Újabb klasszis úszóval erősített a Ferencvárosi Torna Club úszó szakosztálya! Legújabb igazolásunk Verrasztó Evelyn, aki Molnár Ákos edző csoportjához csatlakozik, így a jövőben egy csapatban edz testvérével, Dáviddal, valamint Szilágyi Liliánával és Biczó Bencével.
Verrasztó Evelyn 1989. július 17-én született Budapesten. Vérbeli úszó családból származik, édesapja, Verrasztó Zoltán és bátyja, Dávid is a sportág eredményes alakjai. Evelyn 2002-ben szerezte első érmét a felnőtt magyar bajnokságon, majd két évvel később az ifjúsági Eb-n váltóban arany-, 200 méteres hátúszásban bronzérmes lett. Sikerét a váltóval egy évvel később is sikerült megismételnie, majd 2008-ban már a felnőtt kontinensviadalon lett 200 méteres vegyesúszásban ezüstérmes. Eddigi legnagyobb sikerét 2010-ben, Budapesten érte el, ahol ugyanezen a távon 4x200 méteres gyorsúszásban a váltó tagjaként aranyérmes lett, míg 200 vegyesen Hosszú Katinka mögött egyetlen századmásodperccel elmaradva a második helyen ért célba. Ugyanebben az évben a rövidpályás Eb-n is szerzett két aranyat. Négy olimpián versenyzett.
Komoly egyéni kitüntetései is vannak, 2008-ban az év magyar úszójának választották, és megkapta a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt polgári tagozatát is.
Új sportolónkat klubunk ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán köszöntötte.
Üdvözlünk a Ferencvárosban Evelyn, nagyon sok győzelmet kívánunk zöld-fehérben!
Verrasztó Evelyn az FTC-vel való kapcsolatáról és terveiről is beszélt a Fradi Médiának!
Az FTC úszója a nyíltvízi országos bajnokságon 10 kilométeren nyert aranyérmet.
Nyíltvízi úszónk arany- és bronzéremmel térhetett haza az Eb-ről.
Úszónk negyedikként zárt 1500 méteren az Európa-bajnokságon.
Egyesületünk úszója péntek este döntőzik Belgrádban.
Gálicz László 800, Mihályvári-Farkas Viktória 400 vegyesen maradt le a fináléról a belgrádi kontinensviadalon.
Az Eb-n két érmet nyerő úszónk alig várja, hogy a felkerüljön a neve a népligeti márványtáblára – INTERJÚ!
Fábián Bettinával a csapatban nyert aranyérmet a magyar csapat a belgrádi kontinensviadalon.