Hosszú idő után először rendeztek rangos nemzetközi úszóversenyt, méghozzá Nizzában a hagyományos Camille Muffat-emlékversenyt, amely a Golden Tour-sorozat első állomása egyben.
A viadalnak összesen nyolc magyar versenyző vágott neki, köztük a ferencvárosi Biczó Bence. Mindannyian vállalták a koronavírus-járvány kapcsán már-már természetessé váló buborékrendszert: a mieink az NSO beszámolója szerint csütörtökön érkeztek meg Nizzába, ahol a repülőtérről busz vitte őket a szállásra – a teszt után mindannyian a szobájukban várták meg annak eredményét.
Szerencsére mindenkinél mindent rendben találtak, így aztán pénteken mind a nyolc magyar számára elkezdődött a verseny.
Biczó Bence összesen öt számban, 100, 200 és 400 gyorson, valamint 100 és 200 pillangón volt ott a rajtlistán.
Biczó még pénteken kezdte meg a viadalt 400 gyorson, amelyen nem jutott tovább, időeredménye alapján a 33. helyen zárt.
Versenyzőnk számai közül kettőt rendeztek szombaton. Biczó 100 gyorson nem jutott tovább az előfutamból, ideje az 51. helyre volt elegendő.
Biczó fő számában, 200 pillangón viszont két honfitársa, Milák Kristóf és Márton Richárd mögött a harmadik helyen jutott be az esti fináléba, ahol aztán délelőtti idején több mint másfél másodpercet javítva, 2:00.44-es idővel Milák és Márton mögött a harmadik helyen ért célba, így bronzérmes lett.
Úszónk számára vasárnap a 100 méteres pillangóúszással és a 200 méteres gyorsúszással folytatódik a Camille Muffat-emlékverseny, előbbit a 29., utóbbit a 33. helyen zárta.
Nyílt vízi úszónk kikapcsolódásként túrázni jár, és már a Népligettel is ismerkedik – VIDEÓ!
Az FTC-ben folytatja karrierjét Plagányi Zsolt mesteredző, valamint Kovács Benedek hátúszó.
Eb-győztes úszónk, Németh Nándor remek első benyomásokat szerzett a Fradiban - VIDEÓ!
A kétszeres vb-bronzérmes, Európa-bajnok Németh Nándor az FTC-ben folytatja pályafutását.
Az olimpiai aranyérmes nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf elmondta, alig várja, hogy edzésbe álljon – VIDEÓ!
A kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Rasovszky Kristóf az FTC-ben folytatja pályafutását.
Az olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok úszó, Betlehem Dávid a Ferencvárosban folytatja pályafutását.
A gyermekek négy csoportban kezdhetik meg a tanulást, tudásszintjüknek megfelelően, kezdőtől a haladóig.