2021. március 27.
Mihályvári-Farkas Viktória aranyérmes az OB-n!
A mindössze 17 éves úszónk 1500 méteren győzött, Verrasztó Evelyn 200-on lett ezüstérmes az OB záró napján.

Utolsó napjához érkezett az úszók 123. Országos Bajnoksága, amelynek az eddigi napjain az FTC sportolói hat érmet, egy aranyat, három ezüstöt és két bronzot szereztek. Az OB zárónapján, szombaton is volt kikért szórítani.

Mihályvári-Farkas Viktória, Balogh Vivien és Sömenek Onon Kata az 1500 méteres döntőben volt érdekelt. Az olimpiai A szinttel már rendelkező, mindössze 17 éves Mihályvári-Farkas Viktória már a táv elején az élmezőnyben volt, végül pedig kényelmes előnnyel, 16.27.22-es idővel lett országos bajnok 1500 méteren, megszerezve ezzel a Fradi második aranyérmét a viadalon. Balogh Vivien 16.51.74-el az 5. helyen zárt, míg Sömenek Onon Kata 17.04.09-el a 9. lett.

Mihályvári-Farkas Viktória (jobbra) ugyan fáradtan, de boldogan

A 200 méter férfi gyorsúszás döntőjében Mészáros Dánielnek szurkolhattunk, aki 1.50.30-al a  4. helyen zárt. A 100 méteres női pillangóúszás döntőjében Szokol Szonjáért szoríthattunk, aki 1.00.48-as idejével a 6. helyen végzett.

Verrasztó Evelyn a 200 méteres gyorsúszás döntőjében volt érdekelt. A táv hajrájában Evelyn feljött a dobogósok közé és végül remek versenyzéssel a 2. helyen csapott a célba.

Az OB utolsó egyéni számában, a 800 méteres férfi gyorsúszásban két fradista ugrott a medencébe, Verrasztó Dávid és Tabi Zoltán. Előbbi végül az 5., míg utóbbi a 8. helyen zárt.

A 4x100 méteres női vegyes váltóban a Fradit Verrasztó Evelyn, Mihályvári-Farkas Viktória , Szokol Szonja és Nagy Réka képviselte. Váltónk végül a 6. helyen zárt. A Hímer Krisztofer, Török Dominik, Biczó Bence és Mészáros Dániel összetételű férfi váltónk ugyanebben a számban a 4. helyen végzett.

Az úszók 123. Országos Bajnokságán a Fradi sportolói végül két aranyérmet, négy ezüstöt és két bronzérmet szereztek

Cikkajánló

Mihályvári-Farkas Viktória nyerte a nyíltvízi válogatót

Klubunk úszó kiválósága a győri Aqua-sportközpontban ugrott vízbe, és magabiztosan győzött.

Európa-bajnokunk két érmet nyert a BVSC versenyén

Mészáros Dániel mellett sok fiatal ferencvárosi úszó is remekelt a Szőnyi úton.

Nem jutott döntőbe a 4x100 méteres vegyes váltó

A Kovács Benedeket soraiban tudó férfi kvartett összesítésben 20. lett.

Mihályvári-Farkas Viktória nem jutott tovább a vb-n

A hazai rendezésű rövidpályás világbajnokságon Európa-bajnokunk nem jutott tovább 1500 méter gyorson.

„Eksztázisban vagyok, legyőztem magamat”

Úszónk, Mihályvári-Farkas Viktória egyéni csúcsot ért el a budapesti rövidpályás világbajnokságon.

Németh Nándor nem jutott tovább 100 méter gyorson

Olimpiai negyedik helyezett úszónk előfutamos ideje kevés volt a középdöntőhöz.

16 érmet nyertek úszóink az Utánpótlás Rövidpályás ob-n

Két bajnoka lett a Fradinak nyolc ezüst- és hat bronzérem mellett Szegeden.

Betlehem: „A következő évem még sikeresebb lesz!”

Klubunk úszója nem indul a hazai vb-n, de gőzerővel készül a jövő évi versenyekre.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin