Amint arról ITT beszámoltunk, a Ferencvárosi Torna Clubban folytatja pályafutását az Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszó, Szilágyi Liliána. Új igazolásunk rögtön első ferencvárosi színekben teljesített versenyén letette névjegyét: megnyerte a női 200 méteres pillangóúszást a belgiumi Antwerpenben zajló 2019-es Flanders Swimming Cupon. Szilágyi az előfutamból a második helyen jutott tovább Hosszú Katinka mögött közel három másodperccel elmaradva, ám a délutáni döntőben fordult a helyzet: versenyzőnk 50 méternél a második helyen fordult a holland Kinge Zandringa mögött, de féltávnál már ő vezetett, több mint egy tizeddel megelőzve a háromszoros olimpiai bajnok Hosszút, sőt, a végéig még növelni is tudta előnyét, és végül 2:09.80 perces idővel elsőként csapott a célba!
Szilágyi 50 pillangón is indult, ahol épphogy lemaradt a fináléról, a B döntőt azonban megnyerte, így 9. helyen zárta a számot.
A szombati versenynap másik két ferencvárosi érmét Verrasztó Dávid szerezte, aki 200 vegyesen a harmadik legjobb idővel jutott döntőbe, ott pedig a második helyen zárt a brit Dean Thomas mögött. Háromszoros Európa-bajnok klasszisunk 800 gyorson is begyűjtött egy bronzérmet, 8:17.12 perces idővel. Verrasztónak 400 gyorson volt még egy B döntője, amelyben sereghajtóként zárt, így összességében a 16. helyet szerezte meg.
A délutáni döntőkben az FTC úszói közül Török Dominik Márk és Biczó Bence voltak érdekeltek, előbbi 200 mellen a 6. helyen végzett (az előfutamot tizedikként zárta, ám a visszalépések miatt A döntőzhetett – többek között Verrasztó Dávid sem állt rajthoz, aki pedig 5. helyen jutott tovább), míg utóbbi 100 pillangón a B döntő harmadikjaként 11. helyezést ért el.
Az előfutamokban ott volt még az FTC színeiben Mándli Benedek is, aki 200 gyorson a 42. helyet szerezte meg, míg 400 gyorson 19. helyen zárt.
A vasárnapi második versenynapon női 200 gyorson Szilágyi Liliána, férfi 200 pillangón Biczó Bence, Verrasztó Dávid, Török Dominik Márk és Mándli Benedek, férfi 100 gyorson Biczó Bence és Mándli Benedek, férfi 400 vegyesen Verrasztó Dávid és Török Dominik Márk, női 100 pillangón Szilágyi Liliána, férfi 200 háton Verrasztó Dávid, női 50 gyorson Szilágyi Liliána, míg férfi 50 pillangón Biczó Bence állnak rajthoz.
Úszás, Flanders Swimming Cup 2019
EREDMÉNYEK, 1. NAP
Férfi 200 gyors Biczó Bence 24., Mándli Benedek 42.
Női 200 pillangó Szilágyi Liliána 1.
Férfi 200 mell Török Dominik Márk 6. (Verrasztó Dávid visszalépett)
Férfi 200 vegyes Verrasztó Dávid 2., Török Dominik Márk 23.
Női 100 gyors Szilágyi Liliána 27.
Férfi 400 gyors Verrasztó Dávid 16., Mándli Benedek 19.
Férfi 100 pillangó Biczó Bence 11., Török Dominik Márk 30.
Férfi 50 gyors Biczó Bence 32.
Női 50 pillangó Szilágyi Liliána 9.
Férfi 800 gyors Verrasztó Dávid 3.
(Fotó: Mudra László/Origo)
Klubunk úszó kiválósága a győri Aqua-sportközpontban ugrott vízbe, és magabiztosan győzött.
Mészáros Dániel mellett sok fiatal ferencvárosi úszó is remekelt a Szőnyi úton.
A Kovács Benedeket soraiban tudó férfi kvartett összesítésben 20. lett.
A hazai rendezésű rövidpályás világbajnokságon Európa-bajnokunk nem jutott tovább 1500 méter gyorson.
Úszónk, Mihályvári-Farkas Viktória egyéni csúcsot ért el a budapesti rövidpályás világbajnokságon.
Olimpiai negyedik helyezett úszónk előfutamos ideje kevés volt a középdöntőhöz.
Két bajnoka lett a Fradinak nyolc ezüst- és hat bronzérem mellett Szegeden.
Klubunk úszója nem indul a hazai vb-n, de gőzerővel készül a jövő évi versenyekre.