölcse az lett, hogy 1892-ben az Egyesült Királyság területén létrejött egy mindenki által elfogadott szabálykönyv.
Tudjuk, az angolok nem voltak soha arról híresek, hogy otthonülők lettek volna. Így nem csoda, hogy 1888-ban egy úszóoktatójuk az Egyesült Államokba ment, ahová már vitte magával az új vízi játék alapjait, sőt azt az amerikai nézők igényeinek megfelelően adaptálta, rögbis elemeket vitt bele, ez lett az amerikai stílusú vízipóló.
Az angolok „vándorlásával” együtt terjedt a játék, illetve annak híre világszerte. Ausztráliába 1879-ben jutott el, Európa országaiba pedig sorjában, 1893-ban Németországba, 1894-ben Ausztriába, 1895-ben Franciaországba és Belgiumba, majd 1897-ben Magyarországra. Dr. Füzesséry Árpád a Magyar Úszó Egyesület (MUE) elnökeként Bécsben látta meg az új sportot és egyből elhatározta, meghonosítja azt Magyarországon. Az elhatározásból tett lett, 1897-ben alakult meg a MUE vízipóló csapata. Kezdetben az úszócsapat tagjait két csoportra bontották, és az úszóedzések kiegészítéseként, erőnléti edzésnek alkalmazták a vízilabdát, majd bemutató mérkőzéseket kezdtek játszani, az első hivatalos mérkőzést 1899. július 30-án, Siófokon, a Magyar Úszó Egyesület két csapata vívta. A helyszín is sugallhatta, de tény, 1900-ban megalakult a Balatoni Úszók Egyesülete (BUE), majd szép sorban a többi csapat is, olyannyira, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség Úszószakosztálya kiírta az első magyar vízilabda bajnokságot. Erre a szándékra nem mondhattak nemet a Ferencvárosi Torna Clubban sem, 1904.07.01-jén megalakult az FTC vízilabda csapata, amely azonnal nevezett a szeptemberben lebonyolítandó bajnokságba. Abba a bajnokságba, amelyen négy csapat, az FTC-én kívül a BUE, a Postatakarékpénztár SE és a Budafok-Kistétény SE indult el. Hol volt a sportág úttörője a MUE? Nos, nem tudott elindulni, mert éppen nem volt játékosa annak következtében, hogy a St. Louis-i olimpia kapcsán néhány játékosa (a póló mellett úszója is) elégedetlen volt a vezetőséggel és kilépett a klubból. Ez az írás azonban nem róluk, sokkal inkább az FTC vízilabdázóiról, az ő történelmükről szól, ők viszont elindultak.
Kik voltak az első játékosok? Idézet az akkori sportlapból:
Ferencvárosi T. C.: Waizner kapuvédő, Horn és Horváth hátvédek, Nagelbach fedezet, Erdős, Róna és Vargha csatárok.
Hogy a keresztneveik is meg legyenek örökítve, Waizner Imre, Horn K. Lajos, Horváth Károly, Nagelbach Mihály, Erdős Miksa, Róna Zsigmond és Vargha Ferenc. A hátvédek közül ismerős lehet Horn K. Lajos neve, nem véletlenül. Ő ugyanaz a Horn K. Lajos, aki akkor futballcsapatunk stabil játékosa volt, ő is bizonyította, hogy akkoriban univerzális sportemberek voltak tagjai az FTC-nek. Térjünk azonban vissza az első vízilabda bajnoksághoz, amely háromfordulós volt, a Császár Fürdő adta a helyszínti. A bajnoki rajt hidegzuhannyal ért fel, hiszen az FTC 12:0-ra kikapott a BUE csapatától. A második meccs előtt reménykedett a csapat, hiszen a Budafok-Kistétény verhető ellenfélnek tűnt. A félidő ezt is igazolta, 3:0-ra vezetett az FTC, ám a vége mégis 4:3 lett, oda. A harmadik meccsre nem állt ki az FTC, így a történelmi első bajnokságot a negyedik helyen fejezte be. Egy esztendővel később hasonló volt a helyzet, négy csapat közül, ugyancsak pont nélkül a negyedik helyen végzett a csapat, a bajnok ismét az első győztes a BUE lett, annak ellenére, hogy ekkor már a MUE is elindult. A második bajnokság végén az FTC-ben valami változott, rájöttek, ez így nem mehet tovább, sokkal tervszerűbben kell ebben a sportágban is a jövőt építeni. Ebből a megfontolásból kiindulva az utánpótlásra, a kemény edzésekre helyezték a hangsúlyt olyannyira, hogy úgy döntöttek, amíg nem lesz versenyképesnek ítélt csapatuk, nem indulnak a bajnokságban. Ez az állapot három esztendeig tartott. Mások is így gondolhatták, mert a bajnokságban1906-ban csupán kettő (BUE és MUE), 1907-ben és 1908-ban pedig már csak egy csapat (MUE) maradt.
Az FTC szorgalmas edzéseinek 1909-re érett be a gyümölcse, ekkor tudott kiállítani egy olyan csapatot, amely nyugodtan kihívhatta az egyeduralkodó MUE együttesét, amely meg is történt. Így az 1909-es magyar bajnokságot eldöntő mérkőzés egy MUE-FTC párharc volt. Azon az egyetlen meccsen az FTC a
Kankovszky Artúr – Abonyi Árpád, Ádám Aladár – Ott Mihály – Wenk János, Domonkos Pál, Burgmayer Ferenc
összeállításban ugrott a vízbe és egy végig élvezetes, izgalmas összecsapáson 7:5 arányban vereséget szenvedett. Ez a vereség mégis más volt, mint az évekkel azelőttiek, ebben benne volt a remény. A remény, hogy vízilabdában is valós versengés alakulhat ki az egyesületek között, amely emelheti a sportág hazai színvonalát. Aztán az élet úgy hozta, hogy még évekig nem volt valós versengés a magyar csapatok között, ám a magyar vízilabdázás színvonala mégis emelkedett, sőt világszinten is tényező lett. Hogyan? Fradista szívvel büszkén jelenthető ki, a Ferencvárosi Torna Clubnak köszönhetően! Erről valóban hosszan lehet és érdemes írni
Az egész történet azon a szép őszi napon, 1909.10.10-én kezdődött, amikor a fentebb idézett bajnoki mérkőzés volt a MUE ellen. Az addig egyeduralkodó MUE csapatánál is látták, hogy az addigi előnyük odalett, a jövő záloga az ellenfélnél van. Fel is vetettek egy érdekes ötletet, fuzionáljon a két csapat, így jöjjön létre egy nemzetközileg is eredményes csapat. Az FTC vezetői hajlottak is erre, ám volt egy kikötésük, a fúzió csak az FTC neve alatt jöhet létre, amibe viszont a MUE nem ment bele. Belement viszont több játékosa, a nagynevű és hírű, osztrák állampolgárságú Freund Jacques, valamint az ifjú, nagy tehetségnek tartott Fazekas Tibor és Hégner Jenő, akik az FTC-hez igazoltak, tovább erősítve az amúgy is jó csapatot. Az FTC vezetői komoly fantáziát láttak az ígéretes fiatalokból álló együttesben, ezért a továbblépés érdekében merész döntést hoztak, kinevezték a csapat élére az akkor 26 esztendős kapust, Speisegger Ernőt. Ez a kinevezés azt jelentette, hogy innentől kezdve Speisegger lett a csapat mindenese, vezetője, intézője és edzője egy személyben. Feladatai olyannyira megsokasodtak, hogy játékos karrierjével fel is hagyott. Kiderült, hogy ez a húzás fantasztikus volt, Speisegger Ernő elgondolásai maximálisan bejöttek, szervezőképessége, munkabírása páratlan volt, nem véletlenül nevezték el már akkoriban a vízilabda Malakyjának, a futballcsapat legendás intézőjére Malaky Mihályra utalva. Speisegger alapelgondolása az volt, hogy a fejlődéshez minél több, komoly ellenfelekkel vívott mérkőzés kell. Mivel idehaza csupán egyetlen ellenfél volt, így a bajnokságok egyetlen meccsen dőltek el, a hazai lehetőségek nem jöhettek számításba, maradtak a nemzetközi összecsapások. Ha pedig nemzetközi mérkőzések, akkor azok legyenek a legjobb, európai hírű ellenfelekkel, így lehet igazán fejlődni. Az elgondolás teljesen ugyanaz, mint a labdarúgóknál ugyanazon időkből, hisz tudjuk, ők is akkoriban alapozták meg a magyar futball és a saját tekintélyüket szerte Európában. A történéseket ismerve elmondhatjuk, nemcsak az elgondolás, az eredmény is ugyanaz lett, az FTC a vízilabdában is megalapozta úgy a saját, mint a magyar póló tekintélyét. Diadalittas idők következtek, amelyekre ennyi idő távlatából is büszkeség emlékezni.
Kezdjük ezt az emlékezést a legelején, a legelső nemzetközi mérkőzéssel, amely még 1909.07.25-én volt. Nem annyira az FTC szervezte, hiszen a Budapesten vendégeskedő osztrák bajnokcsapat, az Austria eredetileg a magyar bajnok MUE-vel mérkőzött volna. Mivel azonban az osztrákok közül három, jónak tartott játékos is hiányzott, így ők kérték, hogy az akkor gyengébbnek tartott FTC legyen az ellenfelük. A korabeli sajtó szerint nagyon durvának jellemzett mérkőzésen az Ausztria 2-0-ra győzött.
1910, ahogy az előzmények ismeretében várható volt a sikerkorszak kezdetének éve lett. Az FTC pólósai Európában számos nagy tornát nyertek és megszerezték első bajnokságukat. Van, amit értelemszerűen a vízben, van, amit a zöld asztalnál.
A nagycsapat, az aranycsapat, a sporttörténeti könyvek, publikációk csak így említik az 1910-ben kialakult FTC vízilabda csapatot. A nagycsapattá válásnak, mint már szó volt róla, előfeltétele volt a nemzetközi ismertség és elismertség, ami Speisegger Ernő alapvetése volt. Már 1910-ben több olyan külföldi csapattal találkoztak a pólósok, akik régebben és szervezettebben űzték ezt a sportágat. 1910.02.13-án jött el a nap, hogy a csapat először játszott külföldön mérkőzést a német Neurer SV Breslau ellen, amelyet 5:4-re megnyertek. Majd benevezték az FTC-t az osztrák vízipóló bajnokságba, ahol 1910.03.13-án és 04.03-án, Bécsben nagyszerű győzelmekkel nyitottak az Union ellen 5:1, az Amateur ellen 5:2 arányban. Nem volt megállás, a csapatot meghívták Magdeburgba egy nagy nemzetközi tornára, ahol négy nemzet hét csapata szerepelt. Résztvevő volt a német és svéd bajnok is, ám a tornát általános meglepetésre az FTC csapata nyerte, miután a döntőben 7:4-re legyőzte a német bajnok Germania együttesét. Az FTC csapata méltán lehetett büszke az idegenben kivívott sikerére, hiszen a résztvevő német, magyar, belga, svéd csapatok az illető országok legjobbjai voltak és így a kivívott győzelem értéke szinte felért egy kontinentális bajnoki küzdelemben kivívott győzelem értékével. Ezt erősítette a következő nagy diadal is Frankfurtban. Az FTC nevezett a „nagy frankfurti úszás” keretében megrendezett hármas vízilabda tornára, ahol rajta és a vendéglátó frankfurtiakon kívül a belga bajnokcsapat, a Cercle de Natation de Bruxelles vett részt, amely gyakorlatilag megegyezett az Európában elsők között jegyzett belga válogatottal. Eredmény? Az FTC 4:3-ra legyőzte a belgákat, végleg beírva magát az európai élcsapatok közé. Igaz, a belgák egy óvással kiügyeskedték, hogy az FTC utolsó gólját érvénytelenítsék, így a vándordíjat a két csapat együtt birtokolhatta.
Gondolhatnánk, a fenti sikereknek Magyarországon mindenki örült. Valószínűleg igaz volt ez, ám néhány kivétel akadt. Sajnos ezeket a kivételeket a MUE és a MUSZ (Magyar Úszó Szövetség) keretein belül lehetett megtalálni, akik bizony furcsa dolgokat vittek véghez. Az egész ott kezdődött, amiről már szó is volt, hogy a két csapat (az FTC és a MUE) nem tudott megegyezni a fúzióról, aminek egyik következménye az lett, hogy a MUE három játékosa (Ádám Sándor, Hégner Jenő és Fazekas Tibor) az FTC-be igazolt. Nem egy időben, Ádám még 1909 augusztusában, Hégner és Fazekas 1910.01.09-én. Ádám aztán 1910.03.13-án, Hégner 1910.04.10-én, Fazekas pedig 1910.02.13-án játszott először az FTC-ben, mindhárman külföldön. Miért érdekes ez? A MUSZ egy szabálya miatt, amely kimondta, hogy az átigazolást követően három hónapig ún. úszózárlatot kell tartani, ami azt jelentette, hogy ezen idő alatt itthon nem indulhattak nyilvános versenyen, pólóban nem vehettek részt hazai mérkőzésen. Nos, ennek ellenére mindhármukat eltiltotta a MUSZ, noha Ádámnál és Hégnernél a három hónap zárlati idő is eltelt. Ádám eltiltása 1910.07.20-ig, a másik két játékosé 1910.09.01-ig szólt. Ezen eltiltás következtében a MUSZ megtiltotta, hogy az FTC a három játékosát kivigye Frankfurtba a nagy megmérettetésre. A legszebb a dologban az, hogy a három játékos mégis mehetett és játszhatott, de nem az FTC-re, a magyar pólóra tekintettel. Hanem azért, mert a frankfurti rendezők kérelemmel fordultak a MUSZ-hoz, hogy az eltiltást függesszék fel a torna idejére. A MUSZ engedett, de az indoklásban kimondta, hogy ezt a német egylet levelében és táviratában felhozott kényszerítő okok folytán, melyek szerint nevezett egyesület az eltiltás folytán rendkívül kellemetlen helyzetbe került volna, s így a kérelmet csakis a német szövetség és egyesületre való tekintetből adta meg, kimondva egyúttal, hogy ezt tisztán a németekkel fennálló jó viszony érdekében, nem pedig a FTC-re való tekintettel tette. Ezek után nyert az FTC! Joggal zenghetett, „Szép volt fiúk!”. Ám itt még mindig nem ért véget a történet, egyeseknek ez nem nagyon tetszett. Fazekas és Hégner még az eltiltását töltötte, amikor az FTC-ét augusztusban meghívták Drezdába a szász király által felajánlott vándordíjért folyó nemes küzdelembe. Az FTC a szövetséghez fordult, amelyik engedélyt adott arra, hogy két héttel az eltiltásuk lejárta előtt, 08.14-én Drezdában vízbe ugorhassanak. Meg is tették, az FTC az Austria ellenében hazahozta a vándordíjat. Nem sokkal később, 1910.09.05-én, a SportVilág arról tudósított, hogy a MUSZ kiírta az 1910-es vízipóló bajnokságot 1910.09.18-ra, amelyet a MUSZ megbízásából az FTC rendez. A nagy ellenfél, MUE képviselői azonban megint érthetetlent húztak. Idézzük szó szerint a korabeli tudósítást:
„Az úszószövetségben nagyon elszomorító jelenségek merültek föl mostanában. — Olvasóink tudják, hogy a MUSz intéző bizottsága engedélyt adott két polójátékosnak arra, hogy az aug. 14-i drezdai versenyen a FTC csapatában játszhassanak, amihez különben 2 hét múlva már úgy is joguk lett volna. így aztán FTC elment Drezdába, győzött és hazahozta az értékes szászkirálydijat.
- Elhihető-e, hogy akadt sportegylet, aki utólag ezt az engedélyt megfellebezte? Sajnos, igen. A Magyar Úszó Egyleté ez a dicsőség, hogy ezt megtette. - És mit tett a szövetség tanácsa? Ez aztán csak az érdekes. Először utólag jóváhagyta az engedélyt, aztán kimondta, hogy azért mégis bünteti a 2 játékost. Erre voltak, akik a pólóbajnokságban való részvételtől akarták eltiltani őket. Ezt leszavazták. A sok szavazás vége végre is 2 heti felfüggesztés lett.”
- Elhihető-e, hogy akadt sportegylet, aki utólag ezt az engedélyt megfellebezte? Sajnos, igen. A Magyar Úszó Egyleté ez a dicsőség, hogy ezt megtette. - És mit tett a szövetség tanácsa? Ez aztán csak az érdekes. Először utólag jóváhagyta az engedélyt, aztán kimondta, hogy azért mégis bünteti a 2 játékost. Erre voltak, akik a pólóbajnokságban való részvételtől akarták eltiltani őket. Ezt leszavazták. A sok szavazás vége végre is 2 heti felfüggesztés lett.”
Az idézet két heti felfüggesztés szeptember 15-én lejárt, a bajnokságot szeptember 18-ra írták ki, gondolhatnánk, itt a zavaros történet vége. Pedig dehogy! A bajnokságra két csapat az FTC és a MUE szabályszerűen nevezett, szeptember 18-án azonban a meghirdetett időpontban a MUE nem jelent meg, nem volt mérkőzés. Kihirdették, a 2010-es vízipóló bajnokságot az FTC csapata nyerte. Nos, erre a MUE fellebbezett, mondván őket a rendező egyesület nem kellő időben értesítette a mérkőzés helyéről és idejéről. A MUSZ ezt a fellebbezést 10.12-én elfogadta, apró szépséghiba, hogy a fellebbezést tárgyaló ülésükre az FTC képviselőit meg sem hívták, őket meg sem hallgatták, a MUE bemondására ítéltek. A lényeg, hogy elsőfokon kimondták, nem bajnok az FTC. Az FTC vezetőit nem is az a tény bántotta, hogy megsemmisítették a bajnokságot, sokkal inkább az, hogy őket meg sem hallgatták, ezért megfellebbezték az elsőfokú ítéletet. Közben persze a vízben is bizonyították, hogy a MUE-nek nem sok keresnivalója van, hiszen a jogi procedúra ideje alatt, 1910.10.10-én, a MAC és a MAFC úszóversenyének a végén megmérkőztek a MUE csapatával és 6:1-re legyőzték. Jóval később ezt a mérkőzést tekintették bajnoki döntőnek, ám a fent leírtak szerint nem volt az. A MUSZ az FTC fellebbviteli kérelmét befogadta és 1910. december 31-én hozott döntésével az FTC vízipóló csapatát hivatalosan is bajnoknak nyilvánította. A döntést másnap így hozta az újság:
„Hírek az Úszószövetségből. A Magyar Úszó Szövetség tegnap esti ülésén foglalkozott az 1910. évi vizipolóbajnokság ügyével, amelyet tudvalevőleg a Ferenczvárosi Torna-Club ellenfél nélkül nyert meg, miután a Magyar Úszó-Egyesület elkésett a bajnoki mérkőzésről. A M. U. E. óvását a tanácsülés elutasította és a bajnokságot az F. T. C.-nek ítélte oda. — Itt említjük meg, hogy Füzesséry Árpád dr., a M, U. Sz. főtitkára lemondott, ha ez azt jelenti, hogy Füzesséry távozásával mégsem minden egyletet fognak bojkottálni, amelyik versenyeket rendez és nem minden úszót kizárni, aki úszni tud, akkor Füzesséry távozását sportszempontból örömmel kell fogadnunk.”
Füzesséry Árpád dr., mint azt korábban említettük, a MUE egyik alapítója és vezetője volt.
vezetője volt.
Ez volt tehát az első bajnokság megnyerésének valós története. Sportbéli szokás, hogy azokat tekintik bajnoknak, akik a bajnokság mérkőzésein játszottak. Ebben az esetben ilyen mérkőzés nem volt, bajnokcsapat mégis lett. Tartozunk annyival az egykori hősöknek, hogy ebben a kivételes helyzetben bajnoknak tekintünk mindenkit, aki abban az esztendőben a bajnokság kihirdetett időpontjáig, tehát 1910.09.18-ig részese volt az FTC nagy sikereinek és játszott a csapatban.
Kapusok: Abonyi Árpád, Altorjay és Kankovszky Artúr – játékosok: Fazekas Tibor, Ádám Aladár, Hégner Jenő, Ádám Sándor, Wenk János, Freund Jacques, Domonkos Pál és Sugár Elemér.
A fenti nevekből a korabeli sajtó szerint kb. ez lehetett az „álomcsapat”
Abonyi Árpád – Fazekas Tibor, Ádám Aladár - Hégner Jenő - Ádám Sándor, Wenk János, Freund Jacques.
Néhány szó róluk. A kapus Abonyi Árpád mielőtt pólózni kezdett, úszott az FTC-ben, hátúszásban ért el helyezéseket. 1909-ben került a vízilabda csapathoz, érdekesség, kezdetben nem a kapuban, a mezőnyben játszott.
Fazekas (Friedmann) Tibor a szó igazi értelmében vett kivételes játékosegyéniség volt. Korát megelőző taktikai felkészültséggel rendelkezett, ő testesítette meg az eszményi hátvéd típust, amelyre kivételes lábmunkája predesztinálta. A későbbi, a legelső aranycsapat kiválóságai mind-mind egyöntetűen vallották, amit tudnak, azt csaknem kivétel nélkül a nagy öregtől, Fazekastól tanulták, lesték el. Hátvéd volt, adottságai és technikai felkészültsége révén tökéletesen tisztán szerelt. A szó szoros értelmében alkotó típusú játékmester volt, aki korát kiválóan irányította társait, világszerte méltán csodálták. 1910-ben Speisegger Ernő invitálására igazolt a MUE csapatától az FTC-hez, amely klubhoz pályafutása, sőt élete végéig hű maradt.
Ádám Aladár volt a hátvédsor másik oszlopa. Az 1900-as évek közepén a BAK-ban úszott, onnan próbált meg a MUE vízipólócsapatába jelentkezni. Ott éppen „telt ház” volt, nem vették fel, az FTC-ben viszont tárt karokkal várták, ahol aztán ő is a csapattal együtt fejlődött és lett meghatározó játékos.
Hégner Jenő a fedezet. Ő is a MUE-ben kezdett vízilabdázni, 1910-ben igazolt az FTC-hez, ahol tehetségét maximálisan kibontakoztatta, Játékát erő, lendület, gyorsaság, ezek következtében pedig erős gólképesség jellemezte. Nagy jövő előtt állt, aminek a háború vetett véget, 1914-ben behívták katonának, majd az északi harctéren az elsők között halt hősi halált.
Ádám Sándor a védő Aladár testvére, kettejük révén már az első aranycsapatunkban testvérpárt találhattunk. Aladárnál említettük, nem vették fel a MUE csapatához, pedig a bátyja Sándor is ott játszott, tagja is volt a MUE bajnokcsapatainak. No, nem sokáig, mert 2010 elején követte öccsét, ő is az FTC-hez igazolt, gyorsan alaptagjává vált a bajnokcsapatnak.
Wenk János a századelő úszásának és vízilabdázásának egyik legnagyobb egyénisége. Már 13 éves korában elkezdett versenyezni mellúszóként, természetesen az FTC-ben, nem mellesleg 7-szeres magyar bajnok úszásban is. Mint vízipólóssal a nagy mágus, Speisegger először a kapuban próbálkozott, de Wenk előre kéredzkedett a csatársorba. Kérése meghallgattatott, ott is ragadt. Nagyon gyorsan szilárd oszlopa lett a csatársornak, fő részese az első aranycsapat nagyszerű eredményeinek. Testi ereje, gyorsasága, páratlan munkabírása, technikája és taktikai érzéke, találékonysága emelte a világ legjobb játékosai közé.
Freund Jacques érdekes egyénisége volt a magyar vízilabdasportnak. A játékban jóval előrébb tartó Ausztriából érkezett Budapestre, ahol a MUE tagja lett és a vízipóló sok ravasz fortélyára, addig nálunk ismeretlen technikai fogásra tanította meg a magyar játékosokat. Nem tanult meg magyarul, társaival németül kommunikált. Civilben jó barátja volt Speisegger Ernőnek, az ő hívására jött az FTC-hez és segítette az első igazi nagycsapat kialakulását.
Az európai színtéren kivívott rang után félő volt, hogy idehaza a csapatok visszariadnak az FTC-vel való találkozástól. A MUE fel is adta a próbálkozást, megszüntette a csapatát, játékosainak nagy része az MTK-ba igazolt, így 1911-ben FTC-MTK mérkőzés döntött a bajnokságról. Az előző évihez csaknem változatlan összeállítású FTC fölényesen, 7:0-ra győzte le ellenfelét és védte meg, ezúttal már a medencében a bajnoki címét. Ebben az esztendőben egy „csere” történt az „álomcsapatban”, a játékkal felhagyó Freund Jacques helyett Rémi Károly épült be az együttesbe. Egy év múlva, 1912-ben újra az MTK próbálkozott, ekkor 12:1-re kapott ki. Tovább folytatódtak a nemzetközi sikerek is, sőt az eredményeken az látszik, hogy nyílt az olló az FTC javára, azaz egyre meggyőzőbb különbségű győzelmeket arattak. A német Triton ellen 9:1, az ugyancsak német Germania ellen 13:3, a bécsi WAC ellen 13:2 és 6:4. Mindezek az eredmények arra késztették a Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy az 1912-es stockholmi olimpiára nevezzék a magyar válogatottat. A gond az volt, hogy nem a komplett csapatot nevezték, hiszen a kapus Abonyinak itthon kellett maradnia. Úgy gondolták, az egykoron kapuban kezdő Wenk János megoldja majd a feladatot. Ez a „húzás” megbontotta a csapat egységét, ráadásul Ádám Aladár rögtön a kiutazás után balesetet szenvedett, nem tudott játszani, így odalettek a nagy remények.
A kezdeti FTC azért tudott olyan nagy csapattá válni, mert alapjaiban modernizálta a játékot. Ahogy a korabeli sajtó írta, ez az együttes már nem a vízen, hanem a levegőben járatta a labdát, a passzjátékuk gyors, az ellenfelek számára sokszor követhetetlen volt, lövéseik nem nyújtott, hanem hajlított karral indultak. A játékosok kreativitására jellemző, hogy minden váratlant kipróbáltak a vízben. Előfordult, hogy az egész csapat cirkuszban volt. Fazekasnak és Wenknek annyira megtetszett a zsonglőrök labdás produkciója, hogy elhatározták, másnap az edzésen kipróbálják, hogyan festenének azok a mozdulatok a vízben. Kipróbálták és sokat gyakorolták, a hatásról az ellenfeleiket kellett volna megkérdezni, de a mérkőzések eredményei is árulkodóak az utókor számára.
1913-ban váltás történt az „üldözők” között, az MTK helyett a MAFC próbálkozott az FTC bevehetetlen bajnoki várának bevételével. Nem sikerült, 7:1-re kikaptak, a vár továbbra is bevehetetlen volt. A csapatban az előző évihez képest viszont két változás is történt, a kapus Abonyi Árpád helyett Nádas Nándor volt, míg újra alapember lett Domonkos Pál. Értelemszerűen ők játszottak az 1913-as év két csúcsmérközésén is, amikor a belga Cercele de Natation de Bruxelles Budapestre jött, hogy revansot vegyen a 2010-es frankfurti vereségért, amely utólag ugye döntetlen lett. Nem sikerült! Az első mérkőzést 5:4-re, a másodikat 3:1-re megnyerte az FTC, mondhatnánk, már csak a miheztartás végett is.
1914 az I. világháború kirobbanásának az éve volt, ami a bajnoki küzdelmeket három évre lebénította, a bajnokság szünetelt. Ám az FTC mégis emlékezetessé tette a maga és a sportkedvelők számara az 1914-es esztendőt. Történt ugyanis, hogy a labdarúgókhoz hasonlóan az FTC vízipólósai is részt vettek egy emlékezetes, sikerekben gazdag túrán Angliában, a sportág őshazájában, a két évvel korábbi olimpiai bajnokcsapat otthonában. Történtek itt olyan események, amelyek méltán alkalmasak egy ilyen történelmi visszatekintőben a megemlítésre. Kezdjük ott, hogy a túrát az akkori legjobb angol együttes, a Hide Seal Swimming Club szervezte. Az első mérkőzést nagy örömükre meg is nyerték, 7:4 arányban legyőzték az utazás fáradalmait magán hordozó FTC-t. A következő mérkőzésen Manchesterben azonban a helyi válogatott már kapitulált, 4:1 lett a vége az FTC javára. Az újabb állomás Lanchester volt, ahol az uszoda falán márványtábla hirdette, ebben az uszodában még nem győzték le csapatunkat. A ferencvárosi pólósok jöttek, elolvasták a feliratot, majd 7:6-ra győztek, aztán mielőtt a márványtáblát okafogyottság miatt eltávolították már utaztak is tovább. A folytatásban a Tunstall ellen 3:0, a Gloucester ellen 10:1 következett, majd a túra utolsó állomásán 3:3 a Weston Super Mare nevű csapattal szemben. Anglia ismét csak csodálkozott! Van ez az FTC nevű csapat, amelyik először labdarúgásban, majd vízilabdában is eljön a szigetre és tanítja a tanítómestereket. A dicsőséges angol túrán az alábbi csapat szerepelt:
Álló sor balról jobbra: Domonkos Pál, Liebner Ernő, Hégner Jenő, Wenk János, Ádám Sándor. Az ülő sorban: Járitz Gyula szakosztályvezető, Klauschek Ferenc, Nádas Nándor, Ádám Aladár, Speisegger Ernő edző. A képről hiányzik Fazekas Tibor.
Minden adott volt a sikeres folytatáshoz, ám a háború keresztülhúzta a reményeket. A játékosok többségét behívták katonának, Hégner Jenő és Rémi Karoly hősi halált halt, az Ádám testvérek súlyosan megsebesültek, Domonkos Pál, Klauschek Ferenc és Nádas Nándor pedig fogságba esett. Ezek után nem meglepő, hogy a 1917-ben újra kiírt magyar bajnokságban a csapat nem tudott elindulni, távollétében a MAFC örülhetett, miután legyőzte az MTK-t. Egy esztendő múltán, 1918-ban azonban Speisegger Ernő összeszedte a háborút túlélt játékosait, majd, hogy ki tudjanak állni úgy döntött, maga is újra a kapuba áll és az FTC visszavette a bajnoki trónust, miután a Speisegger Ernő – Nádas Nándor, Ádám Aladár – Ordódy Béla – Fazekas Tibor, Wenk János, Domonkos Pál összeállításban 7:1-re kiütötték a „trónbitorló” MAFC csapatát. Az egyetlen új ember a névsorban Ordódy Béla a századelő univerzális sportembere. Univerzális, mert úgy vízilabdázott, hogy előzőleg válogatott labdarúgó és ugyancsak válogatott jégkorongozó volt, később pedig a teniszben ért el sikereket.
1919-ben hosszú idő után újra kettőnél több, egész pontosan négy csapat (FTC, MAFC, III.ker TVE, Nemzeti SC) indult a magyar bajnokságban, ez azonban nem gátolta meg az FTC-t újabb fölényes bajnoki címe elérésében, hiszen mindhárom ellenfelét simán legyőzte. Az előző évi csapathoz képest csak annyi változás történt, hogy Speisegger talált a maga helyére a kapuba egy új embert, Fodor János személyében és visszatért Abonyi Árpád is.
1920-ban Speisegger Ernő tovább alakította a csapatát, megint egy új kapussal Glatter Gyulával állt fel, de ezúttal a mezőnyben is történt változás, hiszen Ádám Aladár és Ordódy Béla abbahagyta az aktív játékot, helyettük épült be a csapatba dr. Liebner Ernő és Szőke Béla. Az utánpótlás egyik aranybányája mindig az FTC úszószakosztálya volt, onnan emelte ki az éles szemű mester azokat, akiket a vízilabdára is alkalmasnak vélt, Szőke Béla például gyorsúszója volt a klubnak. Már ekkor felfigyelt két ifjú úszóra, a 19 éves Vértessy (Vrábel) Józsefre és a 15 éves Keserű Alajosra, akiket gyakran invitált a csapat edzéseire, ám élesben még nem játszatta őket, tegyük hozzá gyorsan, ekkor, mert a későbbi idők meghatározó játékosai lettek. Gondolhatnánk, egy ilyen átalakítást megsínyli a csapat, annak játéka. Gondolhatnánk, de nem ez történt, az FTC újra simán, három győzelmet aratva nyerte az előző évihez képest változatlan ellenfeleivel szemben a bajnokságot. Egy esztendő múltán, 1921-ben az előbb említett két ifjú úszó már beépült a csapatba, így Szőke Béla kiszorult onnan. Kapus poszton azonban tovább kísérletezett a mester, hiába, az a saját posztja is volt, ott úgy tűnik nagy elvárásai voltak. Az új kapus, aki az idény közben váltotta Glattert, Bory Tivadar lett, aki a bajnoki második III.ker TVE csapatától jött, mert ott csak tartalékként számoltak vele, az FTC-ben viszont bajnok lett. Így ment ez akkoriban, amikor akkora klasszisok játszottak a mezőnyben, hogy ahogy tréfásan mondani szokták, bárki védhetett volna, aki nem süllyed el a vízben. Tegyük gyorsan hozzá, itthon, de mint láttuk az FTC céljai a nemzetközi mezőnyben is nagyok voltak, ezért volt az állandó kísérletezés a kapuban. Az 1921-es bajnokság mezőnye egy további csapattal nőtt, az ötödik együttes a MAC gárdája lett. A győztes azonban változatlanul az FTC és ugyancsak változatlanul, pontveszteség nélkül, fölényes győzelmeket aratva, négy mérkőzésen négy győzelem, 25:3-as gólkülönbség. Hogy ne vesszünk el a nevek között, a ki- és bekerülő játékosok sűrűjében, legyen itt úja az 1921-es bajnokcsapat névsora:
Bory Tivadar, Domonkos Pál, Fazekas Tibor, Glatter Gyula, Keserű Alajos, Liebner Ernő, Nádas Nándor, Vértessy József, Wenk János.
Liebner Ernő, Nádas Nándor, Vértessy József, Wenk János.
1922-ben változatlan mezőnnyel maradt az ötcsapatos bajnoki létszám, a végeredmény is változatlan lett, négy győzelemmel, 21:6-os gólkülönbséggel az FTC lett a bajnok a III.ker TVE előtt. Komoly figyelmeztetésnek kellett azonban tekinteni, hogy a Komjádi Béla edzette óbudaiak már ott voltak az FTC nyakán. Az ellenük való meccs volt a bajnokságban az utolsó, előtte mindketten 3 győzelemmel álltak, az FTC 15:1, a III.ker. 19:1 gólaránnyal, így egy valódi kiélezett döntő zajlott le közöttük, amelyet csapatunk 6:5-re nyert meg. Látható, ez már egyenlő erők küzdelme volt, hosszú idő után először akadt az FTC-nek hazai kihívója. A csapat személyi állományában annyi változás történt, hogy a kapuból végleg kiszorult Glatter, míg Domonkos Pál abbahagyta az aktív játékot, az ő helyére egy régi-új játékos érkezett Klauschek Ferenc személyében, aki tagja volt már az 1914-es dicsőséges angliai túrán részt vevő csapatnak, ám utána a háborúban hadifogságba esett és onnan nagyon későn került haza. Az 1922-es év arról is emlékezetes, hogy a két élcsapatunk a háború után először utazhatott hosszabb külföldi túrára. A cél mindkét csapatnál Németország volt, ahol helyi élcsapatokkal mérkőztek meg, hogy legyen egy csavar a dologban, nem a nemzetközi, hanem a kísérletező kedvű németek új szabályrendszere szerint. Ezekről a szabályokról nyilatkozta Speisegger Ernő, hogy egyértelműen a fizikai erőt és az úszógyorsaságot preferálják, szemben a magyaros technikával és passzjátékkal, szóval saját magukra szabták. Ennek ellenére az FTC kilenc mérkőzéséből hatot megnyert, kettőn döntetlenre végzett és csupán egyet vesztett el. Hasonlóan szerepelt a nagy vetélytárs óbudai csapat is, úgyhogy a németeknek is el kellett ismerni, a magyar vízilabda továbbra is vezető erő a világban. Láttuk, ezt a vezető erőt itthon évek óta az FTC vezette.
Úszók és vízilabdázók egy képen 1922-ben: az álló sorban a pólósok, balról a másodiktól Vértessy József, Liebner Ernő, Wenk János, Fazekas Tibor, Nádas Nándor, ülnek balról a második Keserű Alajos, mellette a labdával Bory Tivadar, a sor szélén az edző Speisegger Ernő. A képről a pólósok közül Klauschek Ferenc hiányzik.
Az 1923-as évben megint kapust kellett találni. Ezúttal nem azért, mert Bory nem vált be, sokkal inkább azért, mert bevált és ezáltal a III.ker. TVE visszarendellte. Az új kapus Nagy Barna lett, az FTC pólósai is már vele tapasztalták meg, egyszer minden sorozat, még a legjobb is, megszakad. Véget ért az 1910 óta tartó hazai veretlenség, a III.ker TVE a bajnoki döntőben, egy végletekig kiélezett, izgalmas meccsen, amely a rendes játékidőben 7:7-re végződött, a hosszabbítást követően 9:7-re győzött, így megszerezte az FTC elől a bajnoki címet. Némi kárpótlást az jelenthetett, hogy ebben az évben először kiírták a Magyar Kupát, amely az FTC csapatáé lett a III.ker. TVE előtt. Ez a győzelem kissé kalandos úton született meg. Történt, hogy a kupadöntőn a kiírt kezdéshez képest a játékvezető késett húsz percet. Amikor megjött és jelet adott a kezdésre, csak az FTC játékosai ugrottak a vízbe, mert a III.ker. csapata, arra hivatkozva, hogy a késői kezdéssel két játékosa nem ér vissza a munkahelyére, eltávozott, magyarán nem állt ki. Több hónapos tortúra után született meg a döntés, az első Magyar Kupa az FTC-é. Megszületett, de a III. ker nem nyugodott ebbe bele, fellebbezett. Végül a döntőt mégis le kellett játszani 1924-ben, amit a vízben is megnyert az FTC. Ebben az évben is volt külföldi portya, ezúttal a Németország, Svájc, Spanyolország útvonalon, amely túrát a csapat 100%-os teljesítménnyel teljesítette.
A következő évnek, 1924-nek úgy vágott neki az FTC, hogy visszaszerzi a hazai trónt. Bár hét csapat indult a bajnokságban, nem volt kérdés, hogy a nagy ellenfél a III.ker. TVE lesz. Az olimpia miatt már május végén sor került a nagy találkozásra, ahol megint az óbudaiak örülhettek, miután izgalmas mérkőzésen 5:3-ra győztek. A korabeli tudósítás szerint „Az FTC idősebb játékosai csak az I. félidőben mutattak jó formát, a második félidőben már kidőltek, Nagy kapus pedig bizonytalanul fogta a labdákat. A III. kér. TVE tegnapi győzelme révén alkalmasint megvédi a múlt évben nyert vizipóló bajnokságát.” Ez így is lett, sőt az FTC második helye is majdnem veszélybe került, mert óriási meglepetésre a MAC csapatával döntetlent játszott és csupán a jobb gólarányának köszönhetően lett második. Elképzelhető, hogy mi zajlódhatott le a ferencvárosi játékosokban az óbudaiak elleni meccs után. Az élet azonban úgy hozta, hogy hamar gyógyírt lehetett a sebekre kenni, hiszen az 1923-as Magyar Kupa – korábban már említett – megismételt döntőjében, alig két héttel a bajnoki meccs után újra egymásnak feszülhetett a két csapat. A kupadöntő új helyszínen zajlott, az éppen aznap átadott csillaghegyi strandfürdő területén, az avatási ünnepségek fő attrakciójaként. Örömteli, hogy ezúttal volt döntő, hogy milyen volt? Kommentár nélkül álljon itt a másnapi sajtó tudósítása:
„Nagy taps és háromszoros hip-hip hurrá után megkezdődött a mérkőzés. Az FTC jó kondícióban lévő csapata óriási technikai fölénnyel nyomult fel a III. kér. TVE térfelében. A veszélyesnél veszélyesebb támadások egymást érték és a III. ker. csak ritkán jutott szóhoz. A szakemberek nagy örömmel látták az* FTC csapatának fölényes játékát, mert jó formájuk biztosíték arra. hogy az olimpiászon a siker reményével vehetjük fel a küzdelmet. Az FTC abszolút technikás összjátékokon alapuló játékával szemben a III. kér. TVE durvaságokkal igyekezett ellentállni.
A durvaságok terén különösen Hlavacsek járt elől, akit a biró kiállított. A mérkőzés után tűnt ki, hogy Hlavacsek véresre karcolta az FTC Vértesi nevű pólójátékosát. Az első félidő annak ellenére, hogy több gólhelyzet kínálkozott az FTC csatárainak, döntetlenül végződött. A második félidőben a TVE megszerzi a vezetést, majd Keserű szép cselezéssel kiegyenlít. Az FTC továbbra is fölényben marad, akcióit azonban csupán a mérkőzés vége felé kíséri szerencse, amikor is Keserű II. megszerzi a győzelmet jelentő gólt. Az FTC-ben kellemes feltűnést keltett Fazekas játéka. Wenk és Keserű II. is jók voltak. A III. ker. TVE csapata határozottan fürge és gyorsan úszó játékosokból áll, de a nézők előtt ellenszenvessé teszi őket az, hogy technikai fogyatékosságukat szabálytalanságokkal pótolják. A csapatban Keserű I. messze kimagaslik. A vizipólókupát 2:1 arányban az FTC csapata nyerte és a közönség a mérkőzés végén lelkesen megtapsolta a ferencvárosi játékosokat.”
A tudósításból is kitűnik, abban az időben két Keserű játszott, Keserű I. Ferenc a III. kerületben, míg Keserű II. Alajos az FTC-ben. Testvérek voltak, akik pazar összjátékukat ebben az időben csak a válogatottban tudták egymás mellett élvezni.
Szó volt az idézett tudósításban az olimpiászról, azaz az 1924-es párizsi olimpiáról. Négy ferencvárosi játékos, Fazekas Tibor, Keserű Alajos, Vértessy József és Wenk János volt a csapat tagja és játszott rögtön az első mérkőzésen a címvédő és akkor is a torna esélyesének tartott Nagy-Britannia ellen. Az eredmény viszont a magyarok, köztük a ferencvárosiak, elsősorban Fazekas Tibor nagyszerű játékával háromszori hosszabbítás után 7:6 Magyarország javára. Nagyon úgy tűnik, egy ilyen hőfokú és hosszúságú mérkőzés után két nap kevés volt a regenerációra, mert Belgium ellen már nem kísérte szerencse a magyarok játékát, 7:2-re kikaptak, végül az ötödik helyen végeztek.
Az olimpia után az FTC csapata még részt vett egy pozitív mérlegű angliai túrán, ahol kilenc meccsen hét győzelmet arattak, egy döntetlen mellett egyszer kaptak ki. 1924 szeptemberben volt az 1924-es Magyar Kupa sorozat döntője, ahol a címvédő FTC duplázott, a döntőben a MAC csapatát győzte le 4-0-ra.
Az olimpia után az FTC csapata még részt vett egy pozitív mérlegű angliai túrán, ahol kilenc meccsen hét győzelmet arattak, egy döntetlen mellett egyszer kaptak ki. 1924 szeptemberben volt az 1924-es Magyar Kupa sorozat döntője, ahol a címvédő FTC duplázott, a döntőben a MAC csapatát győzte le 4-0-ra.
Következett az újabb, 1925-ös év, aminek újra azzal a céllal indultak az FTC pólósai, hogy visszaszerzik a bajnoki trónt. Újra hét csapat indult a bajnokságban, köztük, története során először az Újpesti TE (UTE) csapata, elkezdődhetett hát a vízben is a két egyesület közti rivalizálás. Az ellenfél azonban ekkor még nem az ő csapatuk, hanem a Komjádi Béla vezette III.ker. TVE volt. Ezúttal a bajnoki mérkőzésük utáni sajtótudósítást idézzük:
„A világhírű magyar vizipóló-csapat két legkiválóbb képviselője az FTC és a lll-ik Ker. TVE csapata az FTC kétnapos úszóversenyének első napján, szombaton délután szálltak vízbe a Császárfürdő uszodájában. hogy megvívják a magyar vizipóló bajnokság döntőjellegű küzdelmét. Éveken keresztül az FTC tartotta kezében a bajnokságot, de az utóbbi két évben legnagyobb riválisa, a III. ker. TVE ragadta magához. A két együttes feltétlenül fölötte áll a többi magyar csapatoknak és a franciák is mint a világ legjobb két klubcsapatát emlegetik s ezért nagyszámú közönség jelent meg a szombati kemény mérkőzésen. Pedig a küzdelem nem mutatta be a vizipóló játék szépségeit, mert a mindenáron való győzni akarás miatt különösen a III. ker. TVE játékosai gyakran durván játszottak. A mérkőzést a rutinosabb és higgadtabb játékosokból álló ferencvárosi csapat nyerte meg 2:1 (1:0) arányban s ezzel a győzelemmel sikerült a bajnoki címet is visszahóditani az FTC részére. A vezető gólt Vértesi szerezte meg az FTC-nek, amelyet a második félidőben Keserű I kiegyenlített, de Vértesi újabb gólja eldöntötte a mérkőzés sorsát. Az FTC szép győzelmében főszerepe van Fazekas hátvéd fényes játékának.”
Az első tudósítás után nem volt kommentár, most is csak annyi, hogy a két idézett tudósításból egyértelműen kitűnik a két csapat, ezáltal parton levő két vezér, Speisegger Ernő és Komjádi Béla felfogása szerinti különbség. Az FTC a technikás, passzjátékra épülő játékot preferálta, míg az óbudaiak az úszótudásra, kondícióra és bizony, a túlzott keménységre építettek. Ilyen körülmények között a bajnoki döntő után alig két héttel újra találkozott a két csapat, ezúttal, hol másutt, a kupadöntőben. Ahogy azt Speisegger Ernő utóbb is elmondta, csapata a kupadöntőre csupán kötelességből állt ki, hiszen sérülések és betegségek sújtották, a legjobb formában levő csatár Vértessy József, a másik csatár Türy Miklós betegség miatt nem tudott játszani, míg Wenk, Fazekas és a kapus Nagy betegen vállalta a játékot. Ennek ellenére a csapat derekasan helytállt, hiszen a rendkívül kemény meccset csupán 4:2-re vesztette el. Nem volt azonban nagy bánkódás, mert a sokkal nagyobb presztízsértékű bajnoki cím újra az Üllői útra került. És ha már presztízs, bizony azt külföldön is növelte a csapat. Először Németországban, majd Franciaországban portyáztak. A németeknél kétszer verték meg az előző évi német bajnok Hellas Magdeburgot (4:1 és 4:2), majd a Bayernt 6:1-re, végül egy délnémet válogatottat 5:0-ra. Franciahonban először 11:0-ra megverték a világhírű SCUF csapatát, majd 8:3-ra Párizs válogatottját, végül pedig a franciák nemzeti ünnepén, július 14-én az egy évvel korábban olimpiai bajnoki címet szerzett komplett francia válogatottat verték 5:4-re! Példátlan siker volt, ők érték el:
Az 1925-ös csapat. Balról: Speisegger Ernő, Nagy Barna, Fazekas Tibor, Nádas Nándor, Wenk János, Keserű Alajos, Türy Miklós, Vértessy József a bajnokságban játszott még Klauschek Ferenc és Szubota Béla)
Vértessy (Vrábel) József a Délvidéken, Zomborban született, hároméves korában került a családjával Budapestre. 15 éves volt, amikor a Császárban kapott kabinosi munkát így gyakran előfordult a vízben is. Itt figyelt fel rá Komjádi Béla, aki az MTK-hoz vitte. Komjádi csapatába nem fért be, az FTC-ben Speisegger Ernő látta meg benne azt a szikrát, amiből olyan tüzet csiholt, ami a világ egyik legjobb játékosává tette. Kiváló úszó is volt, úszásban is 2-szeres magyar bajnok.
Keserű Alajos zöld-fehér pályafutása sokban hasonlít Vértessy Józseféhez. Ő is az MTK-ban kezdett Komjádi Béla irányítása mellett úszni és vízilabdázni, majd ő is az FTC-hez került, miután a Komjádi-féle III.ker TVE csapatába nem tudott fiatalon, szemben a bátyjával, bekerülni. Így Keserű II zöld-fehérben keserítette gyakran Keserű I és az ellenfelek életét. Csakúgy, mint barátja, Vértessy József, ő is magyar bajnok úszásban is, ráadásul ez a bajnoki cím egy 4x200 m-es gyorsváltó volt 1921-ben.
Az 1926-os esztendőben visszaállt egy régi rend, nem tudták megszorítani az FTC-t, sem a bajnokságban, sem a kupában. A bajnokságban hat csapat indult, így a lejátszott öt meccsből öt győzelemmel, 34:3-as gólkülönbséggel, bajnokként jött ki az együttes. Persze ez a fölény a III. kerülettel szemben nem volt az igazi, ott félidőben még az ellenfél vezetett, de a vége, ha nem is jó játékkal, de 3:2 lett az FTC javára. A kupa is a zöldeké lett, már az elődöntőben létrejött a csúcsrangadó, ahol viszont a bajnokival szemben fölényes 5:1-es FTC siker született, így már ott eldőlt formailag a kupagyőzelem, ami az MTK elleni 4:1-es eredménnyel lett teljes. A bajnok és kupagyőztes csapat tagjai: Fazekas Tibor, Keserű Alajos, Machán Tibor, Nádas Nándor, Nagy Barna, Szubota Béla, Türy Miklós, Vértessy József, Wenk János. (Machán Tibor a kupameccseken nem játszott.) Ezt az esztendőt a válogatott miatt is meg kell említeni, ekkor rendezték ugyanis az első Európa-bajnokságot, ráadásul épp Budapesten. A magyar válogatott négy ferencvárosi játékossal (Fazekas Tibor, Keserű Alajos, Vértessy József, Wenk János) háromból három győzelmet aratva a sportág első Európa-bajnoka lett a svédek és a németek előtt. Az EB után az FTC pont az EB 2. svédekhez utazott egy három mérkőzéses túrára, ahol két győzelem mellett egy döntetlent ért el egy sikeres év lezárásaként.
Kevés kivétellel az 1927-es esztendő másolta az egy évvel korábbit, bajnok lett az FTC, ferencvárosiakkal Európa-bajnok a magyar válogatott. A bajnokságban hat induló volt, így az FTC maximum hat győzelemmel zárhatott, amit meg is tett, a gólaránya 40:11 volt. A csúcsmeccs a III.ker TVE ellen 5:3-as győzelmet hozott, az FTC végig meggyőzőbb és határozottabb volt mind az ellenfél, mind a saját kapuja előtt. Meg kell említeni, hogy egy ilyen meccsen gombostűt nem lehetett leejteni a Császár Uszodában, négyezren tolongtak, szurkoltak és élvezték a két nagy csapat játékát. Ezúttal a Magyar Kupa döntőjét is ez a két csapat vívta, ott viszont fordított eredmény született, az FTC-ét betegség és sérülés is hátráltatta, így a kupa 6:1-es győzelmükkel az óbudaiaké lett, ez a kevés kivételek egyike, amely az 1927-es esztendőt az előző évitől megkülönbözteti. A másik egy személyi változás, a kiegészítő ember szerepében ezúttal Machán helyett Vértessy István kapott a bajnokságban néhány percet. A második Európa-bajnokságot Olaszországban, Bolognában rendezték, ahol a magyar válogatott ugyanazzal a négy ferencvárosival a soraiban megvédte előző évi bajnoki címét, ezúttal Franciaország és Belgium előtt.
Az 1927-es bajnokcsapat:
Balról jobbra: Nagy Barna, Wenk János, Vértessy József, Fazekas Tibor, Nádas Nándor, Szubota Béla, Keserű Alajos
Balról jobbra: Nagy Barna, Wenk János, Vértessy József, Fazekas Tibor, Nádas Nándor, Szubota Béla, Keserű Alajos
Az 1928-as bajnokságot, amelyen változatlanul hét csapat indult, a sajtó úgy vezette fel, hogy öt bajnokaspiránsa van, a két régihez (FTC, III.ker TVE) csatlakozott három, jelentősen megerősödött új csapat, az MTK, az UTE és a MAC. Az FTC az első fordulóban csak bemelegített, 8:0-ra győzte le az NSC gárdáját, a másodikban azonban, története során először, 3:2-re kikapott az újpestiektől, bár ahogy Speisegger Ernő fogalmazott, a játékvezető megverette a csapatát. Később a csapat megverte az MTK-t és a III. kerületet is, ám az utolsó fordulóban meglepetésszerű döntetlenre végzett a MAC ellen, így „csak” második lett (a bajnoki címhez 11:0-ra kellett volna nyerni) a III. ker mögött ebben a valóban kiegyenlített magyar bajnoki idényben. Ráadásul a kupában sem sikerült a döntőbe jutás, ott meg az MTK diadalmaskodott. Az 1928-as amszterdami olimpiára nagy esélyesként kiutazó magyar válogatottban már csupán ketten Keserű Alajos és Vértessy József kaptak helyet, ám nem kísérte szerencse a szereplésüket, bár az addigi legjobb eredményüket érték el, de mégis csupán másodikak lettek a németek mögött.
Az 1929-es esztendő nem sok jót ígért a vízipólósoknak. A két válogatottunk, Keserű II és Vértessy, valamint Szubota eligazolt a MAC csapatához, Fazakas és Wenk befejezte az aktív játékot, ám ami mindezeknél is hátrányosabban érintette a csapatot az az volt, hogy Speisegger Ernő a szövetségben folytatta tovább a munkáját. Elmondható, véget ért az első aranykor. Méltó, hogy külön is megemlékezzünk arról az emberről, akinek ebben oroszlánrésze volt, aki nélkül egészen biztosan nem jöhetett volna létre.
Speisegger Ernő, mert róla van szó, érdekes alakja a magyar vízilabdázásnak. Érdekes, és nyugodtan mondhatjuk, nem az értékén kezelt alakja. Ma, ha a magyar vízilabda hegemóniájának kialakulásáról beszélnek, mindig és mindenütt Komjádi Béla nevét említik, mondják, ő volt a magyar vízilabdasport fellendítője, az „aranycsapat” megteremtője. Irányításával három (1926,1927,1931) Európa-bajnokságot, 1928-ban olimpiai ezüstérmet és 1932-ben olimpiai bajnokságot nyert a vízilabdacsapat. A Magyar Úszó Szövetségben a kapitányi tisztségen kívül főtitkári és ügyvezető alelnöki tisztséget viselt. Halála után róla nevezték el a volt Császár-uszodát, nevét utcák viselik, emlékére kupákat írnak ki, tegyük gyorsan hozzá, méltán. Ám nyugodtan fel lehet tenni a kérdést, elérte volna mindezt Komjádi Béla Speisegger Ernő nélkül? Speisegger Ernő szakmai életútját, eredményeit az FTC történetén keresztül részletesen bemutattuk, érintettük Komjádi Bélát is, hiszen amikor a III. ker TVE csapatáról írtunk, a velük való rivalizálásról, az a rész Komjádi érdeme. Ahogy Speisegger a semmiből világszínvonalú csapatot formált az FTC-ből, ugyanúgy tette ezt meg Komjádi a III. kerülettel. Néhány évig elvitathatatlan volt ennek a két csapatnak nemcsak a magyar, de az európai hegemóniája is. Nyugodtan kijelenthető és nem is vitatható, hogy mindkettejük tevékenysége döntő hatással volt a magyar vízilabdasport felemelkedésére, azok az alapok, amiket ők leraktak, ma is léteznek. Ráadásul kiválóan együtt tudtak működni. Mondjuk, együtt is kellett működniük, hiszen a válogatottba is ők adták a játékosokat, ahol a bajnoki rivalizálást feledve, az ország, a nemzet sikeréért játszottak. 1927-től a szövetségi kapitánykodás is úgy nézett ki, hogy előbb két évig Komjádi, majd két évig Speisegger, majd a 32-es olimpia évében újra Komjádi volt a megnevezett kapitány, ám mindketten ott voltak. A játékosok a későbbi visszaemlékezéseikben elmondták, hogy ez az együttműködés úgy nézett ki, hogy az edzések szakmai, technikai részét Speisegger, a taktikai részt Komjádi vitte. Emberileg is különböztek, Komjádi hirtelen haragú, de nagyon erős akaratú, sokszor konfliktust generáló, határozott irányító, Speisegger halk szavú, finom modorú, kiváló pedagógia érzékű, a konfliktusokat elsimító ember volt. Mindezekkel együtt olyan ötvözetet alkottak, amelyek az általuk irányított csapat, a magyar válogatott javára, hasznára váltak.
Egy érdekes adalék, amolyan városi legenda, hogy is került Speisegger Ernő a Ferencvárosi Torna Clubba. Az a Speisegger Ernő, aki svájci ősökkel rendelkezett, aki 1884.09.28-án Budapesten született, itt tanult és nevelkedett. Fiatal korában, mi más, a futball keltette fel az érdeklődését, jelentkezett is az FTC-be, mint labdarúgó. Ugyanakkor, hiszen németül anyanyelvi szinten beszélt, jó barátja volt a vízipólós, Freund Jacques. Az említett városi legenda szerint vele, mint a MUE akkori játékosával ment el az FTC vízipóló csapatának edzésére 1909-ben. Olyannyira tetszhetett neki a játék és olyannyira nyitott volt akkoriban a közeg, hogy még a vízbe is bekéretőzhetett. Beengedték, de mint újoncnak, a kapuban adtak neki helyet. Nem ijedt meg, elvállalta, a lövések elől nem húzta el a fejét, megpróbált védeni. Azt mondja a legenda, a MUE egy másik jelenlevő játékosa Onódy József oda is lépett hozzá és azt mondta neki: „Maga egészen jól véd! Lépjen be hozzánk a MUE-be!
A fiatalember mosolyogva megrázta a fejét: Nem lehet! Miért nem? Mert én már régi FTC-tag vagyok és az FTC-t nem hagyom el!” Addig csak hallott a vízipólóról, de a Császárfürdőben történt látogatása után másnap már hivatalból megjelent az FTC tréningjén, összebarátkozott a zöld-fehér pólósokkal, kölcsönösen megszerették egymást és Speisegger Ernő helyet kapott az FTC pólócsapatában. A többit már érintettük, a játék iránt érzett hatalmas tisztelete, alázata, az FTC vezetőinek szeme azzá tette, aki lett, ő pedig mindent visszaadott a vízilabdának, amit kapott.
1929-ben, amikor a legjobbjai elhagyták, Speisegger Ernő szövetségi munkát vállalt, a MUSZ-nak alelnöke lett, emellett rendszeresen bíráskodott. A szövetségi munkája miatt a pártatlanság jegyében lemondott az FTC tagságáról, aztán 1930-ban hivatalosan is a válogatott csapat mellé került kapitánynak, lemondott alelnöki funkciójáról, utódja itt a kapitányi elődje, Komjádi Béla lett, akivel akármilyen funkcióban is, de együtt alakították, formálták a válogatottat. 1933. márciusában, érdekes módon éppen Komjádi Béla halála után, aztán elfogadott egy barcelonai meghívást és felkérést és vált a CN Barcelona edzőjévé. Lehet, a felkérés még Komjádi életében jött, azt később visszamondani nem tartotta illendőnek. Elég megnézni a korabeli spanyol sajtót, nagyon gyorsan kitűnik, hogy Ernest Speissegger neve ott is fogalommá vált, a halk szavú, finom modorú úriembert a katalán, majd a spanyol vízilabdasport nagy alakjának, fellendülése előidézőjének tartják. Ottani működésének a spanyol polgárháború vetett véget, amely ellehetetlenítette a sportot. A következő állomáshelye Svédország lett, oda hívták szövetségi kapitánynak, aki a vízipólósok mellett a svédek olimpiai úszócsapatának felkészítésében is segédkezett. Mint tudjuk, jött egy újabb világháború, amely a sportot megint háttérbe szorította. Speisegger Ernő ekkor ősei földjére, Svájcba utazott, Zürichben telepedett le, ott élt 1948.06.23-án bekövetkezett haláláig.
A Ferencvárosi Torna Club az 1920-as évi sikereinek következtében tiszteletbeli tagjává fogadta, az FTC történelemkönyvébe örökre beírta a nevét, emlékét a fradisták nem felejthetik el!
Speisegger elárvult vezetői pozícióját Angelus Béla vette át. Nem volt irigylésre méltó a helyzete, az eredményei nem is hozták abba helyzetbe, hogy irigyeljék. 1929 és 1932 között a pólócsapat vegetált, a bajnokságban mind a négy évben kilenc csapat közül a hetedik helyen végeztek, miközben az élen a MAC, az UTE és a III. ker versengett, zömmel újpesti sikerrel, hiszen 1929-ben a volt ferencvárosiakkal megerősödött MAC, a következő három évben az UTE nyerte a bajnokságot. Aztán a következő hétben is, így az FTC által odahagyott trón egyértelmű birtokosa lett, miközben, sajnos, az FTC nem tudott beleszólni az elsőség sorsába. Mindebből következik, hogy ezekben az években a Magyar Kupáért folyó versengésben is hamar elvérzett a Fradi, mert ekkor már Fradi volt, nem ért el értékelhető eredményt. A teljesség kedvéért jegyezzük le ama bizonyos hét év (1933-1939) bajnoki FTC helyezéseit is: 5, 5, 7, 6, 6, 5, 7. Bizony, nem az a szint, amivel az FTC vízipóló berobbant a magyar élvonalba. Angelus Béla 1934-ig próbálkozott a szekér kimozdításával a kátyúból, utána Milánóba távozott. Ha ezekben az években az eredmények nem is említésre méltóak, néhány játékosról meg kell emlékeznünk. Kezdjük Nagy Barnával, a kapussal, aki a 20-as évek bajnokcsapatából egyedül maradt hírmondónak és védte a csapat kapuját egészen 1933-ig. Folytassuk Molnár Istvánnal, aki a 1932-től volt az FTC tagja és a 30-as évek „gyengébb” Fradijából is válogatott tudott lenni, tagja volt az 1936-os olimpiai bajnok- (ily módon klubunk első vízipólós olimpiai bajnoka) illetve az 1938-as Európa-bajnok csapatnak.
1940-ben elindult újra valami, amit fejlődésként lehet értékelni. Molnár mellett két újabb komoly játékossal erősödött az ekkor már Jónás István menedzselte csapat. (Jónás egykoron a Balatoni Úszó Egyesületben játszott, mint kapus, majd 1920-tól kezdve az FTC vezetőségi tagja volt.) Történt egyfelől, hogy a régi időkhöz hasonlóan a nagy úszók közül kapott kedvet valaki a pólóhoz, ezúttal Tátos Nándor, a korszakos gyorsúszó zseni. A másik egy új igazolás, a kétszeres olimpiai bajnok kapus Bródy György, aki az egykori nagy rivális III.ker TVE csapatától jött. Két ilyen klasszis, Molnárral kiegészülvén már garancia volt az előrelépésre, ami meg is történt. 1940-ben a csapat újra dobogóközeli helyen végzett, a negyedik lett, majd 1941-ben ismét a dobogóra tudott állni, a harmadik lett, tegyük hozzá, veretlenül, csupán egy ponttal elmaradva a bajnoki címtől. Ebben az eredményben már jócskán benne volt az új center, a kétszeres olimpiai- és háromszoros Európa-bajnok Németh János, alias Jamesz, aki az újpestiek medencéjét cserélte zöldebbre. Kérdezheti az olvasó, 10-szeres bajnokként miért e lépés? A válasz nem is olyan bonyolult, nem jutott hely számára sem a csapatban, sem egyéb helyen. Jónás István jó érzékkel lépett, amikor az FTC-t javasolta a számára, ahol nemcsak mint játékos szerepelt, hanem vezető szerep is jutott neki, a csapat játékosedzője lehetett.
is jutott neki, a csapat játékosedzője lehetett.
Az 1941-es, újra dobogós, újra nagy reményekre jogosító gárda alapösszeállítása a következő volt: Bródy - Karinthy, Hohl – Molnár - Tátos, Németh, Török . A Karinthy név sem véletlenül ismerős, Karinthy Ferencről, a nagy író Karinthy Frigyes fiáról van szó, aki a klub nagy rajongója és az adatok szerint jeles sportolója is volt. Íme a csapat:
Balról jobbra: Török, Molnár, Tátos, Németh, Hohl, Karinthy, Bródy
1942-ben újra súlyos veszteségek érték a feltörekvő együttest. Először elvesztették Törököt katonai szolgálat miatt, majd Bródyt és Karinthyt is, őket a zsidótörvények sporthatósági rendelkezései következtében. Egyetlen nyereségnek a III. ker. TVE hátvédjének, Puljer Fülöpnek az átlépése számított. A megüresedett kapusposztra ismét edzésbe állott a már öt éve visszavonult Forrai József. Végeredményben a bajnokság negyedik helyén végzett az átalakított FTC. Viszont a Magyar Kupában 15 hosszú év után ismét döntőbe jutott az együttes, ahol azonban a BSE csapatától kikapott 2:0-ra.
1942-ben újra súlyos veszteségek érték a feltörekvő együttest. Először elvesztették Törököt katonai szolgálat miatt, majd Bródyt és Karinthyt is, őket a zsidótörvények sporthatósági rendelkezései következtében. Egyetlen nyereségnek a III. ker. TVE hátvédjének, Puljer Fülöpnek az átlépése számított. A megüresedett kapusposztra ismét edzésbe állott a már öt éve visszavonult Forrai József. Végeredményben a bajnokság negyedik helyén végzett az átalakított FTC. Viszont a Magyar Kupában 15 hosszú év után ismét döntőbe jutott az együttes, ahol azonban a BSE csapatától kikapott 2:0-ra.
Egy év múlva, 1943-ban aztán már újra az érmekért harcolt a Fradi úgy a bajnokságban, mint a kupában. Egy új ember épült be a csapatba, az ifikorból éppen kinőtt Czapkó Miklós. Végül a bajnokságban a harmadik, a kupában újra második lett az együttes. Mindkét sorozatot a MAC nyerte, amely csapatot viszont a „Mátyás Kupa” döntőjében sikerült megverni 3:2-re semleges helyszínen, a kolozsvári közönség lelkes rajongása mellett.
1944-ben már nemcsak titokban, hanem egyre erősebben égett a remény a csapatban és szurkolóiban, hogy újra bajnokok lehetnek. Új vezetője lett a szakosztálynak, nem kisebb ember, mint az FTC ügyvezető elnöke, Maillinger Béla. Nyilván ez is valahol jelképes lépés volt, hogy újra itt az idő a bajnoki címért harcba indulni, Mailinger óvott a kifogások keresésétől, a balszerencse emlegetésétől, a csapat előtt kijelentette: „Nincs állandó balszerencse, a szerencsét ki kell küzdeni!”. A szakmai munkában a játékosedző Németh Jánoson kívül intézőként az egykori kapus Nagy Barna segédkezett. A bajnokságban a rangadók, a BSE elleni pontvesztéssel (2:2), mondhatni, balszerencsésen indultak. A következő, bajnok MAC elleni mérkőzésen viszont az utolsó percben sikerült kiharcolni azt a bizonyos szerencsés és győzelmet jelentő gólt. Ezután került sor Újpesten az UTE ellen a sorsdöntő mérkőzésre. A lilák elleni mérkőzés már csak a játékosedző Németh János miatt is szívügye volt a zöldeknek. A tét áthatotta a csapat minden tagját, úgy küzdöttek, hogy időnként az UTE eltűnt a vízben. A nagy küzdelem végeredményül a Fradi számára, egy dicsőséges, és bajnokságot jelentő, győzelmet érő döntetlent hozott.
A bajnokcsapat centere és edzője Németh János mondta el, hogy miben volt más a Fradiban játszani, mint korábbi csapatában, ahol egy balsiker után bűnbakká tették. Itt ilyen nem volt! Itt igyekeztek a vesztett mérkőzést is hasznossá tenni az ott tapasztaltak nyugodt megtárgyalásával, mindenféle felelősségre vonás nélkül. A csapatnak akár szállóigéje is lehetett, hogy „jól megküzdött mérkőzés elvesztése után sincs semmi baj, mert a Franzstadtban a vereség miatt még nem változott meg a tej ára”. A csapat tagjai valódi közösséget alkottak, idősebbek és fiatalabbak remekül kiegészítették, segítették egymást, így a vízben is hatalmasat tudott dobbanni a futballpályákon korábban annyiszor megcsodált „Fradiszív”. Az újpestieknek csak az nyújtott ebben a szezonban némi vigaszt, hogy a Magyar Kupa döntőjében ők győztek 5:3-ra a Fradi ellen, így a kupában újra ezüstérmes lett az FTC.
1945-ben befejeződött a II. világháború, új élet kezdődött Magyarországon a sportban is. Egyesületek szűntek meg, egyesületek alakultak, még az 1950-es nagy kommunista sportátalakítás előtt is. Példának okáért a MAC-ot, mint klubot feloszlatták, így annak kiváló erőkből álló vízilabda szakosztálya is megszűnt, játékosai szabadon igazolhatóvá váltak, zömük a Vasasba igazolt, amely a helyzet alakulása folytán alapította meg vízilabda szakosztályát, amely a Fradiból is erősített, hiszen az olimpiai bajnok Molnár is őket választotta. Az FTC is igazolt, bár messze nem olyan neveket, mint a Vasas. Nem újdonság, de megint kellett a csapatba egy kapus, hiszen Forrai másodszor is visszavonult, Sárosi II jött helyette a BSE csapatától, míg a megszűnt MAC-ból Kalapos és a többszörös műugróbajnok Hídvégi lett az FTC sportolója. Visszatérő is volt, hiszen a fradiszívű Karinthy újra játékra jelentkezett. Ily módon Németh János az új érában általában a következő csapatot küldte a vízbe: Sárosi II — Puljer, Karinthy — Czapkó — Tátos, Kalapos, Szuchy. A bajnokságban ez a csapat a harmadik helyen végzett. A Magyar Kupát 1945-ben nem írták ki.
Egy esztendő múltán, 1946-ban a bajnokságban az Újpest, az MTK és a Vasas mögött csupán a negyedik hely jutott a Fradinak, míg az újra kiírt kupában sorozatban negyedszer is a döntőbe jutott, ám azt, sorozatban negyedszer is elvesztette.
Aztán 1947-ben a harmadik, 1948-ban újra a negyedik helyen végzett a gárda a bajnokságban, míg ezekben az években a kupában nem jutott el a döntőig. Forrt a víz a medencében, az élen állandóan váltották egymást a csapatok, hol az Újpest, hol a Vasas végzett az élen, mögöttük a Fradi, az MTK és a MAFC harcolt a helyezésekért. Elmondható, a továbbra is bivalyerős magyar vízilabdának ezekben az években nem a legerősebb, de mindenképp meghatározó csapata volt az FTC. Olyan meghatározó csapat, amelyben a magyar vízilabdázás meghatározó játékosai is szerepeltek. 1947-től játszott a csapatban Fábián Dezső, 1948-tól Markovits Kálmán, mindketten későbbi olimpiai bajnokok. Fábián 1936-tól 1945-ig, a feloszlatásig a MAC, majd két évig az UTE játékosa volt, onnan igazolt a Fradihoz, míg Markovits 17 évesen a Fradiban lett elismert játékos, 1950-ben innen ment a Vasashoz. Fábián Dezső tagja volt az 1948-as londoni olimpián ezüstérmes magyar válogatottnak is.
1949-ben további nagy névvel erősített a jubileumi évéhez érkező Fradi, hiszen ne feledjük, ebben az évben ünnepelte megalapításának ötven éves évfordulóját. A labdarúgókon kívül a pólósok is szerettek volna letenni valami címet az ünnepi asztalra. A nagy név Szittya Károly volt, aki később ugyancsak olimpiai bajnok lett, ám ekkoriban még „csak”, mint többszörös bajnok lépett át az Újpestből a Fradiba. Egy másik új név az ifjak közül került a csapatba, a 18 éves (a később ugyancsak olimpiai bajnokká vált) Martin Miklós. Elképzelhető, milyen erejű csapat lehetett ez, ha játszott benne négy olyan játékos is, aki három év múlva Helsinkiben olimpiai bajnok lett (volt egy ötödik ilyen pólós is, ám ő ebben az időben még az ificsapatban dobálta a gólokat, Kárpáti Györgyről beszélünk, de róla fogunk még jócskán). A bajnokság úgy is indult, hogy a végén lesz mit ünnepelni, ám hiába végzett veretlenül, nyolc győzelem mellett két döntetlennel a Fradi, hiába verte meg nagy ellenfelét, a Vasast, mégis az lett a bajnok kilenc győzelemmel és egy vereséggel, jobb gólaránnyal. Igen, a Fradié 58:9, a Vasasé 52:7 volt. Mai szemmel, a különbséget nézzük, az hiába volt a Fradinál jobb, akkor valóban az arányt számították, az pedig a Vasasnak kedvezett. De az élet gyorsan adott kárpótlást, hiszen a kupadöntőt is ez a két csapat vívta, azt pedig a Fradi nyerte 4:3-ra. Az FTC összeállítása ezen a mérkőzésen az alábbi volt: Demjén dr - Fábián, Markovics - Szittya - Martin, Németh, Czapkó
Ahogy a futballban, úgy vízilabdában sem volt jó ómen 1949-ben egy erős Fradi, szúrta a hatalom szemét, tettek is róla, hogy a helyzet megváltozzon. Pólóban a két fiatal, nagy jövő előtt álló játékos igazolt el, Markovits a Vasasba, Martin a Dózsába. Úgy gondolták, a harmincon felüli „nagy öregek” Fábián és Szittya már nem lesznek hathatós lendítői a Fradinak, amely 1950-től ÉDOSZ SE néven indult a bajnokságban. Abban a bajnokságban, amely az elején az új szabályrendszer bevezetésétől volt hangos, ugyanis ebben az évben „dinamizálódott” a vízilabda azáltal, hogy az állandó mozgás engedélyezett lett a vízben (addig a játékvezető sípjelére az összes játékosnak meg kellett állnia és sípszóig nem indulhatott el, ettől kezdve ez csak a szabaddobást elvégzőre vonatkozott. Innentől kezdve az állandó mozgás is taktikai fegyver lett, amivel hatalmas előnyöket lehetett nyerni annak, aki bírta fizikailag. Az új néven indult FTC, az ÉDOSZ SE az új szabályok szerinti bajnokságban a negyedik helyezést érte el, a kupát abban az évben nem írták ki. Feltétlenül említésre méltó, hogy 1950 végén bemutatkozott az ÉDOSZ SE csapatában egy 15 éves nagy tehetség, aki úszásban is egyre nagyobb sikereket ért el, a neve Kárpáti György.
1951-ben, tudjuk, az ÉDOSZ-ból Bp. Kinizsi lett, vízilabdában egy helyet sikerült előre lépni a bajnokságban, a harmadik helyet szerezte meg az együttes, a csapatnak immár alapembere a 16. életévét éppen csak betöltött Kárpáti György. A csapat az akkor MNK-nak nevezett kupadöntőbe is bejutott, ahol viszont 6:2-re vereséget szenvedett a bajnok Bp. Dózsától. A kupadöntős csapatösszeállítás ez volt: Demjén dr. - Czapkó, Fábián – Szittya - Domján, Kárpáti. Joó.
1952-től új edzője lett csapatnak, Rajki Lajos, aki azelőtt Szolnokon végzett igen eredményes munkát, másfelől a sokkal nevesebb Rajki, az egykori szövetségi kapitány Rajki Béla testvére volt. Rá hárult a feladat, hogy kialakítson egy ütőképes, akár a bajnoki címért is hadba szálló csapatot. Munkája elején még együtt volt a csapatban a rutin, hisz még játszott Fábián Dezső és Szittya Károly, a feltörekvő ifjúsággal, akik legjelesebb képviselője Kárpáti György volt. Bár 1952-ben ez a csapat csupán az ötödik helyen végzett a bajnokságban, a nevezett három játékos tagja volt a Helsinkiben győztes olimpiai bajnok magyar válogatottnak. A jövő nyilvánvalóan a fiataloké volt, Fábián az olimpia után, Szittya 1954-ben vissza is vonult az aktív játéktól. Az átmenet, a csapatépítés az eredményeken is meglátszott, 1953-ban a hatodik, 1954-ben a hetedik helyen végeztek a bajnokságban, a kupában sem jutottak el a döntőkig. Kárpáti György azonban – természetesen – a válogatott tagjaként 1954-ben Európa bajnoki címet szerzett. 1955-ben azonban már mutogatta oroszlánkörmeit az ifjak csapata, ezüstérmet szerzett a bajnokságban, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a bajnok Dózsa mögött. Egy év múlva, 1956-ban aztán fordult a kocka, a Bp. Kinizsi 21 évesekből álló csapata azonos pontszámmal, de jobb gólaránnyal megnyerte a bajnokságot a Bp. Dózsa előtt és szerzett 12 év után újra bajnoki címet az egyesületnek. Miért a 21 évesek csapata? Egy korabeli cikket idéznénk a sajtóból (Szabad Ifjúság), amely be is mutatja a bajnokcsapat játékosait.
Az idei országos vízilabda-bajnokságot a Budapesti Kinizsi fiatalokból álló együttese nyerte. Az alábbiakban bemutatjuk az újonc bajnokcsapat tagjait, akik Rajki Lajos edző keze alatt érték el a szép sikert
RAJKI LAJOS négy éve vette át a Kinizsi edzéseinek irányítását és hozzáértésének nagy része van a sikerben. Különösen az idei bajnokságban sikerült kitűnően megvalósítania a korszerű, sokmozgásos, helycserés játékot, ami fő erénye lett a Kinizsinek. Mindez pedig a kiváló állóképességgel, gyorsasággal és lelkesedéssel párosulva eredményezte a bajnoki cím elnyerését.
AMBRUS MIKLÓS, a 22 éves kapus harmadik éve tagja a Kinizsinek. A magas termetű egyetemi hallgató kitűnő érzékű, jó szemű kapuvédő. Nemrég részt vett a magyar válogatott külföldi portyáján is. Hibája: még nem elég higgadt, gyakran idegeskedik .
DANCSA ISTVÁN, a 19 éves hátvéd az Audio Hang- és Kinotechnikai Gyár dolgozója. Jól indít, gyors a helyzetfelismerése és kiválóan szerel. Tagja a magyar olimpiai keretnek.
DOMJÁN ÁRPÁD 22 éves, egyetemi hallgató. Ő volt a csapat egyik motorja. Óriási munkabírású, fáradhatatlan. Az idén különösen a góllövésben ért el komoly fejlődést, s csapata egyik legeredményesebb tagja volt. Nemcsak az úszómedencében, hanem az egyetemen is kitűnően megállja helyét.
JASKÓ ISTVÁN 21 éves laboráns, az utánpótlás-gárda egyik legtehetségesebb tagja. Tavaly óta különösen fegyelmezettsége javult sokat. Lendületes, kemény játékos, szüksége van azonban még a rutinra, mert tapasztalatlansága még többször kiütközik.
FELKAI IMRE 19 éves, most vették fel az egyetemre orvostanhallgatónak. Játéka a régi idők legjobb szélső csatáraira emlékeztet. Technikás, körültekintő és higanyszerű a mozgása. Hibája, hogy túlságosan magabiztos.
SZABADI CSABA a Kinizsi legidősebb játékosa. A 26 éves latintanár ebben az évben került a piros-fehérekhez és igyekezett jól beilleszkedni az együttesbe. Az összjátékból általában jól veszi ki részét, hibája azonban, hogy a helyzeteket elhamarkodja.
KÁRPÁTI GYÖRGY 21 éves, ugyancsak egyetemi hallgató - nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi vízilabda-sportban is jól ismert. Gyors (58 mp körüli 100-as úszó), robbanékony, kiváló technikájú, gólerős csatár. Irányító az egész csapatban. Idén - az elmúlt évekkel szemben - egyetlen bajnoki mérkőzésen sem volt nála visszaesés, s a Kinizsi egyik legjobbja volt.
A bajnokcsapat hét játékosának tehát az összéletkora mindössze 150 év. Így az átlagot számítva a Kinizsi a 21 évesek csapatának is nevezhető.
Rajki Lajos 1956 után külföldre távozott, az annak idején Speisegger Ernő által is felemelt CN Barcelona csapatával lett 1958-ban spanyol bajnok.
1956-nak volt még egy nagy sporteseménye, a melbourne-i olimpa, ahol a magyar vízilabda válogatott, természetesen Kárpáti Györggyel a soraiban megvédte a bajnoki címét.
Az 1956-os, ígéretesen induló bajnokcsapat a forradalom leverése után átalakult. A játékosok közül külföldön maradt Ambrus Miklós és Domján Árpád, elment az edző Rajki Lajos is, Felkai Imre pedig a BVSC-hez igazolt. A vérveszteséget az ismét FTC néven és zöld-fehérben induló csapat az edzővé lett olimpiai bajnok, Fábián Dezső irányításával próbálta pótolni. A kapuban az ifjú Ambrus helyére egy valódi legendát nyert meg, a kétszeres olimpiai bajnok Jeney László érkezett kisegíteni a bajban levő zöldeket, ő védett az ifjú Hullmann Gézával párban. A mezőnybe érkezett a már válogatott Kiss Egon, és Fábián Dezső nem félt tűzbe dobni egy 16 éves ifjú tehetséget Felkai Lászlót sem. Az átalakított csapat a bajnokságban a harmadik helyen végzett, 1957 végén azonban megnyerte az átalakított rendszerű, négy csapat részvételével zajló MNK döntőt.
A csapat tagjai balról jobbra: Dancsa István, Wolf Károly, Felkai László, Jeney László, Haraszti Béla, Kiss Egon, Kárpáti György (a sorozatban játszott még: Hullmann Géza, Pál Sándor és Rázga Tamás)
Egy érdekesség, a Fradi megnyerte a kupát, de nem kapta meg. Miért? Erről a korabeli Népsport így tudósított: „Az FTC megnyerte ugyan a kupát, de — nem kapta meg. Játékosainak meg kellett elégedniük a jubileumi veretekkel és az érmekkel. Sokan tették fel a kérdést: hol a kupa? Válaszolni azonban senki sem tudott. A kupát legutóbb — 1955-ben — a Dózsa nyerte meg. A szép díjat Muli György adta át annak idején Kun Györgynek a Dózsa kapitányának. A Dózsa azonban most nem tud „elszámolni” a szép serleggel. A szövetség levélben felszólította ugyan az Újpesti Dózsát, hogy adja vissza a kupát, de mit sem tett, amikor ez nem történt meg. Úgy véljük, hogy a szövetség és a versenybíróság mulasztást követett el, amikor megelégedett a helyzet ilyen alakulásával és nem gondoskodott a kupa pótlásáról. A kupa előkerítése ugyanis jelenleg nem könnyű, mert állítólag a Dózsa egyik azóta külföldre távozott játékosa vette magához és adta át egy ismeretlen egyénnek. Mit lehetne itt tenni? A MUSZ-nak és az Újpesti Dózsának mindent el kell követnie a kupa megtalálására, ha pedig ez nem sikerülne, akkor pótolni kell egy másik kupával. Mert Magyar Népköztársasági Kupa — kupa nélkül — egy kicsit mégis csak furcsa lenne...”
A következő két esztendő, 1958 és 1959 nem úgy sikerült, ahogy a korábbiak és ahogy azt a csapat játékosai, a csapat körül dolgozók és a szurkolók várták. Mindkét évben az ötödik helyen végzett a Fradi a bajnokságban és a kupában sem vitézkedett. Mégis van eredmény, amiről be lehet számolni, mert mi másnak lehetne tekinteni azt a bravúrt, hogy a szakosztály vezetése hazacsábította Ambrus Miklóst, aki hagyta magát meggyőzni és hazatért Ausztráliából, majd 1959-től újra a csapat rendelkezésére állt. 1958-ban volt egy Európa bajnokság is, ráadásul újra Budapesten. A győztes csapatban a Fradit Jeney László és Kárpáti György képviselte. 1960-ban és 1961-ben már újra a csúcsok felé tört a Fradi, mindkét évben csupán gólaránnyal maradt le a bajnoki címről, először az Ú. Dózsa, másodszor a Szolnoki Dózsa ellenében, valóban nüanszokon múlott, de a csapat, az újabb aranycsapat kétségkívül alakulóban volt. A magyar válogatottnak ezekben az időkben Kárpáti György dr és Felkai László volt a stabil tagja, így mindketten részesei voltak az 1960-as olimpia kicsit csalódást jelentő bronzérmének, hiszen az előző két olimpiát a magyarok nyerték.
1962-re elmúltak a nüanszok, a Fradi újra meghódította a csúcsot és nemcsak nüanszokkal, hanem a bajnokságban öt pont előnnyel, majd a fölényét nyomatékosítva a kupát is megnyerte. Nagyon jót tett a csapatnak, hogy egy sztárigazolással indították az esztendőt, a kétszeres olimpiai- és Európa-bajnok, többszörös magyar bajnok, a világ tán legjobb játékosának tartott Gyarmati Dezső a Fradi játékosa lett. Kevesen tudják, nem először történt meg mindez, sőt nem is ez volt a zseniális sportember első bajnoki címe a Fradival. Illik pontosnak lenni, az első címét még a Bp. Kinizsivel szerezte 1955-ben. Hogy akkor miért nem ott említettük meg a nevét? Egyszerű a magyarázat, mert azt nem vízilabdában, hanem jégkorongban szerezte meg a csapat tagjaként. Valószínű a világon is egyedülálló, hogy valaki a jégkorongban és vízilabdában is országos bajnok tudott lenni. Igaz, a vízhez mindkét sportágnak van köze, de egész más annak fagyott állapotán csúszni, mint benne úszni, az egyikben egy korongot ütővel ütni, a másikban egy labdát puszta kézzel suhintani. Gyarmati Dezső képes volt erre! De hogy lehetett, hogy a Dózsa sportolójaként a Kinizsiben játsszon? A magyarázat az, hogy akkoriban eltiltását töltötte, mint vízipólós, sport nélkül viszont nem tudott élni, a jégen is volt tehetsége, no és a Dózsának akkoriban még nem volt jégkorong szakosztálya, az 1955 decemberében jött létre.
Szóval ez a csapat veretlenül nyerte meg az 1962-es magyar vízilabda-bajnokságot:
Balról jobbra: Felkai László, Kulcsár Tamás, Ambrus Miklós, Laukó Álmos, Kiss Egon, Potyondi Lajos dr., Gyarmati Dezső, Lantos László, Kárpáti György dr., Rázga Tamás
1962-ben Lipcsében Európa-bajnokságot rendeztek, ahol a végső győztes magyar válogatottnak négy fradista tagja volt: Ambrus Miklós, Felkai László, Gyarmati Dezső és Kárpáti György.
1963-ban a csapat ismételt a bajnokságban, megvédte a bajnoki címét. Ezúttal becsúszott ugyan egy vereség, de a négy pont előny így is meggyőző volt.
A kupagyőzelemben ezúttal nem sikerült az ismétlés, a négyes döntőben az Ú. Dózsa egyetlen ponttal többet szerzett, így ebben a sorozatban ezúttal az ezüstérem jutott az aranyfiúknak. Viszont feltétlenül meg kell itt említeni egy fontos nemzetközi tornát, a Strasbourgban megrendezett bajnokok tornáját, amelyen ugyan nem vett részt az összes számottevő európai bajnokcsapat, ám a horvát Mladost már akkor is jónevűnek számított. Végeredményképpen a Fradi veretlenül megnyerte ezt, a jövőbeni Bajnokcsapatok Európa Kupájának (amely egy évvel később magyar javaslatra indult el hódító útjára) előképéül szolgáló tornát, ahol a horvát bajnokon kívül ellenfelei voltak még az osztrák és a francia bajnokok.
1964-ben az előző évihez képest fordított volt a leosztás, akkor a bajnokságban a Szolnoki Dózsa megelőzte csapatunkat, de a Magyar Népköztársasági Kupában senki nem volt jobb. 1964 olimpiai év volt, a magyar válogatott újra visszatért a csúcsra, nem kérdés, hogy fradistákkal a sorai közt: Ambrus Miklós, Felkai László, Gyarmati Dezső és Kárpáti György dr. nyakába akasztottak olimpiai aranyérmet. Utóbbi kettőnek ez már a harmadik ilyen volt, Kárpáti Györgynek mindhárom a Fradi sportolójaként.
1965-ben helyreállt a világ rendje, a Fradi aranycsapat tagjai újra minden fronton elsőséget ünnepelhettek. A csapatban feltűnt egy újabb kétszeres olimpiai- és Európa-bajnok nagyágyú, Bolvári Antal személyében, ami ékesen bizonyítja azt a tényt, hogy valahol minden sportoló szívét megdobogtatja, érjen el bármekkora sikereket is, hogy jó lenne ezeket zöld-fehérben is elérni. A bajnokságban veretlenül, tíz pont előnnyel előzték meg az Újpesti Dózsát, az MNK négyes döntőjében pedig ugyancsak veretlenül, ráadásul pontveszteség nélkül végeztek az élen. Ilyen nagyszerű játékosok mellé lehet beépíteni a jövő klasszisait, így gondolhatta ezt Fábián Dezső is, hiszen szerepet kapott már, még ha nem is főszerepet ifj. Szívós István, Kásás Zoltán és Steinmetz János is. Egyáltalán nem csoda, hogy szívesen fotózkodtak ezzel a csapattal az FTC vezetői is, akik között feltűnik, mint a vízilabda szakosztály vezetője a korábban játékosként már említett Karinthy Ferenc (álló sor jobbról a második):
Indulhatott viszont a csapat a már létező vízilabda BEK-ben. A négy négyes csoportban folyó előcsatározások egyikét a Fradi pontveszteség nélkül megnyerte a Dinamo Bukarest, a Legia Varsó és a szlovák Slovan Piestany ellenében és bejutott a következő év elején Genovában tartott ugyancsak négycsapatos középdöntőbe, ahol először óriási küzdelemben döntetlenre végzett a címvédő olasz Pro Recco csapatával (1:1), majd könnyed győzelmet aratott a CN Barcelona ellen (7:1). Az utolsó meccsen a döntőbe jutáshoz egy döntetlen is elegendő lett volna a szovjet CVSZK Moszkva ellenében, ami sajnos nem jött össze, a csapat nem tudott európai szinten tovább lépni. Fel is lángolt a vita a BEK sorozat idejéről, hiszen ezek a fontos mérkőzések a magyar holtszezonban voltak, ehhez kellett volna alkalmazkodni, ami ezúttal nem sikerült.
Ahogy az 1966-os esztendő nem indult túl jól a BEK sorozatban, úgy a folytatás sem volt a legjobb, a csapat „csak” második lett a bajnokságban a BVSC mögött, a kupában pedig nem sikerült a döntőbe jutni. Ez az év volt Fábián Dezső hattyúdala a Ferencvárosban, hiszen ez jelentette dicsőséges zöld-fehér edzői korszakának a végét, amelyet három bajnoki cím és négy kupagyőzelem fémjelzett.
1967-ban Fábián Dezső megüresedett helyét a kispadon a csapat akkor még vízben is levő, egy év múlva onnan kiszálló, azaz aktív pályafutását éppen befejező géniusza Gyarmati Dezső vette át. Fantasztikus edzői debütálás volt, az első évben kupagyőzelem, a másodikban bajnoki aranyérem lett a jutalma, annak ellenére, hogy a klasszissá érett ifjú center, Szívós István egyetemi tanulmányait elkezdve az OSC-be igazolt és tette ezzel egyből azt bajnokesélyes csapattá. 1969-től sorra nyerték a bajnokságokat az új Fradi 1969-ben a kupa elnyerésével vigasztalódott. Gyarmati Dezső 1968-as bajnok- és 1969-es kupagyőztes csapatában a korábban beépített fiatalok, így a kapuban Steinmetz János, a mezőnyben pedig Kásás Zoltán már alapemberekké váltak. Nem csoda, hogy ők ketten, kiegészülve Felkai Lászlóval tagjai voltak a mexikói olimpián harmadik helyezést elért magyar válogatottnak.
Sajnos Gyarmati Dezső edzői ténykedéséből nem lett korszak, 1969 végén felkérték a kolumbiai válogatott irányítására, amit elvállalt, no nem sokáig, csupán két esztendeig, utána hazajött, először két szezonban a Vasasnál vállalt munkát, majd – ki ne emlékezne – a magyar válogatott szövetségi kapitánya lett és ért el a múltjához illő nagy sikereket. Mielőtt elment, hisz még 1969-nél tartunk, elért egy második helyet a bajnokságban és nyert egy kupát is a Fradival, miután az év végén megrendezett négyes MNK döntőt megnyerte. Az utolsó mérkőzés nem akármilyenre sikerült, két okból. Egyrészt, mert ez volt Kárpáti György dr. búcsúmeccse, másrészt mert két és fél órás horror volt. A rendes játékidőben döntetlen volt, utána a hosszabbítások sorozata következett, amikor a végén Balla Balázs bedobta a megváltást, egyben a győzelmet jelentő gólt.
Az FTC edzéseit Gyarmati után Goór István vette át, aki korábban az egyik nagy ellenfél, a Szolnoki Dózsa kispadján is ténykedett. Ő éppen Tunéziából tért haza, a munkastílusa megfelelt a Fradinál maradó igen lelkes, fiatal gárdának. Igen, a fiúk lelkesedése igen nagy volt, és ha játéktudásban, technikában nem is jeleskedtek, munkabírásban, lelkesedésben a legjobb ferencvárosi hagyományokat idézték. A szakma elkezdte ugyan temetni az FTC csapatát - kiesik a Fradi az első osztályból, volt a szakmai vélemény - de mindez korainak bizonyult, mert ez a fiatal gárda 1970-ben is felkapaszkodott a dobogóra, bronzérmesek lettek és ezt a harmadik helyezést a további két évben is hozták a világ egyik legnehezebb bajnokságában, a magyar vízilabda bajnokságban, ráadásul mindkét évben a kupában is másodikak lettek. Ez a fiatal együttes továbbra is tudott két válogatott játékosokat adni. 1970-ben az EB-ezüstérmes csapatban játszott Kásás Zoltán és Steinmetz János, 1972-ben a müncheni olimpián ugyancsak ezüstérmes csapatban Kásás Zoltán szerepelt, míg egy év múlva a sportág első világbajnokságán rajta kívül már Balla Balázs is részese volt a magyar csapat győzelmének. Itthon is acélosodott a gárda, 1973-ban sikerült győzniük a Magyar Népköztársasági Kupában. Ezt a sikert a következő keret érte el: Balla Balázs, Bányai Miklós, Füri Gábor, Györe Lajos, Ipacs László, Kásás Zoltán, Kövecses Zoltán, Steinmetz János, Szellő Tamás, Wiesner Tamás.
Az 1973-as MNK győzelem adta meg a lehetőséget, hogy a csapat elindulhatott az első ízben kiírt Kupagyőztesek Európa Kupájában. És ha már elindulhatott, csodát tett, 1974-ben megnyerte a sorozatot, amelynek négyes döntőjét Budapesten rendezték, így hazai szurkolók előtt ünnepelhetett a csapat. Az a csapat, amely pontveszteség nélkül nyert, legyőzve a korábban négyszeres BEK-győztes horvát Mladost Zágráb, a holland Vitesse és a bolgár Akademik Szófia gárdáját. Ebben a sorozatban már főszerepet játszott egy újabb ifjú tehetség, Gerendás György. Ugyanebben az 1974-es évben a bajnokságban második, a kupában a harmadik helyen végzett az együttes.
Az 1973-74-es, nagy nemzetközi sikert elért csapat fotója:
Állnak balról: Bányai Miklós, Steinmetz János, Kásás Zoltán, Wiesner Tamás, Balla Balázs, Györe Lajos, Goór István edző. Guggolnak: Kövecses Zoltán, Debreczeni Zsolt, Csikány József, Ipacs László, Szellő Tamás.
Az 1974-es év klubsikerei a válogatottra is jó hatással voltak, Európa-bajnok lett a csapat, a soraiban Kásás Zoltánnal.
Hiába voltak azonban a sikerek, a bajnokságban a játékvezetés, valamint győzelmeink sorozatos megóvása miatt lemondott Goór István mesteredző. Lemondott, de távozni nem távozott, saját kívánságára az utánpótlásban kapott munkát, ahol már egy másik nagy tudású mesteredző, bizonyos Szittya Károly is tevékenykedett. Miután kimagasló képességű játékosokat ekkor nem tudott igazolni a magasra szökött igények miatt a csapat, a fennmaradás csak a nevelés útján látszott megoldhatónak. Ez mindig sokkal nehezebb, de ha bejön, akkor soha nem kell megbánni. Edzőnek a kétszeres olimpiai bajnok, játékosként ősújpesti, edzőként az OSC-vel sorrendben ötszörös bajnok, nem mellesleg BEK-győztes dr. Mayer Mihályt sikerült szerződtetni. Érdekes anekdota, hogy ő mielőtt aláírta volna a szerződését, megkérdezte: „Szabad a Fradinak bajnokságot nyernie?" Dr. Mayer Mihály végül aláírta a szerződést, de nem választott könnyű utat. Első szezonjában, 1975-ben a bajnokságban bronzérmet nyert a csapattal, majd egy év múlva a negyedik lett, viszont megnyerte a csapattal a Magyar Népköztársasági Kupát. A kupagyőzelem után meglepő fiatalításba kezdett a mester.
Elengedte a csapatból a csapatkapitány Kásást és további három játékost, dr. Szellőt, Ipacsot és Györét. Helyükre sajátnevelésű fiatalokat állított. Tulajdonképpen mindent elölről kezdett, Dr. Mayer Mihály azonban mégis egy igen ütőképes, fiatal gárdát kovácsolt össze. Szigorú elve volt a keménység és a küzdőképesség magas szintű fejlesztése, szem előtt tartva a régi magyar vízilabda alapelveit. Híres mondása volt: „Aki nem bírja elviselni a vízilabda keménységét, az sakkozni menjen!”
1976 olimpiai év volt, a magyar vízilabda válogatott 12 év után újra olimpiai bajnok lett, a ferencvárosi játékosok közül Gerendás György volt tagja a csapatnak.
tagja a csapatnak.
Így értünk el az 1977-es évhez. A csapat a bajnokságban bronzérmes lett, a Magyar Népköztársasági Kupa elsőségét pedig megvédte. Ám ez az év megint a nemzetközi sikerekről szólt, hiszen az előző évi kupagyőzelem jogán a Fradi újra elindulhatott a KEK-ben. És ha már elindult... Bizony, akkor azt megint meg is nyerte! Hogyan? Nézzük ennek a győzelemnek az állomásait. A budapesti selejtező négyes torna kötelező ujjgyakorlat volt a csapatnak, a dán Frem Odense 13:3-ra, a belga Dauphins 11:2-re, a török Istanbul Yüzme 14:3-ra kapitulált. A következő állomás az elődöntő volt, ahol a dubrovniki négyes csoportba kapott besorolást a Fradi. Ez már egy kicsit keményebb volt, már csak azért is, mert a mérkőzéseket szokatlan körülmények között, sós tengervízben rendezték. Ám ez sem volt leküzdhetetlen feladat. Rögtön az első mérkőzésen a házigazda, egyben legnagyobb vetélytárs jugoszláv Kotor volt az ellenfél, 7:4-re győzött a Fradi, a későbbiekben a holland válogatottal megegyező De Robben (8:6) és a bolgár Akademik Szófia (9:3) sem jelentett akadályt, így a Milánóban rendezett négyes döntőbe jutott az FTC. Itt az első ellenfél megint a Kotor volt, a mérkőzésen ezúttal is zöld-fehér győzelem született (9:7). Következett a nyugat-berlini Spandau (9:5), majd az utolsó találkozón az olasz Pro Recco ellen már a döntetlen is elég volt a végső győzelemhez, mivel korábban az olaszok kikaptak az általunk legyőzött jugoszlávoktól, a döntetlent hozta a csapat (7:7), így másodszor került birtokába a KEK serleg. Először szerzett azonban jogot a csapat arra, hogy a nemzetközi szövetség által kiírt Szuper Kupáért mérkőzzön a BEK győztesével, mivel első KEK győzelme idején még nem volt Szuper Kupa. A Szuper Kupa szuper döntőjében az olasz Canottieri Napoli volt az ellenfél. A mérkőzést a televízió is közvetítette, így nagyon sokan láthatták, hogy csapatunk imponáló játékkal, biztosan szerezte meg a győzelmet (6:4) és ezzel a magyar csapatok közül először nyerte meg ezt a klubcsapatok részére kiírt legrangosabb trófeát.
A sikert sikerre halmozó csapat:
Állnak balról: Balla, Müller, Popper Imre technikai vezető, Kohán, Fehér, Wiesner, Szollár, a Szuper Kupával Steinmetz dr. csapatkapitány. Guggolnak: Varga, Udvardi, Tóth.
Felmerülhet a kérdés, ha a nemzetközi mezőnyben ekkora sikereket ért el a Fradi, miért nem sikerült ezekben az években egyszer sem a magyar bajnokságban nyerni? Ezt a kérdést a csapatkapitány, Steinmetz János dr. válaszolta meg a Népsport hasábjain: „Hét évvel ezelőtt Egerben volt egy torna — mondta Steinmetz dr. — azon egy teljesen kicserélődött, egészen fiatal csapatunk vett részt és nyerni tudott. Azóta valahogy úgy vagyunk, hogy a közvetlenül elérhető, „megfogható” kupákból, a „rövidtávú” tornákból a legtöbbet meg tudtuk nyerni, főleg külföldön. Mert ilyenkor sokat számít a baráti szellem, a küzdeni tudás, a csapat! A bajnokságban azért szerepelünk gyengébben, mert a hosszúra nyúlt küzdelemsorozaton kellene egy igazi világklasszis, aki egymaga is tud nyerni, akit idehaza nagyon tisztelnek a bírók. De ezek a kupák mások. Ezeken helyt tud állni a gárda.”
A klubsikerek mellett két játékosunk, Gerendás György, Steinmetz János dr. és Wiesner Tamás a válogatottban elért 1977-es Európa-bajnoki címnek is örülhetett.
Steinmetz dr. szavai után már senki sem csodálkozhat, hogy egy év múlva, 1978-ban a bajnokságban megint csak harmadik lett, a kupát viszont megnyerte az FTC. Biztatóan, címvédőként mi másként indulhatott volna az új KEK idény is, a négyes döntőig simán menetelt a Fradi. A négyes döntőt az előző évről jól ismert helyszínen, a Dubrovnik melletti Kupariban játszották. A jugoszláv kupagyőztes, az NSZK-beli kupagyőztes és a Canottieri Napoli, a korábbi BEK-győztes, az előző évi Szuper Kupa döntőben legyőzött csapat volt az ellenfél. A németeket kissé könnyen vette csapatunk és megelégedett 7 gól belövésével. Akkor nem gondolták, hogy később, a végelszámolásnál szükség lehet a be nem lőtt gólokra. Utána az olasz csapat következett. Az első negyedben dr. Mayer remek taktikáját követve már 2:0-ra vezettünk és még két nagy helyzet is kimaradt. Azután jött a magyar vízilabda „nagy barátja” a román Marculescu bíró, amitől a fiúk egyre idegesebbek lettek. Amikor dr. Mayer újból rendezte a sorokat rákapcsoltak, akkor Marculescu egy „vélt víz alatti rúgásért" Ballát végleg kiállította. Bár a játékosok mindent megtettek, ennél a játéknál eggyel kevesebben győzni lehetetlen, egy nemzetközi élmezőnyhöz tartozó csapat ellen. Az utolsó mérkőzésen négy gól különbségével kellett volna verni a jugoszláv Korcsulát, a végső győzelemhez. Csak kettővel sikerült. így pontegyenlőséggel a Korcsula nyerte a tornát a Fradi előtt. Bizony, hiányoztak a németek elleni be nem lőtt gólok.
Az 1979-es esztendő a bajnokságban mi mást (emlékezzünk csak Steinmetz dr. szavaira), mint harmadik helyet hozott, ezúttal, sorrendben három kupagyőzelem után csak a második hely jutott az MNK-ban. Ám, hogy ez az esztendő is diadalmas esztendőként vonuljon be a Fradi pólótörténelmébe, arról megintcsak a nemzetközi szereplés gondoskodott, megint egy KEK sorozat. Az előselejtező, szokás szerint nem okozott gondot, Barcelonában harcolta ki a csapat a középdöntőt, megelőzve a hazai, az osztrák és angol kupagyőztest. Ezután jött a középdöntő Würzburgban, ami bizony döntőnek is beillett. A házigazdákon kívül az olasz Florenza és a POSK Split, a jugoszláv kupagyőztes volt az ellenfél. Az első mérkőzés az olaszok ellen volt, akik – szokás szerint – vízi háborút vívtak, a keménységet gyakran összekeverték a durvasággal. A Fradi játékosai azonban nem hagyták magukat provokálni és 4:2-re győztek. A házigazdák elleni sima siker után egy újabb „háború” következett a jugók ellen. A Steinmetz dr. – Balla, Szollár, Varga, Wiesner, Kohán, Müller. Cs: Udvardi, Debreczeni összetételű csapat derekasan helytállt, 5:2-re győzött. Pedig a jugoszlávok hatszor játszottak emberelőnyben, a magyarok egyszer sem. Az összeállításból látható, a Fradi csapatát ezekben az években az állandóság jellemezte, ugyanazokkal a nevekkel találkozhatunk, akik a korábbi nagy nemzetközi sikereket elérték. Így a csapat, bár sokan előre temették, újra bejutott a KEK négyes döntőjébe. Szakmai érdekesség, hogy ezen KEK döntő előtt rendezték a hazai MNK döntőjét is, egyáltalán nem voltak tekintettel a csapatok nemzetközi kötelezettségeire. Láttuk, azt a döntőt elvesztette a Fradi. Nem úgy a nemzetközit, amelyet újra Budapesten vívhatott meg a csapat. A zsúfolásig megtelt Komjádi uszoda közönsége szép és jó mérkőzéseket láthatott. A holland De Robben legyőzése után jött másnap az igazi döntő, a jugoszláv Posk Split ellen. Nagyon jól játszott a csapat, a játékosok egymást múlták felül és mégis csapatként szerepeltek. Szebbnél-szebb gólokat és megoldásokat láthatott a közönség, 9:4-re győztünk. Másnap már nem jelentett igazán nagy feladatot a Barcelona legyőzése. Ezzel megnyertük, harmadszor is megnyertük a KEK-et. Miután a BEK-et a Vasas nyerte, így velük kellett megmérkőznünk a Szuper Kupáért. A magyar bajnok a magyar kupagyőztessel semleges helyszínen, semleges bírókkal, érdekes volt. Végül FTC-Vasas 7:6, ami azt jelentette, hogy az FTC másodszor nyerte meg a Szuperkupát.
A nagy sikerek után 1980-tól megint lejtmenetbe került az együttes. 1980-ban a 14 csapatos bajnokságban a dobogótól messze elmaradva a hatodik helyen végeztek, a kupában sem jutottak el a végküzdelmekig. Fokozta a bajt az is, hogy a sikeredző dr. Mayer Mihály az év végével távozott az együttestől, szövetségi kapitánynak kérték fel. A következő évtizedben a szakosztályvezetés egykori klasszisaink között kereste a szakmai munka irányítóját. 1981-1982-ben Felkai László, 1983-tól 1990-ig Dr. Szívós István irányította a csapatot. Kezdetben nem sok sikerrel. A bajnokságban az 1980-as hatodik hely után 5., 10., majd 11. hely következett, az MNK sem hozott sikereket. 1984-ben felcsillant egy kis reménysugár, amikor újra bajnoki dobogóra állhatott a csapat, harmadik lett, ám ez csalfa sugár volt, a következő években nem előrelépés jött, hanem újra 7., 6., 9. helyezések, míg a kupában továbbra sem jöttek az eredmények. Ilyen évek után jött el az 1987/88-as szezon. Igen, közben volt némi átszervezés a bajnokságban, 1984-ben áttértek az őszi-tavaszi rendszerre, ráadásul pont ettől az évtől nem a bajnoki pontverseny, hanem rájátszások döntötték el a végső sorrendet. Az előző évi 9. hely után nem kis meglepetést okozott szakmai berkekben, hogy a Fradi megnyerte a bajnokság alapszakaszát, aminek következtében bajnoki elődöntőt vívhatott a negyedik Újpesti Dózsával. A párharc eredménye egy győzelem (9:8) és egy döntetlen (9:9), azaz továbbjutás. A bajnoki döntőben Tungsram SC volt az ellenfél, amely ellen ugyancsak egy döntetlen (8:8) és egy fölényes győzelem (12:6) azt eredményezte, hogy húsz esztendő után újra a Fradié lett a bajnoki cím. A csapat, amelyik ezt kiharcolta:
Ambrus Tamás, Szakonyi Ferenc, Bíró Attila, Fazekas Zoltán, Gyöngyösi András, Loványi Róbert, Rázga Zoltán, Molnár Róbert, Vad Lajos, Varga Gusztáv, Pető Attila, Szabó László, Varga János. Edző: Dr. Szívós István és Juhász Károly.
Látható, hogy újra Ambrus védte a csapat kapuját, a legendás Ambrus Miklós után a fia, Ambrus Tamás lépett édesapja nyomdokaiba, aki később, mint kiderült rövid élete utolsó éveiben, edzőként is hazatért szeretett egyesületébe, a Fradiba. Van még ebben a csapatban olyan játékos, aki később ugyancsak edző lett csapatunknál, Bíró Attila ma a magyar női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, Gyöngyösi András jelenleg az Egyesült Államokban él és edzősködik, illetve Vad Lajos, aki majdan edzőként is csúcsra járatta a Fradit, ma pedig az egyik bajnoki vetélytárs, a Vasas mestere.
Egy jó hangulatú csapatkép az uszodából:
A bajnoki cím jogán 1988 őszén a BEK-ben indulhatott el az FTC. Az első selejtezőkör Budapesten volt, ahol először a dán Odense csapatát intézték el 21:6-ra, majd a török Burgazada következett, ők 24:4 után jöttek ki a vízből. A továbbjutás már megvolt, a spanyol Catalunya ellen már csak a csoportelsőség, no meg a presztízs volt a tét. Itt a spanyolok nyertek, 10:9-re, de lehetett tovább menni, tovább reménykedni. A lebonyolítás most olyan volt, hogy oda-visszavágós rendszerben folytatták a nyolc között. A Fradinak az olasz bajnok Posilippo Napoli jutott, idegenben kétgólos győzelmet arattak. A visszavágóról írta a Népsport:
”Zöldbe öltözött szombaton a Komjádi uszoda az FTC— Posillipo Napoli BEK-mér- kőzés tiszteletére. A medencét kivéve szinte minden talpalatnyi helyet a Ferencváros színeibe öltözött szurkolók foglaltak el. Már egy jó órával a találkozó előtt megtelt a versenybírói asztallal szemközti szektor és akár fúvószenekari koncertet is rendezhettek volna, annyiféle kürt. trombita és duda szólt. Öreg „vízilabdarókák” szerint talán 12 éve, az olimpia utáni Magyarország— Szovjetunió mérkőzésen voltak ennyien utoljára az uszodában. Jó érzés volt Fradi-szurkolónak lenini egy ilyen küzdelem előtt, de annál nehezebb volt a bírók dolga a fanatikus közönség előtt. Kétgólos előny birtokában érkezett haza Nápolyból az FTC, így hazai környezetben neki állt a zászló szombaton is.” Nos, az FTC állva hagyta a zászlót, hiszen egy mámoros estén, hatalmas küzdelemben 14:13-ra itthon is győzött, így kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé, ahol megint a Catalunya csapatával találkozott. Az első mérkőzés idehaza volt, természetesen zsúfolt ház előtt a Komjádiban, ahol 6:5-re nyert a Fradi, így nem nézett könnyű visszavágó elé. Nem is lett az. Barcelonában a rendes játékidő letelte után 7:6 volt az állás a spanyolok javára, azaz összesítésben 12:12. Ott nem létezett idegenben szerzett több gól szabály, viszont jött a 2x3 perc hosszabbítás, amelyben 1-1 gól esett. Ekkor az első gólig kellett folytatni, ami újabb hét perc múlva esett, sajnos, a spanyolok lőtték, így a Fradi nem jutott a döntőbe.
Egy év múlva, az 1988/89-es szezonban a bajnokságban a harmadik helyen végzett a Fradi, viszont újra megnyerte az MNK-t. A kupagyőzelem azt jelentette, hogy újra a KEK-ben indulhatott a csapat. Az első selejtezőkört Duisburgban simán vették a görög (12:7), a dán (22:4) és a hazai német kupagyőztes (10:9) ellenében. A folytatás már a negyeddöntő volt, ahol oda-vissza a szlovák CH Kosice csapatán kellett túljutni. Idehaza egy laza 14:3, idegenben 11:6, kettős győzelem után jöhetett a szovjet Dinamo Moszkva, immáron a döntőbe jutásért. Az első mérkőzés itthon nagyon jól indult, már öt góllal is vezetett a Fradi, a vége mégis egy minimális arányú, 10:9-es győzelem lett, ami teljesen nyitott visszavágót ígért. Sajnos, nem sikerült megtartani az előnyt, 10:7-re a moszkvaiak nyertek, így ebben az évben is kimaradt az európai kupadöntő.
Idehaza viszont 1989/90-ben káprázatos szezon következett, hiszen hosszú idő, egészen pontosan 25 év után duplázni tudott a Ferencváros, azaz a bajnoki cím mellé a kupát is megnyerte. A bajnokságban ismét az élen végeztek az alapszakaszban, majd az elődöntőben a Tungsramot, a döntőben a Vasast győzték le oda-vissza. A kupában az Újpesti Dózsa volt a döntőbeli áldozat, ebben a szezonban a vetélytársak nem bírtak a Fradival versenyre kelni. Akik ezt kivívták: Ambrus Tamás, Szakonyi Ferenc, Bíró Attila, Csizmadia Zsolt, Dóczi István, Fazekas Zoltán, Gyöngyösi András, Loványi Róbert, Molnár Róbert, Pető Attila, Petrovics Mátyás, Rázga Zoltán, Surányi Zoltán, Varga Gusztáv, Vad Lajos. Az edzők még mindig Dr. Szívós István és Juhász Károly.
Még egy érdekesség, ez volt az első alkalom, hogy az FTC csapata a nevében is viselte a szponzora nevét. Az első ilyen megtiszteltetés a Törley pezsgőgyárnak jutott, a jegyzőkönyvekben mindenütt az FTC-Törley név szerepel. Egy biztos, a sikerek évében volt mivel koccintani idehaza. Azért kell kiemelni, hogy idehaza, mert a BEK szereplés 1990-ben kudarccal végződött, az FTC-Törley nem élte túl az első selejtezőkört, miután holland selejtező csoportjában kikapott nemcsak az orosz bajnok CSZKA Moszkvától 11:7-re, hanem a házigazda holland Polar Bears csapatától is ugyanilyen arányban.
A 80-as évek válogatottjában a Fradit Ambrus Tamás és Gyöngyösi András képviselte, sajnos fényes érmekből nekik nem jutott, hiszen akkoriban a magyar válogatott nem volt a szokásos helyén, a csúcson.
Az 1991-es évnek régi-új edzővel vágott neki a csapat. Dr. Szívós István az év elején a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető elnöke lett, így lemondott a pólócsapat irányításáról, utódja egyik elődje Dr. Mayer Mihály lett. Sajnos, ez az edzői periódusa nem járt olyan sikerekkel, mint az első, a bajnokságban egy negyedik, „kupaspecialistaként” a Magyar Kupában pedig egy elvesztett kupadöntőt tudott felmutatni. A következő szezonban a bajnokságban eljutott ugyancsak a negyedik helyig, a kupában azonban korábban elvérzett. Két ilyen szezon úton át is adta a helyét Kásás Zoltánnak. Ő sem tudott csodát tenni, a lejtmenet folytatódott, 1992/93-ban egy hatodik, egy év múlva egy negyedik bajnoki helyezéssel, miközben a kupában nem jutott el a csapat a végküzdelmekig. Érdemes a szponzorneveken is elidőzni. A Törley 1993-ig tartott ki, ekkor egy évig nem volt névszponzor, majd 1994/95-ben a Vitasport próbálta vitalizálni a szakosztályt, FTC-Vitasport néven. Az eredmények azonban nem úgy jöttek, ahogy a múlt alapján a fradisták elvárták, 1994/95-ben például újra egy ötödik hely sikerült, ebben a szezonban Wolf Péter is segédkezett a kispadon. Hogy mégis tovább foglalkozunk ezzel az évvel, ezzel a csapattal, annak egyetlen oka van, mint már annyiszor, a nemzetközi szereplés. Az FTC Vitasport az 1994/95-ös idényben a három évvel korábban indított új európai kupaküzdelemben, a LEN-Kupában indult. Hasonlóan a BEK-hez és a KEK-hez itt is kezdetben előselejtezőket kellett megvívni. Az első LEN-Kupa mérkőzést Budapesten játszotta a csapat, ebben az összeállításban: Kardos - Loványi, Tóth L., Vad, Steinmetz, Kásás, Horváth Cserék: Balogh, Nagy G., Czirok, Bíró, Márton. Edző: Wolf Péter. Az ellenfél a francia CN Marseille volt, az eredmény 12-5. Feltűnhet a Kásás név, amely már nem Zoltán, hanem Tamás keresztnevet takar. Igen, a későbbi világklasszis Kásás Tamás ebben a szezonban édesapja együttesében, a Fradiban bontogatta a szárnyait. A másik ismerős név a Steinmetz, ő pedig Steinmetz Barnabás, aki legendás kapusunk Steinmetz János idősebbik fia. A második mérkőzésen a LEN-Kupa előző évi nyertese, az olasz Racing Roma volt az ellenfél, az eredmény 12-10 ide Végül a Barcelona sem tudta megállítani a Fradit, amely 6-5-re győzött, Pelle Balázs a kapuban brillírozott, szinte mindent megfogott. A Fradi mögött a Barcelona ment tovább, a címvédő rómaiak kiestek. A negyeddöntőben is kemény dió, a horvát Jadran Split csapata várt feltörésre. Feltörték! Az odavágót Budapesten 13-7-re nyerte a Fradi, ezzel formalitássá tette a visszavágót, amely végül meglett, bár ott 11-7-re a horvátok nyertek. Az elődöntőben magyar csata jött, mert a BVSC-Westel csapatán kellett túljutni, azon a csapaton, amelyet Gerendás György edzett és amelyik a bajnokságban rendre a Fradi előtt végzett. Az első felvonásban a Szőnyi úton semmi sem dőlt el, 11-11 lett, a visszavágón a Komjádiban 9-7-re a Fradi győzött és bejutott a döntőbe, ahol a Barcelona volt az ellenfél. Barcelonában 10-8-ra kikapott a csapat, a hátrány nem tűnt behozhatatlannak, ám sajnos mégis az lett, hiszen Budapesten is a Barcelona nyert 9-7-re. Ám az ezüst is szépen csillogott, szebben, mint a hazai eredmények.
Egy esztendő múltán, 1995/96-ban valami megint elindult, amit egy bajnoki bronzérem jelzett, immáron Wiesner Tamás irányításával. Európában pedig újra jött a LEN-Kupa. A selejtezőkör Olaszországban, Pescara-ban volt. A második helyen ment tovább a Fradi az olaszok mögött, de németeket és a görögöket simán verte. A negyeddöntő nem ígérkezett könnyűnek, az orosz VMF Moszkvát sorsolták ellenfélül. Az odavágó hat gólos Fradi győzelmet hozott (10-4), a visszavágón elég volt kettő is (9-7), jöhetett az elődöntő, újra az olasz Pescara. Az Olaszországban elszenvedett 14-7-es vereség soknak bizonyult, az itthoni 10-10 után búcsúzott, de szégyent nem vallott a Fradi.
Egy év múlva 1996/97-ben a bajnokságban megint új edzővel, Godova Gáborral ismételt a csapat, újra harmadik lett, ekkor azonban sikerült a kupában nyerni, ami mutatta, ez a csapat is képes az élre kerülni. Újra megpróbálkozott ezzel a nemzetközi mezőnyben is, hiszen 1996/97-ben újra, sorrendben harmadszor a LEN-Kupában indult. A selejtező a franciaországi Lille-ben borzasztóan kezdődött, hiszen a spanyol Catalunya legázolta az FTC-Vitalin (igen, megint új név) csapatát 14-5-re. Ez nagyon felbőszíthette a fiúkat, mert a második meccsen a francia Tourcoing 22-2-es nagy verést kapott. Érdemes megint az összeállításon elidőzni, mert megint találunk új neveket: Pelle - Székely, Péter, Nagy S., Kiss G., Fodor, Steinmetz B., Cs: Steinmetz Á., Matajsz, Balogh G., Hesz, Dodog, Lontay. Edző: Godova Gábor. Nézzük csak! Megjelent a másik fiú, Steinmetz Ádám, olvasható már Székely Bulcsú, Fodor Rajmund, Kiss Gergely, Hesz Máté is az összeállításban, mind-mind későbbi válogatott nagyságok. Ugye, így már nem is volt olyan nagy csoda, hogy az eredmények folyamatosan javultak? Az ugyancsak francia St. Jean d’Angely sem úszta meg a nagy verést, igaz, ők csak 15-6-ra kaptak ki. Jöhetett a negyeddöntő, az olasz Florentia. Budapesten 11-8-as győzelem, majd Firenzében csak 8-7-es vereség, összesítésben továbbjutás volt a mérleg. A döntőért a horvát Jug Dubrovnik csapatán kellett túljutni. Túljutottak!
A visszavágón a horvátok a 9-8-as győzelmükkel csak kozmetikázni tudtak az eredményen, a döntőbe a Fradi jutott, ahol magyar házidöntő jött létre, hiszen az ellenfél az ősi rivális UTE volt. Végeredményben mindkét meccsen az UTE-Office and Home győzött az FTC-Vitalin ellen (9-8, illetve 12-11), így ez a kupa az ő birtokukba került, a Fradinak másodszor jutott egy második hely ebben a sorozatban.
Amint azt pár sorral feljebb említettük, a hazai kupagyőzelem viszont megvolt, így a csapat 1997/98-ban újra a már háromszor megnyert KEK-ben indulhatott. Az első selejtezőkör Athénban volt a hazai Olympiakosz Pireusz, a szlovén Koper és a holland VK Alphen társaságában. A hollandokkal kezdtünk, 12-6-ra nyertünk. A görögök jöttek, de nem sok mindent tehettek, hiszen az eredmény 7-6. A szlovénok sem úszták meg, ők 9-2-re kaptak ki. A negyeddöntőben keménynek tűnő ellenfelet sorsoltak a Fradi mellé a jugoszláv Budvanska együttesét, amely ellen végül kettős győzelemmel sikerült továbbjutni (9-6 és 6-5). Az elődöntőben Benedek Tibor Rómája várt a Fradira, azaz az Assitalia Roma. Az első mérkőzés álomszerűen indult, 4-0-ra vezetett már a Fradi, az olaszok innen álltak fel és rájuk nézve hízelgő volt a 6-5-ös végeredmény. A visszavágó? 6-6 lett, azaz fantasztikus Fradi bravúr, újra KEK döntőbe jutott a csapat. A döntőben a selejtezőben egyszer már legyőzött görög Olympiakosz lett az ellenfél, nem lehetett azt mondani, hogy esélytelen lett volna a csapat. Az első mérkőzésre Athénban került sor, 7-6-ra győztek a görögök, könnyen elképzelhető milyen őrület volt Budapesten a jegyvásárlásnál, mindenki azt a meccset akarta látni. Mi volt a visszavágón? Extázis és öröm:
A csapatkapitány Péter Imre emelte magasra a KEK serleget, miután a Fradi 8-6-ra győzött. Drámai szülés volt, ahogy Wiesner Tamás korábbi játékos, edző, akkor éppen szakosztályvezető is elmondta: „A vízben háromszor nyertem KEK-et, a parton ez az első. Ez volt a legnehezebb szülés. Csodálatos nap volt.” A Szuperkupáról csak azért nem írhatunk, mert azt – sajnos – ezekben az években szüneteltették.
Nem véletlenül kezdtük az 1997/98-as szezon felidézését a KEK meneteléssel, ez volt a csúcs. A bajnokságban csak a harmadik hely sikeredett, a kupában pedig a második. Azok sem voltak rosszak, de hát a negyedik KEK győzelem mindent vitt! A bajnokságban a csapat megint megnyerte az alapszakaszt, ám ezúttal – ellentétben a legutóbbi két ilyen alkalommal – ez nem jelentett bajnoki címet, a döntőben a BVSC-Brendon négy mérkőzésen aratott három győzelmével jobbnak bizonyult. A kupát pedig a Honvéd-Spartacus orozta el, oda-visszavágós rendszerben egy győzelemmel és egy döntetlennel.
Az új szezonnak nemcsak megint új névvel (ezúttal FTC-Thomas Jeans), hanem bajnoki reményekkel vágott neki a csapat, hiszen mi mást is tűzhetett ki célul egy bravúros KEK győzelem után. A magyar vízlabda erejét jelzi, hogy ugyanerre a címre öt csapat is jogos eséllyel pályázott. Az előző évi csapat mindenesetre alaposan átalakult. Kezdjük a kispadon, Godova Gábor helyét a 90-es bajnokcsapat nagyszerű játékosa, Vad Lajos vette át. Távozott a kapus Pelle, helyette egy klasszis, Kósz Zoltán érkezett. Távozott két Európa-bajnok, Steinmetz Barna és Fodor Rajmund, helyettük érkezett Tiba Péter és Konrád János, előbbi a bajnok BVSC-től, utóbbi Olaszországból. Távozott a csapatkapitány Péter Imre és az Egyesült Államokban tanuló Lontay, helyettük érkezett Vogel Zsolt. Wiesner Tamás szerint fiatal, harcos csapat alakult, amelyik bravúrokra is képes. Nos, a bravúrok jöttek, a csapat a szezon végén megnyerte a XX. század utolsó magyar vízilabda bajnoki címét, ami egyben a klub 21. bajnoki aranya volt. Erre a címre mondhatjuk, „kölcsönkenyér visszajár”. Ugyanis pont az ellentettje történt, mint egy évvel korábban, a Fradi az alapszakaszban második lett a BVSC mögött, a rájátszás bajnoki döntőjében aztán négy meccsből három győzelmet aratva diadalmaskodott. A kupában nem sikerült a döntőbe jutni. Az FTC-Thomas Jeans játékoskerete ez volt a szezonban, ők a bajnokcsapat tagjai: Kósz Zoltán, Kardos István, Balogh Gábor, Dodog Szabolcs, Haufe Tamás, Hesz Máté, Hosnyánszky Norbert, Kiss Csaba, Konrád János, Matajsz Márk, Nyéki Balázs, Steinmetz Ádám, Székely Bulcsú, Szirányi Balázs, Takács Attila, Tiba Péter, Vogel Zsolt.
A 90-es évek második felétől a magyar válogatott újra elkezdte a fényesebbnél fényesebb érmeket szállítani, amelynek – mondhatjuk, természetesen – fradista pólósok is részesei voltak. A legnagyobb sikerük a 2000-es olimpiai aranyérem, amelyben Kósz Zoltán és Székely Bulcsú vett tevékenyen részt. Az 1997-es és 1999-es Európa-bajnoki győzelmeknek Steinmetz Barnabás, Fodor Rajmund, Kiss Gergely és Kiss Csaba volt részese.
Jellemző az akkori sportviszonyokra, hogy egy ilyen ígéretes csapat jövőjében sem lehetett biztos senki. 2000 novemberében az FTC-Thomas Jeans körüli gondokkal, problémákkal volt tele a sajtó. Fizetési nehézségek, ígéretek, levelek, lemondások, sok olyan dolog történt, amely csak a lényegről, a játékról terelte el a figyelmet. A bajnokság és a kupaküzdelmek és a Bajnokok Ligája selejtezői azért még rendben lezajlottak, bár nagyobb sikert egyik sorozatban sem jegyezhettünk fel. A bajnokságban a negyedik lett az FTC-Thomas Jeans, amely a bajnokság végére FTC-Mirata lett, a kupában nem jutott el a végéig, ahogy a BL-ben sem.
2001-től kezdődően gyakran változott a csapat főszponzor miatti neve, a játékosállománya, az edző személye. Nem is az utóbbiakkal volt a gond, hiszen a sorban edzői lehetőséghez jutók, mint Gyöngyösi András, Csapó Gábor, Bíró Attila, Somossy József, Ambrus Tamás mindegyike elismert klasszisjátékos volt aktív korában és edzőként is letettek sok mindent a vízilabda asztalára. Nem is a játékosokkal, hiszen példának okáért olimpiai bajnokokat is sikerült időről időre a csapathoz csábítani, mint Szécsi Zoltán, újra Steinmetz Barnabás. Akkor mi lehetett az oka annak, hogy a 2001/2002-es szezontól 2013/14-ig sorban ilyen bajnoki eredményeket ért el a csapat, hogy 4., 4., 4., 5., 6., 6., 6., 4., 4., 6., 7., 12., 9. ? És ugyanezen években csupán egy elveszített kupadöntőt (még 2001/02-ben) tudott felmutatni? És még mindig ugyanezen években a nemzetközi szereplés (ha volt) sem jutott el a végküzdelmekig? Utólag egyszerű a magyarázat. A gazdasági helyzet, egészen pontosan a nagy, ezen belül is a fővárosi klubok egyre kilátástalanabb helyzete a fennmaradásért. Az FTC köztudottan sok szakosztályt működtető sportegyesület, amelynek vezérhajója a labdarúgás. Tudjuk, ezekben az években ott is volt gond rendesen, ami végül az első osztályból való kizáráshoz vezetett. Mindez természetesen „legyűrűzött” a többi szakosztályhoz is, ahol a fennmaradás egyetlen záloga az volt, hogy támogató főszponzorokat keresnek. Ez a modell nem tudott versenyezni az olyan csapatokat működtető, elsősorban vidéki egyletekkel, ahol csak az adott sportágra, így esetünkben a vízilabdára koncentráltak. Nem véletlen, hogy ezekben az években a magyar vízilabdázásban Budapest egyre inkább elesett, a centrum először Egerbe, majd Szolnokra került. Azonban mára az FTC vízilabda szakosztálya körül eltűntek a gondok, ma ismét nemzetközileg rettegett magyar bajnok és kupagyőztes, többszörös LEN-Kupa győztes, BL győztes és európai Szuperkupa győztes csapata van. Hogy mitől megint a nagy változás? Tudjuk, hiszen ez a közelmúlt története. Minden valahol 2011-ben kezdődött, amikor a labdarúgócsapat körüli évtizedeken át húzódó bizonytalanság megoldódott azzal, hogy a labdarúgók szervezetileg is visszakerültek oda, ahová valók, a Ferencvárosi Torna Club nagy családjába. A klubvezetés elkezdett az addigiaknál sokkal jobban sáfárkodni a lehetőségekkel, minden szakosztálynál tiszta lappal indultak, egyértelmű feltételrendszert alkottak, amelyek egyik fő tézise, hogy a bevételeknél nem lehet többet költeni. Ez bármily evidensnek hangzik, sokáig nem így volt. Ahogy a labdarúgás körül csillapodtak a hullámok, úgy jutott egyre nagyobb figyelem a többi szakosztály fejlesztésére is, sőt újak létrehozására, amire nagyon rég volt példa az FTC-ben. Ez a visszatekintés a vízilabdáról szól, így most ennél a szakosztálynál maradunk, amelynek egészen biztosan nem vált hátrányára, hogy a klub ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán egykoron maga is vízilabdázott, így közel áll szívéhez ez a szakág. A lefelé zuhanást meg kellett állítani, hisz az imént idézett bajnoki helyezések sorában az a 12. hely bizony közel volt a kieséshez. Az új időszámítást a 2013/14-es szezontól indíthatjuk, amikor a szakosztály vezetése új kezekbe került, szakmai igazgatónak „hazajött” a nevelőegyesületébe a korábban a BVSC és az Eger csapataival sikert sikerre halmozó Gerendás György, edzőként pedig Varga Zsolt vette át az irányítást. Különösen ez utóbbi döntés volt váratlan, de valljuk be az FTC régi hagyományaihoz mégis méltó, amikor egy egykor klasszis, a játékot éppen abbahagyó (nem mellékesen pályafutása utolsó két évét az FTC-ben töltő), nagy ambíciókkal rendelkező ifjú edzőben meglátják a lehetőséget, a tüzet. Kinevezésük után az első évben a 12-ről a 9. helyre hozták a csapatot, nyilvánvaló volt, hogy a játékosállományon is javítani kell. A konszolidálódott gazdasági helyzet megengedte ezt és elkezdődött egy olyan játékosigazolási politika, amely ugyancsak a régi, sikeres időket idézte. A megfelelő célok kitűzése, hogy a Fradi vízilabdáját újra a sportág élére kell állítani, a megfelelő juttatások oda vezettek, hogy újra klasszisok, világklasszisok számára lett vonzó zöld-fehérben játszani. Így került a csapathoz 2014-ben újra Nyéki Balázs, Katonás Gergely, Jansik Szilárd, 2015-ben Tóth Márton, 2016-ban Varga Dániel, Stefan Mitrovic, Madaras Norbert, Szirányi Balázs, 2017-ben Varga Dénes, Vámos Márton, Manhercz Krisztián, Nikola Jaksic, Slobodan Nikic. Parádés nevek, az biztos. Van, aki csak egy szezonra jött, van, aki hosszabb távra épült be a csapatba. Egy biztos, velük az eredmények is jöttek! 2014-től a bajnokságban három negyedik hely után a Fradi 2017/18-ban ismét felért a csúcsra, 18 év után újra bajnok lett!
2017-ben megnyerték az európai LEN-Kupát, 2018 végén pedig a 2018/19-re kiírt Magyar Kupát. Ugyancsak 2018-ban megvédték a LEN-Kupát, valamint 2018-ban a BL-győztes Szolnokot legyőzve megnyerték az Európai Szuperkupát! Mindez azt jelentette, hogy 2018-ban mindent megnyertek, ahol elindultak!
A folytatás sem maradt el, 2018/19-ben megvédték a magyar bajnoki címüket, 2019 júniusában Európa trónjára léptek, a történelmükben először megnyerték a Bajnokok Ligáját.
2019-ben megvédték az európai Szuperkupát, amelyet történelmükben negyedszer hódítottak el. Az év végén újra megnyerték a Magyar Kupát.
A 2020-as eredményeket egy eladdig ismeretlen ellenfél a COVID19 diktálta, a koronavírus, amely minden létező versenysorozatot félbeszakított, a bajnokságot, ahol élen állt a Fradi, a BL-t, ahol a Final8-ba érően állt a Fradi, a Magyar Kupát, ahol elődöntőben volt a Fradi. A Magyar Kupát a nyár végén sikerült befejezni, azt meg is nyerte a csapat. Akkor nem gondoltuk, hogy a 2020/21-es idénynek az lesz az egyetlen címe. A bajnokságban egy rendhívül kiélezett elődöntőt elvesztett az együttes, így harmadik lett, míg a BL-ben ezúttal a szépen fénylő ezüstérem jutott a csapatnak. A tokiói olimpián bronzérmes magyar férfi vízilabda válogatottnak hat játékos, Jansik Szilárd, Mezei Tamás, Varga Dénes, Vámos Márton, Vogel Soma és Zalánki Gergő volt a tagja.
A 2021/22-es idény előtt aztán jelentősen átalakult, megfiatalodott a csapat, amely ennek ellenére parádésan szerepel, első címét már meg is szerezte, miután sorrendben negyedik alkalommal is megnyerte a Magyar Kupát.
A bajnokságban is sikerült visszaszerezni a bajnoki címet, a BL-ben pedig a bronzéremig jutott a csapat.
A 2022/23-as szezon első címe is megszületett 2022 végén, a csapat sorrendben ötödször is megnyerte a Magyar Kupát.
Csapatunk ezekben az években újra vitathatatlanul a magyar vízilabdázás legerősebb bástyája lett. Mindennek eredménye a medencén kívül a parton is látszik. Varga Zsolt vezetőedzőt felkérték, hogy legyen a magyar vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, aki így a 2022/23-as szezonban kettős terhelés alatt volt, két szívünknek oly kedves csapatot is irányíthatott. A másik „szövetségi igazolás” pedig Madaras Norbert, aki klubunkból került a Magyar Vízilabda Szövetség élére, ahol elnöknek választották. Mindkettejüknek jár a nagy gratuláció! Varga Zsolt megoldotta a kettős feladatot, a magyar vízilabda válogatottal, benne hat ferencvárosi játékossal (Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Német Toni, Vogel Soma és Vigvári Vendel) ezüstérmet nyert a 2022-es spliti Európa-bajnokságon, a Fradival pedig a 2022/23-as szezonban megvédte a bajnoki címét.
A 2023/24-es szezonnak új vezetőedzővel, Nyéki Balázzsal vágott neki a csapat, ám a sikeréhsége nem csökkent. Első közös címükként sorrendben hatodszor is megnyerték a Magyar Kupát. Megjegyzendő, hogy azt a páratlan bravúrt is végrehajtották, hogy az új edzővel 2023. második felében veretlenek maradta, 23 mérkőzésből 23-at nyertek meg.
Nagy bravúr, hogy 2023. nyarán, a távoli Fukuokában a magyar férfi vízilabda válogatott, a soraiban nem kevesebb, mint 9 Fradi játékossal (Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Nagy Ádám, Német Toni, Pohl Zoltán, Varga Dénes, Vigvári Vendel, Vogel Soma) tíz esztendő után újra világbajnok lett. Ezek a ferencvárosi játékosok pontosan 50 évvel az első pólós VB-cím után gyarapították újra klubunk világbajnokainak névsorát.
Befejezésül egy kis összegző statisztika az FTC vízilabda sportjának a férfiakat érintő 119 évéről.
Európában BL győzelem: 1
Európában KEK győzelem: 4
Európában LEN-Kupa győzelem: 2
Európában Szuperkupa győzelem: 4
Magyar bajnoki cím: 25
Magyar bajnoki ezüstérem: 13
Magyar bajnoki bronzérem: 21
Azaz magyar bajnoki dobogó összesen: 57
Magyar Kupa győzelem: 23
Magyar Kupa ezüstérem: 15
Magyar Szuperkupa győzelem: 1
Magyar bajnok játékosok: 147
Magyar bajnok edzők: 8
Magyar Kupa győztes játékosok: 1317
Magyar Kupa győztes edzők: 9
Az FTC-ből olimpiai bajnokságot nyertek a magyar válogatottal: 10
Kárpáti György dr. (3), Molnár István, Fábián Dezső, Szittya Károly, Ambrus Miklós, Felkai László, Gyarmati Dezső, Gerendás György, Kósz Zoltán, Székely Bulcsú
Az FTC-ből világbajnokságot nyertek a magyar válogatottal: 2
Balla Balázs, Kásás Zoltán
Az FTC-ből Európa-bajnokságot nyertek a magyar válogatottal: 26
Kárpáti György dr. (3), Fazekas Tibor (2), Keserű Alajos (2), Vértessy József (2), Wenk János (2), Fodor Rajmund (2), Steinmetz Barnabás (2), Székely Bulcsú (2), Molnár István, Ambrus Miklós, Felkai László, Gyarmati Dezső, Kásás Zoltán, Gerendás György, Steinmetz János, Wiesner Tamás, Kiss Gergely, Kiss Csaba, Kósz Zoltán, Jansik Szilárd, Mezei Tamás, Pohl Zoltán, Vámos Márton, Varga Dénes, Vogel Soma, Zalánki Gergő.
A befejezés a férfiak statisztikáival mégsem teljes, hiszen az FTC 2017.09.12-én hivatalosan is megalakította az első női csapatát, amelyet azonnal be is nevezett a 2017/18-as bajnokságba. A szakmai igazgató Gerendás György lett, az edző Béres Gergely. A koncepció itt is hasonló, mint a férfiaknál, a konszolidált gazdasági környezetben működő csapathoz egyre jobb képességű játékosokat igazolni, akikkel előbb, utóbb a férfiakhoz hasonlóan a csúcsokat lehet ostromolni.
Az első keret az alábbi volt:
Kisteleki Dóra, Kövesdi Vivien, Kasó Orsolya, Huszti Dóra, Gémes Anett, Kövér-Kis Réka, Illés Henrietta, Varga Krisztina, Gerendás Matilda, Vogt Vivien, Muzsnay Fanni, Ármai Zita, Péter Dóra, Bujka Barbara, Neszmély Boglárka, Regős Maja, ők a bajnokságban a negyedik helyezést érték el, miközben a Magyar Kupában bronzérmesek lettek. Ugyanezt az eredménysort érték el egy évvel később.
2020-as eredményeket sajnos nem tudunk írni, mert a hölgyeknél is a COVID19 koronavírus irányítja az eseményeket, a küzdelmeket beszüntették. Egy azonban biztos, a csapat előrébb lépett, a korábban előttük végző egyleteket egy-egy meccsen már elkapták, legyőzték, így például a magyar szinten egyeduralkodónak számító UVSE csapatát is, amelyeket a bajnoki döntetlen után a Magyar Kupában meg tudtak verni.
A 2020/21-es idényben már papíron is beigazolódott az előrelépés, mivel első alkalommal léphetett dobogóra a gárda, harmadikok lettek. A csapat két játékosa, Illés Anna és Vályi Vanda részese lehetett a magyar női vízilabda sport első olimpiai érmének, tagjai voltak a tokiói olimpián bronzérmes magyar válogatottnak.
A további előrelépés a 2022/23-as szezonban már érzékelhető, hiszen az immáron Gerendás György vezetőedzői szerepvállalásával a gárda megnyerte történetének első címét, amikor 2022. decemberében Magyar Kupa-győztes lett.
Elindult a csapat menetelése a nemzetközi vizeken is, hiszen, bár a BL-ben nem sikerült a legjobbak közé jutni, a második számú kupában, az Európa Kupában már ezüstérmet szereztek. Hisszük, nincsenek messze a további nagy sikerek és címek a bajnokságban és a nemzetközi vizeken sem, úgy a klubban, mint legjobbjainknak a magyar női vízilabda válogatottban.
Az összeállítást készítette:
Fradi Múzeum
A szerkesztés lezárva 2024.01.26-án.
Felhasznált irodalom és weblapok:
Major János Nagy Béla Várszegi János: Zöld-fehérben
FINA „1870-2020 150 years of Water Polo” című kiadvány
https://www.waterpololegends.com
http://waterpolo.hu/
www.huszadikszazad.hu
www.mob.hu
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kezd%C5%91lap
https://www.fradi.hu
https://adtplus.arcanum.hu
A ferencvárosi torna club hivatalos honlapja
A Ferencvárosi Torna Club hivatalos honlapja
Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatóak fel.
A Ferencvárosi Torna Club hivatalos sajtófigyelője: Observer
copyright 2024
