Dohában rendezték a FINA hosszútávúszó Világkupa sorozatának 2020-as első állomását. Az FTC úszó szakosztályát három versenyző képviselte: Székelyi Dániel és Gálicz Péter, valamint a Kőbánya SC-től frissen igazolt négyszeres magyar bajnoki ezüstérmes, többszörös Eb- és vb-résztvevő, első ferencvárosi versenyét teljesítő Sömenek Onon Kata.
Mindhárom fradista úszó számára jól sikerült a 2020-as budapesti Európa-bajnokságra való válogatóként is szolgáló verseny: Székelyi 5 és 10 km-en, míg Gálicz és Sömenek 10 és 25 kilométeren kvalifikálta magát a nyáron a Lupa-tavon megrendezendő nyílt vízi kontinensviadalra.
Szintén a hétvégén, Kaposváron rendezték az ifjúsági korosztály számára a Kaposvár Kupa első fordulóját, amelyen a Ferencvárost Nagy Réka, Mészáros Dániel és Tabi Zoltán képviselték. A három úszónk összesen kilenc éremmel zárta a viadalt, a részletes eredmények ITT olvashatóak.
Az úszók Serdülő Országos Bajnokságán a Fradi fiataljai összesen 10 érmet nyertek.
Olimpikonunk a 3 km-es kieséses sprintversenyben utasított mindenkit maga mögé Setúbalban.
Versenyzőink az ob után Setúbalban ugrottak vízbe.
A szegedi Maty-éren zajló nyílt vízi úszók országos bajnokságán egymást érik a Fradi-érmek.
A női és a férfi 10 km-es futamban is az FTC adta a bajnokot és az ezüstérmest a nyíltvízi úszó ob-n!
Aktuális adásunkban Rasovszky Kristóffal, Mihályvári-Farkas Viktóriával és Kutasi Gergellyel beszélgettünk.
A történelmi sikerekkel zárult nyíltvízi úszó Eb főszereplőivel beszélgettünk - VIDEÓ