Az elmúlt hétvégén Párizsban rendezték meg a junior nyílt vízi úszók Európa-bajnokságát, amelyen két fradista, Balogh Viven és Gálicz László (a képen balról az első) is indult.
Vivien a 10 kilométeres versenyen éppen lemaradt a dobogóról, miután a negyedik helyen végzett, Gálicz László a 7,5 kilométeres távon az ötödik lett.
A két kiváló egyéni eredmény után utóbbi bekerült az U19-es mix váltóba, amellyel öt kilométeren 57:03.63-as idővel Európa-bajnoki címet nyert! Laci nem először állhatott fel Európa csúcsára a magyar váltóval, ugyanis 2019-ben szintén a juniorok között Racicében is aranyérmes lett Magyarországgal.
(Fotó: Magyar Úszó Szövetség)
Az FTC úszója a nyíltvízi országos bajnokságon 10 kilométeren nyert aranyérmet.
Nyíltvízi úszónk arany- és bronzéremmel térhetett haza az Eb-ről.
Úszónk negyedikként zárt 1500 méteren az Európa-bajnokságon.
Egyesületünk úszója péntek este döntőzik Belgrádban.
Gálicz László 800, Mihályvári-Farkas Viktória 400 vegyesen maradt le a fináléról a belgrádi kontinensviadalon.
Az Eb-n két érmet nyerő úszónk alig várja, hogy a felkerüljön a neve a népligeti márványtáblára – INTERJÚ!
Fábián Bettinával a csapatban nyert aranyérmet a magyar csapat a belgrádi kontinensviadalon.