2019. július 24.
Szilágyi Liliána: Ez okos volt, most megdicsérem magam!
Magyar bajnok úszónk örül a vb-döntőnek, de elmondta, hogy még nem úszta ki magából a maximumot.

Mint arról beszámoltunk, úszónk, Szilágyi Liliána a negyedik helyen bejutott a 200 méter pillangó döntőjébe a kvangdzsui vizes világbajnokságon. A középdöntő után magyar bajnokunk röviden értékelte a vb-döntőbe jutást.

„Jó és okos úszás volt most ez, megdicsérem magam. Tudtam, hogyan gyorsan kezd majd mellettem az amerikai és az angol versenyző. A lényeg az volt, hogy menjek velük, hiszen én is gyors vagyok, de arra figyeltem, nehogy elkapjon a lendület. Élveztem az úszást, de szerintem még maradt bennem és ígérem, hogy holnap beleadok majd apait, anyait” – kezdte Szilágyi Liliána.

„Ne kiabáljuk el, hogy holnap mi történhet, nem szabad így előre gondolkodni. Azt gondolom, hogy egy világbajnoki döntő mentálisan összeroppanthat bárkit. Én is voltam olyan helyzetben, hogy összenyomott a stressz, de megpróbálom majd lazán venni, átérezni a hangulatot és úgy odaállni, hogy jól érezzem magam, mint ahogy szoktam mondani” – tette hozzá magyar bajnokunk.

Szilágyi Liliánáért magyar idő szerint csütörtök 13.02-től szurkolhatunk.

Cikkajánló

Mihályvári-Farkas Viktória nyerte a nyíltvízi válogatót

Klubunk úszó kiválósága a győri Aqua-sportközpontban ugrott vízbe, és magabiztosan győzött.

Európa-bajnokunk két érmet nyert a BVSC versenyén

Mészáros Dániel mellett sok fiatal ferencvárosi úszó is remekelt a Szőnyi úton.

Nem jutott döntőbe a 4x100 méteres vegyes váltó

A Kovács Benedeket soraiban tudó férfi kvartett összesítésben 20. lett.

Mihályvári-Farkas Viktória nem jutott tovább a vb-n

A hazai rendezésű rövidpályás világbajnokságon Európa-bajnokunk nem jutott tovább 1500 méter gyorson.

„Eksztázisban vagyok, legyőztem magamat”

Úszónk, Mihályvári-Farkas Viktória egyéni csúcsot ért el a budapesti rövidpályás világbajnokságon.

Németh Nándor nem jutott tovább 100 méter gyorson

Olimpiai negyedik helyezett úszónk előfutamos ideje kevés volt a középdöntőhöz.

16 érmet nyertek úszóink az Utánpótlás Rövidpályás ob-n

Két bajnoka lett a Fradinak nyolc ezüst- és hat bronzérem mellett Szegeden.

Betlehem: „A következő évem még sikeresebb lesz!”

Klubunk úszója nem indul a hazai vb-n, de gőzerővel készül a jövő évi versenyekre.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin