Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf 2024 szeptemberében jelentette be, hogy a Ferencváros színeiben folytatja pályafutását. A 2025-ös nemzetközi versenyszezonra készülő klasszissal eddigi ferencvárosi tapasztalatairól, a magaslati edzőtáborral is fűszerezett idei felkészüléséről, célkitűzéseiről, valamint újdonsült sportdiplomáciai feladatairól beszélgettünk.
– Tavaly szeptemberben lett hivatalos, hogy a Ferencvárosban folytatod a pályafutásodat, versenyeken pedig idén januártól képviseled a Fradit. Milyen benyomásaid vannak eddig a klubról?
– Már szeptember óta az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban végzem az edzéseim zömét, és nagyon jól érzem magam itt. A csapaton belül is remek a légkör, és az edzőimmel is kiváló a kapcsolatom. A hangulat az edzéseken is nagyon jó, és úgy érzem, hogy kemény, de hatékony munka folyik. Alig várom, hogy elérkezzenek az idei nagyobb versenyek, és megmutathassam, miért is dolgozunk itt nap mint nap.
– A Fradihoz veled közel egy időben több komoly eredményekkel bíró magyar úszó is csatlakozott, például Betlehem Dávid, Németh Nándor, Kovács Benedek, Molnár Dóra, de említhetjük a már hosszabb ideje itt versenyző Fábián Bettinát is. Milyen a viszonyod a csapattal? Hogyan zajlanak az edzések, és miben más a mostani felkészülésed a korábbiakhoz képest?
– Dáviddal korábban is csapattársak voltunk, így a vele való közös munka nem újdonság, örülök, hogy a korábbi sikereink után továbbra is együtt készülhetünk. Bettivel is régóta jó kapcsolatban vagyunk, jó, hogy ő is a csapat része. A többiekkel is remek a viszonyom, bár nem mindenkivel közös az edzőnk, és a felkészülésünk sem, ezért van, akivel ritkán edzünk együtt. De úgy érzem, hogy egy nagyon jó úszócsapat formálódik a Ferencvárosban, ami a versenyeken is előnyt jelenthet majd.
– Az eredményeidnek köszönhetően már korábban is országosan ismert sportoló voltál, de a Fradiban talán még nagyobb figyelem irányul rád. Részt vettél nemrég egy pályakerékpáros edzésen, amin a FradiMédia stábja is forgatott, és több közönségtalálkozóra is meghívtak már. Hogyan kezeled ezt a fajta nyilvánosságot?
– Alapvetően nem vagyok figyelemhajhász típus, számomra mindig is a sporteredmények voltak a legfontosabbak. Ugyanakkor természetesen tudom, hogy a Fradihoz tartozni nagyobb figyelmet jelent, ami egyébként pluszmotivációt ad. Igyekszem továbbra is olyan eredményeket elérni, amelyek méltóak nem csak a saját karrieremhez, de a klubhoz is.
– Milyenek a hétköznapok a Népligetben? Érezhető már a számodra az a családias légkör, amit a Fradi kapcsán gyakran emlegetnek?
– Mi, úszók általában nagyon korán kezdjük az edzéseket, így gyakran már a vízben vagyunk, mire a többi sportág képviselői megérkeznek. Ennek ellenére, amikor összefutunk például a vízilabdázókkal a kávézóban vagy a konditeremben, mindig van egy pár jó szó egymáshoz. De az étteremben lehetőség van más sportágak képviselőivel is beszélgetni. Tényleg érezhető, hogy mindenki ugyanahhoz a nagy családhoz tartozik, és ugyanazokért a sikerekért dolgozunk.
– Említetted, hogy nagyon várod a 2025-ös versenyszezont. Hogyan készültél rá eddig, és milyen céljaid vannak az idei évre?
– Január eleje óta itthon készültünk, hogy megfelelő alapokat teremtsünk a versenyszezonra. Február közepén Olaszországba utaztunk egy magaslati edzőtáborba, amely március 8-ig tartott, és nagyon hasznos volt a felkészülés szempontjából. Áprilisban érkezik az országos bajnokság, ahol szeretnék jó időket úszni, majd április végén indul a nyíltvízi szezon a Világkupa második fordulójával, amely egyben válogatóverseny is lesz az idei Európa- és világbajnokságra. Aztán májusban következik az Európa-bajnokság, ami már nagyon közel van, úgyhogy most már minden egyes edzésnek óriási jelentősége van.
– Mik a céljaid az említett világversenyeken? Van konkrét elvárásod magaddal szemben?
– Az egyik fő célom, hogy legalább két számban kijussak az idei medencés világbajnokságra is Szingapúrba. Ehhez áprilisban az országos bajnokságon kell megúsznom a szükséges szinteket. Nyílt vízen pedig az elvárásaim nem kisebbek, mint korábban: szeretnék egyéniben és váltóban is dobogóra állni mind az Európa-bajnokságon, mind a világbajnokságon. Magasan van a léc, de ezért dolgozunk nap mint nap.
– Az utóbbi időben a sportdiplomácia terén is aktív vagy. A Magyar Úszó Szövetség sportolói bizottságának elnökévé választottak, majd az Európai Úszószövetség sportolói bizottságába is bekerültél. Hogyan tekintesz ezekre a kihívásokra?
– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a sportolótársaim és a Magyar Úszó Szövetség is bizalmat szavazott nekem. Az egyik fő feladatom, hogy segítsem a kommunikációt a versenyzők és a szövetség között, illetve megfelelő érdekképviseletet biztosítsak. Az Európai Úszószövetség sportolói bizottságába való bekerülés egy még nagyobb lépés, amelyre talán nem is számítottam ilyen fiatalon. Igyekszem hozzájárulni ahhoz, hogy mind a medencés, mind a nyílt vízi úszás, illetve általában a vizes sportok még tovább fejlődjenek az európai színtéren.
Boldizsár Márton
Öt különböző turnusra lehet jelentkezni az FTC nyári úszótáborába.
Újabb sportdiplomáciai sikert ért el a Ferencvárosi Torna Club olimpiai bajnok úszója.
Németh Nándor olaszországi élményeiről, a szabadidejéről, az egyetemről és kutyákról mesélt – VIDEÓ
Nyílt vízi úszónk, Balogh Vivien egy különleges édességet készített és változatos életéről is mesélt – VIDEÓ
Az FTC úszója a sorozat első állomásán szerepelt.
A Ferencvárosban folytatja pályafutását a kétszeres Eb-aranyérmes és vb-ezüstérmes Molnár Dóra.
Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Fábián Bettina is igyekezett jól teljesíteni két keréken - VIDEÓ!
Az Európai Úszó Szövetség szavazásán olimpiai bajnokunk lett 2024 legjobb férfi nyíltvízi úszója.