A vívás eredetét kutatva nagyon ősi időkig kell visszamenni. Domján János mester, az első magyar nyelvű, tőr- és kardvívással foglalkozó, 1839-ben megjelent művében azt állítja, hogy a vívás eredetének idejét meghatározni nem lehet, más szavakkal, a vívás egyidős az emberiséggel. Kezdetben ott volt az embereknek a kezük, azzal harcoltak, ha kellett támadtak, ha kellett védekeztek. Gyorsan adhatta magát a gondolat, a kezet jó lenne meghosszabbítani valamivel, ami az első időkben nyilvánvalóan a bot volt. Ahogy fejlődött az emberiség, a bronzkorban a botot felváltotta a fém, hisz abból a botnál veszélyesebb fegyvert, eszközt lehetett készíteni. A zsákmányszerzésen túl a vívás nagyon hamar a versenyzésnek az egyik eszköze is lett, mint ilyennek a legrégibb emlékeit az ősi egyiptomiaknál találták, a Luxor közelében levő Medinet-Habu templom falán. Az ott elhelyezett relief a vívás legelső feljegyzett emléke, a templomot III. Ramszesz fáraó építtette i. e. 1190-ben.

Az egyiptomiakon kívül az asszírok, a perzsák, az indusok és más keleti népek történetében is találtak adatokat, amelyekből arra következtettek, hogy a vívás náluk sem volt ismeretlen. A rómaiak gladiátorvívása külön történet, arról nagyon sok leírás van. A gladiátorok intézményrendszere az egész római birodalomban virágzott és szórakoztatta az embereket. A gladiátorok életre-halálra szóló küzdelme etruszk eredetű, a náluk szokásban volt emberáldozatokra vezethető vissza.

A vívás igazán lendületes fejlődésnek indult a középkorban, amelynek a lovagvilág volt a nagy elősegítője. A lovagok különösen nagy gondot fordítottak a vívás gyakorlására, mivel az a hét lovagi erény egyike volt. Értelemszerűen nagy szerepe volt a vívásnak a perdöntő bajvívásokban, amelyek szintén a középkorban honosodtak meg. Amikor a spanyolok a XV. században visszafoglalták az Ibériai félszigetet a móroktól, a spanyol társadalmi élet addig nem tapasztalt felvirágzásnak indult, ezzel együtt virágzásnak indult a vívás művészete is. A bátorságáról, lovagias felfogásáról híres spanyol népnél a vívás nagy népszerűségnek örvendett. A mondás szerint „spada nélkül nem volt férfi a spanyol férfi”. A legcsekélyebb nézeteltérés eldöntését is a fegyvereikre bízták, ilyenkor a helyszínen, a járókelők szeme láttára intézték el vitás ügyeiket. A nézőközönség élénk érdeklődéssel kísérte az utcai párbajok lefolyását és szigorúan őrködött a lovagiasság szabályainak betartásán. Mindezek miatt nem meglepő, ha a vívás szülőföldjének Spanyolországot is tekintik. Azért az is szócska, mert a modern vívás megteremtőjének címéért a spanyolon kívül két másik latin nemzet, az olasz és a francia is jelentkezett. Nehéz igazságot tenni, minden nézetre akadnak pro- és kontra érvek, ennek az összeállításnak nem is célja, hogy e kérdésben igazságot tegyen, csak a múlt emlékeit soroljuk. Az első vívásról szóló, kézzel írt mű Spanyolországban jelent meg 1295-ben, amely a szálfegyverrel való vívást tárgyalja és amelyre a későbbi korok szerzői is gyakran hivatkoztak. Ez a mű a hivatkozások révén maradt fenn, maga a kézirat nincs meg. Jacopo Gelli, neves olasz történész szerint az 1410-ben Milánóban megjelent latin nyelvű képes kézirat, amelyet a szakirodalomban,,Fiore del Liberi” néven ismernek, az olasz primátust bizonyítja. Ennek a műnek egy példánya a New York-i Morgan Könyvtárban megtalálható. A képes kézirat megismertet bennünket a korabeli párbajvívással, és a kor fegyvereivel.

A bajvívásoknál a kard vagy tőr volt a támadás eszköze, védekezésül pajzsot használtak. Ebben a küzdelemben döntő szerepe volt az erőnek. A kardos párviadalban minél többször és minél nagyobbat kellett vágni, hogy az ellenfél pajzsát hatástalanná tegyék. Később a testi erő mellett egyre nagyobb szerep jutott az ügyességnek. A bajvívók elkezdtek egyszerre két kardot használni, az egyik a támadás eszköze volt, a másik a védelmet látta el. Variálták is a küzdelmeket, például azzal, hogy a védekező kard vagy pajzs helyett köpenyt, kendőt vagy hálót adtak a vívó kezébe. Mint láttuk, a spanyolok és az olaszok is adtak ki vívásmetodikai szakkönyveket, folyamatosan finomítottak a módszereken. A franciák, akik az olaszoktól vették az alapokat ugyancsak alaposan hozzátettek, ők találták fel a vívás gyakorló, könnyű fegyvereit, az arcvédő maszkokat és szárnyaló fantáziájuk révén továbbfejlesztették a vívás egész gyakorlatát. A franciák művészi vívásának a terméke volt a riposzt, ez a szellemes és egyszerűségében is nemes vívócselekmény. Ténykedésük révén a vívástudomány terebélyes szakirodalommal bővült. Az olaszok azonban nem törődtek bele, hogy a kezdeményezés a franciákhoz került, újra „harcbaszálltak” az elsőségért. Az 1800-as évek derekán feltalálták a „támadó szellemű” könnyű kardot. Ezáltal vált teljessé a ma is használatos fegyvernemek sorozata: a kard, tőr és párbajtőr. Az olaszok dolgozták ki a szúráson és a vágáson alapuló vívóművészet minden egyes részletét, magyarul a modern vívósport alapjait.

Magyarországon az Anjouk és a Hunyadiak idején ismerkedtek meg a nyugati világban szokásos vívómódokkal, később a német egyetemeken tanuló magyar diákok ismerték meg szélesebb körben is a vívást. A vívás vagy vívóművészet hazai elterjedését a török hódoltság nagyban gátolta. Azokban az években a nemzet ifjai nem a sportszerű fegyvereket forgatták, hanem az élesre fent fringiákat, harci szablyákat. De a játék és a vetélkedés még abban a korban is jelen volt, ha mód és alkalom kínálkozott, az ifjúság szívesen mérte össze tudását és erejét páros viadalokon. Comenius Ámos János négy nyelvű Orbis Pictus (1685) című munkája is bizonyítja, hogy a török korszak zivataros éveiben is foglalkoztak hazánkban vívásoktatással. A hazai vívóélet igazi fellendülését azonban, mint annyi más sportágét is, Széchenyi István és Wesselényi Miklós kezdeményezésének köszönhetjük. Wesselényi Miklós amikor Széchenyivel 1822-ben Párizsban jártak, Párizs egyik leghíresebb mesterénél, Gomard-nál vett vívóleckéket. Az ő párizsi impresszióik nyomán alakult meg 1825-ben Pesten a Pesti Nemzeti Vívó Intézet, amelynek első mestere idősebb Friederich Ferenc, első segédje Balogh András volt.

Friederich keze alatt nőtt fel  Keresztessy József, az első magyar vívómester, a múlt század fiatalságának általános köztiszteletben álló „vívóatyja”. Abban az időben nyitott vívótermet Pesten a francia származású  Chappon Lajos is, akinél jeles költőnk Petőfi Sándor is vett vívóleckéket.

Az 1840-es évek derekán már az említett Keresztessy József kezébe került a magyar vívás ügye, miután 1842-ben megszerezte mesteri oklevelét. Élénk vívóéletet teremtett a Pesti Vívó Intézetben. Rendszere a franciáktól átvett és a németek által is elfogadott csuklóvívás volt, amibe azonban belevitte magyaros gondolatvilágát. Gyorsaságra és kitartásra ösztönözte tanítványait. Keresztessy és Chappon — az utóbbi egy helyen a nemzeti őrsereg vívómesterének és főhadnagyának írja magát — bevonultak katonának és végigküzdötték a szabadságharcot.  A század utolsó harmadában, a kiegyezés utáni években kezdett mutatkozni a bécsújhelyi vívóakadémia hatása a hazai vívás fejlődésére. Bécsújhelyen már 1852-től kezdve működött a központi katonai vívóiskola (Militär Central Fechschule). Ezt 1868-ban a közös hadsereg átszervezésekor feloszlatták, de miután hamarosan mutatkozott a fontos intézmény hiánya. 1881-ben újra felállították. Évenként 20-30 kitűnően kiképzett tisztet és altisztet adott ez az intézmény a monarchia különböző tartományaiba, ahol azok virágzó vívóéletet teremtettek. Így Magyarországon is egyre újabb és újabb mesterek jelentek meg, akik közül a legnevesebbek: Leszák Károly, Arlow Gusztáv, Berti László, Borsodi László, Schlotzer Gáspár és Gellér Alfréd voltak. Ebben az időszakban jelent meg és vált uralkodóvá Európa vívótermeiben az új vívóstílus, az olasz vívórendszer. Olaszországban a vívás ekkorra már széles néprétegeket érdeklő és érintő, igazi nemzeti sport volt. A korszakokon keresztül leszűrődött és kikristályosodott vívómodor lényege a vonal volt. A csaknem nyújtott karban tartott fegyver vonala az ellenfél mellének szegeződik. Az ilyen állás ellen egyenes, testre intézett támadásokat nem lehet vezetni, mert a vonalban tartott pengehegy felszúrja a támadót. Megszülettek tehát a különböző pengetámadások, ezek viszont a különböző kitéréseket szülték.

1893-ban rendezték hazánkban az első nyilvános vívóakadémiákat, a mai vívóversenyek korabeli őseit. Különösen kiemelkedő jelentőségű volt de Biase, egy Pesten élő olasz mester vívóakadémiája, ahol a magyar vívótársadalom először láthatott igazi „könyökvívást”. Ugyancsak nagy jelentőségű volt 1894. május 20-án a Nemzeti Lovardában rendezett vívóakadémia, amelyen 46 pár mutatta be nagy nézőközönség előtt a kor uralkodó vívórendszereit. Amikor 1896-ban a millenniumi ünnepségek idején rendezett első nagy nemzetközi versenyeken a bécsiek sorozatos győzelmeket arattak a magyarok felett, az illetékesek belátták, hogy nálunk is helyet kell biztosítani a modem szellemű vívórendszereknek, ekkor telepedett meg hazánkban a felejthetetlen emlékű Santelli Italo és egy sereg kiváló olasz mester, akik rövid idő alatt elterjesztették hazánkban a legmodernebb olasz rendszert. A magyar vívók és mesterek azonban ezt az olasz rendszert átalakították az egyéniségük és vérmérsékletük szerint és átmentették a magyaros vívómódból mindazt, amit arra érdemesnek találták. Így lett a vívás olyan, mint amilyennek ma is látjuk és nyert végérvényesen polgárjogot nyert a magyar sportéletben. Ügyeit eleinte az 1897-ben alakult Magyar Athletikai Szövetség keretében működő vívószakosztály intézte, ahol kinőtt a magyar vívásügy kiváló szervezőegyénisége, dr. Nagy Béla.

Működésének legjelentősebb alkotása volt az 1901-ben megjelent „zöld könyv”, amely az egész világon az első tételes vívószabálykönyv volt. Az első magyar tőr- és kardbajnokságot 1900-ban írták ki.

Az FTC vívó szakosztálya 1905-ben jött létre a Mester utcai tornateremben, amikor dr. Schneider Béla alelnök a saját vívókészletét ajándékozta az egyesületnek. Ugyanezen év novemberében már sajtóhír volt, hogy a vívó szakosztály is mintegy 40 vívót állított  Schlotzer Gáspár mester keze alá, akik szép sikerrel dolgoznak. A kezdetben csak a kardvívással foglalkozó FTC-vívók eleinte csupán házi versenyeken vettek részt, klubközi versenyen először 1911-ben jelentek meg a pástokon. Ez a II. osztályú kardcsapat-bajnokság volt, ahol rögtön a harmadik helyen végeztek. Ezt a helyezést a következő évben megismételték, majd 1913-ban egy helyet már előrébb léptek, a másodikként zárták a versenyévet. 1914-ben aztán veretlenül megnyerték a másodosztály bajnokságát. Az első “címnyertes” csapat tagjai: Becker István, Horn K. Lajos, Kleckner Sándor és Pick Jenő voltak.

Az FTC múltját ismerőknek Horn K. Lajos neve ismerősen csenghet, ami egyáltalán nem a véletlen műve, ugyanarról a Horn K. Lajosról van szó, aki a labdarúgásban, a vízilabdában és a kerékpárban is jeleskedett. A vívás ügyét olyannyira a szívén viselte, hogy a szakosztálynak a megalakulásától kezdve intézője volt. A FTC vezetése olyannyira méltányolta a vívók II. osztályú kardcsapatbajnokságban folytatott szép szereplé­sét, hogy a győztes csapat tagjait a klub nagy ezüstérmeivel jutalmazta. Ezüst-plakettet kapott Schlotzer Gáspár vivómester, akinek nagy érdeme volt a csapat jó szereplésében, míg öccse, Schlotzer József, a klub segédvívómestere ezüstérmet kapott. Azonban hiába volt a bajnokság, hiába szereztek ezzel jogot az I. osztályban, a legjobbak közötti szereplésre, közbeszólt a történelem vihara. Az I. világháború kitörése mindent meghiúsított, véget vetett az ígéretes fejlődésnek, a szakosztály átmenetileg megszűnt.

A szakosztályba új életet 1922-ben sikerült lehelni, amikor ismét megjelenhettek az FTC-vívók a pástokon.

A szünetelés miatt azonban ismét csak a II. osztályban versenyezhettek. Ezúttal nem kellett négy év a győzelemhez, a Kleckner Sándor, Petőcz Ákos, Pick Jenő, Mattyók László összeállítású kardcsapat Gansmann Ferenc vívómester irányításával rögtön megnyerte a bajnokságot. Ezt a győzelmet sem követte I. osztályú szereplés, ugyanis a versenyzők nem vállalták a szereplést, munkahelyi elfoglaltságukra hivatkozva visszavonultak. A csapat nem hogy előre, hanem visszalépett, a harmadosztályban indulhatott. Az újabb fellendülés 1927-ben kezdődött, először egy III.osztályban elért második helyezéssel, majd a következő évben győzelemmel és visszajutással a másodosztályba. Ugyanebben az évben, tehát 1928-ban a II.osztály negyedik helyezését érte el a csapat, melynek összeállítása Pick Jenő, Böhmann József, Stauber József, Jele Ferenc volt. 1929-ben a csapat a II. osztályban második helyezést ért el. A csapat vezéregyénisége Jele Ferenc ezekben az években szinte egyedül képviselte a zöld-fehér színeket a különböző versenyeken. Legnagyobb sikere a “bankbajnokság” megnyerése volt.

A szakosztály második periódusában már a nők is színre léptek, ők azonban nem karddal, értelemszerűen tőrrel vívtak. A csapat a harmadik vonalban szerepelt, ám a legjobb versenyző, Rozgonyi Györgyné egyéniben is jeleskedett. 1931-ben az FTC versenyén második, a Tátra-bajnokságon harmadik, az országos bajnokságon negyedik helyezést ért el.

Az 1930-as években a férfi kardozók megint a harmadosztályban küzdöttek, ahonnan 1939-ben tudtak újra kitörni, amikor a Kurcz, Nagy, Bakó, Zöldág összetételű gárda feljutott a másodosztályba, ahol 1945-ig rendre a második és negyedik helyek egyikét szerezte meg.

A II. világháború végén a szakosztály másodszor is megszűnt.

A “tetszhalál” azonban most rövidebb volt, mint az első, csupán egy esztendeig tartott, ugyanis a vívószakosztályt már 1946 őszén újjászervezték. A tehetséges fiatalokból újjáalakuló csapat röpke fél esztendő múltán már válogatottat is adott  Zsabka Magda révén, aki tagja volt az osztrákokat legyőző női tőrcsapatnak. A női tőr mellett természetesen újjáéledt a férfi kard szakág is, a férfiak a másodosztályú bajnokság második helyén végeztek. Harmadszorra is szépen indultak a dolgok, ám az anyagi nehézségek olyan nagyok voltak, hogy a „vívóláng” 1947 nyarán megint kialudt, a szakosztály feloszlott, a versenyzők más egyesületekbe igazoltak. Zsabka Magda fejlődése azonban oly mértékben volt töretlen, hogy az 1952-, 1953-, 1954-ben világbajnoki címet nyerő csapat tagja volt, 1954-ben, a Budapesti Főiskolai Világbajnokságon (az Universiádé) elődjén aranyérmes lett.

Ezt követően hetven évig a vívás megszűnt a Ferencvárosi Torna Club-ban, ám mégis volt egy fiatalember, aki gondoskodott arról, hogy a világ összekapcsolhassa ezeket a szavakat: vívás és Fradi. Ez a fiatalember nem volt más, mint Rédli András, a magyar párbajtőr válogatott tagja. Arról lett híres a világ vívópástjain, hogy vívóruhája alá minden versenyén Fradi-mezt húzott, amit győzelmei után ország-világ elé tárt. 2009-ben, az Európa-bajnoki győzelmük után a Reuters röpítette világgá ezt a fotót:

2017 elején aztán eljött a szakosztály negyedik újrakezdésének az ideje. Ekkor vált véglegessé, hogy az FTC átveszi az Építők vívószakosztályát, amelyet a népligeti bázisán az FTC égisze alatt működtet tovább. A régi-új szakosztály az induláskor hatvanöt főt számlált, a sportolói a megelőző években nyolc felnőtt magyar bajnoki címet (öt egyéni és három csapat) nyertek meg. Nagy örömünkre ezt a trendet azonnal folytatták, hiszen a 2017-es országos bajnokságon a Hári Máté, Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Széki Bence összeállítású tőrcsapat megszerezte az FTC vívásának első országos bajnoki címét. A sikercsapat edzője az eredményekben igen gazdag magyar vívósport egyik legendája Solti Antal mesteredző volt.

Ám ennek a nagy generációnak ez volt az utolsó nagy dobása, abbahagyták az aktív sportolást. A szakosztály vezetése egyértelműen az utánpótlás nevelése felé fordult, Az eltelt idő azt bizonyítja, mindezt nagyon eredményesen teszi, igazi, már nem is annyira csiszolatlan gyémánt pallérozódik a kezük alatt.

 Szemes Gergő az, akinek a teljesítménye nagy reményekre jogosíthatja fel a Fradi szurkolóit. A korosztályában sorra nyerte a hazai tőrversenyeket, sőt a Kadet Európa-bajnokságot is megnyerte. Évei alapján még mindig junior korcsoportú, de már a felnőtt versenyeken is bizonyít, úgy egyéniben, mint csapatban. Azt, hogy ő már a bizonyíték, nem pedig az ígéret, mindennél jobban igazolja, hogy 2021 végén megnyerte tőrvívásban megnyerte a felnőtt magyar bajnokságot. Az egyéni szereplés az nagy dicsőség neki, ám a csapat jó szereplése azt mutatja, hogy méltó társai is vannak, akik révén a jövőben még számtalan sikernek örvendhetünk, így a már említett felnőtt magyar bajnokságon második helyezést értek el. Ilyen eredménysorral szinte természetes, hogy Szemes Gergő a magyar válogatott tagjaként immár a felnőtt világversenyeken képviseli Magyarországot, ahol ugyancsak mutogatja „oroszlánkörmeit”.

Az is örömteli, hogy 2021-re már a női szakág is egyenértékűvé vált a férfival, a női tőr vonalon is vannak tehetségek, akik révén az FTC nem a másod- és harmadosztályban, hanem a legjobbak között ér el eredményeket. Olyannyira, hogy 2021-ben felül tudták múlni a férfiak csapateredményét, ők ugyanis Jeszenszky Szilvia, Tölgyesi Zsófia, Zsoldosi Karolina, Zsoldosi Emília összetételben megnyerték a felnőtt magyar csapatbajnoki címet, megszerezvén a Fradi vívósportjának első női bajnoki aranyérmét.

A vívó szakosztály újkori lendületét az is mutatja, hogy 2021-ben elindult a második szakág, a párbajtőr klubbéli művelése is, ahol a tőrözőkhöz hasonlóan ígéretes tehetségek vívnak és érnek el egyre számottevőbb eredményeket. Mindezek méltán jogosítanak fel minket abban reménykedni, hogy a vívás a hányattatott múlt után végre valódi otthonra talált a Fradi családban, amelynek mágikus összetartó ereje megsokszorozza majd az egyre több tehetséges vívó jelen és jövőbeli sikereit.

Felnőtt országos bajnokok

2017 Hári Máté, Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Széki Bence férfi tőr, csapat
2021 Szemes Gergő férfi tőr egyéni
2021 Jeszenszky Szilvia, Tölgyesi Zsófia, Zsoldosi Emília, Zsoldosi Karolina női tőr csapat

Az összeállítást készítette:
Fradi Múzeum
A szerkesztés lezárva: 2024.01.26-án.

Felhasznált irodalom és weblapok:
Nagy Béla: Zöld-fehérben

Antal Zoltán - Sass Tibor: A magyar sport kézikönyve 1984

https://storymaps.arcgis.com/stories/5509721d824842c4aa20d693f698cae1

https://en.wikipedia.org/wiki/Fiore_dei_Liberi

https://www.cultiris.com/kepek/adatlap/42139

magyarszablyeger.hu

ftcbaratikor.hu
Nemzeti Sport archív számai