Újabb magyar, egyben ferencvárosi éremmel folytatódott a Peru fővárosában, Limában zajló Junior Úszó Világbajnokság.
Az FTC versenyzője, Mészáros Dániel (a képen balról a második) ezúttal a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként szerzett ezüstérmet. A nemrég a római felnőtt Európa-bajnokságon ugyanebben a számban aranyérmes úszónk most befejező ember volt és 1:48.01-es idejével a második helyre hozta be a magyar csapatot. Mészáros ezzel már három éremnél jár, hiszen a 4x100 méteres vegyes gyorsváltóval világbajnok lett, míg 200 méter gyorson szintén egy ezüstérmet nyert.
Nyílt vízi úszónk kikapcsolódásként túrázni jár, és már a Népligettel is ismerkedik – VIDEÓ!
Az FTC-ben folytatja karrierjét Plagányi Zsolt mesteredző, valamint Kovács Benedek hátúszó.
Eb-győztes úszónk, Németh Nándor remek első benyomásokat szerzett a Fradiban - VIDEÓ!
A kétszeres vb-bronzérmes, Európa-bajnok Németh Nándor az FTC-ben folytatja pályafutását.
Az olimpiai aranyérmes nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf elmondta, alig várja, hogy edzésbe álljon – VIDEÓ!
A kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Rasovszky Kristóf az FTC-ben folytatja pályafutását.
Az olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok úszó, Betlehem Dávid a Ferencvárosban folytatja pályafutását.
A gyermekek négy csoportban kezdhetik meg a tanulást, tudásszintjüknek megfelelően, kezdőtől a haladóig.