Mihályvári-Farkas Viktória is rajtkőre állt a medencés hosszútávúszó országos bajnokságon a nemrég átadott szegedi Tiszavirág-uszodában. Európa-bajnoki ezüstérmes úszónk már az első nap medencébe ugrott 10 km-en és 1 óra 57 perc 14.31 másodperces idejével nemcsak megnyerte az ifjúsági kategóriát, de erősebb időt úszott mint a felnőttek között nyerő Olasz Anna.
- Nagyon jól esett, életem első tíz kilométere volt – bár féltem tőle, mert edzésen úsztunk hússzor ötszázat például, ami nagyon rosszul esett, és kezdtem bánni, hogy elvállaltam, most viszont nagyon örülök. Nyíltvízre nem szeretnék kimenni, kipróbáltam egy évig, életem legrosszabb versenyei voltak, azaz medencében szívesen elindulok jövőre is, ott folytatnám, de ez pont elég - nyilatkozta a Magyar Úszó Szövetség honlapjának Mihályvári-Farkas Viktória.
További fradista érmeknek is örülhettünk a pénteki napon, Balogh Vivien Mihályvári-Farkas Viktória mögött második lett. A férfi felnőtt 10 kilométeren Gálicz Péter ezüstérmes lett, míg Székely Dániel a negyedik helyen csapott a célba. Az ifik között Tabi Zoltán szintén a negyedik helyen zárt.
Klubunk úszó kiválósága a győri Aqua-sportközpontban ugrott vízbe, és magabiztosan győzött.
Mészáros Dániel mellett sok fiatal ferencvárosi úszó is remekelt a Szőnyi úton.
A Kovács Benedeket soraiban tudó férfi kvartett összesítésben 20. lett.
A hazai rendezésű rövidpályás világbajnokságon Európa-bajnokunk nem jutott tovább 1500 méter gyorson.
Úszónk, Mihályvári-Farkas Viktória egyéni csúcsot ért el a budapesti rövidpályás világbajnokságon.
Olimpiai negyedik helyezett úszónk előfutamos ideje kevés volt a középdöntőhöz.
Két bajnoka lett a Fradinak nyolc ezüst- és hat bronzérem mellett Szegeden.
Klubunk úszója nem indul a hazai vb-n, de gőzerővel készül a jövő évi versenyekre.