A hétvégén Gyöngyösön rendezték meg az utánpótlás úszók hagyományos Parafa Kupáját, amelyen az FTC szakosztálya népes csapattal indult. A lányoknál a 2008-as születésű Antal Petra aranyérmes lett 100 méter pillangón, a legtöbb érmez szerző versenyzőnk a 2007-es Keresztes Emma lett, aki 100 mellen és gyorson ezüsttel, illetve bronzzal zárt, míg a szintén 2007-es Magyar Antónia 100 méter pillangón végzett a dobogó legalsó fokán.
A fiúk mezőnyében Magyar Máté (2005) volt a legeredményesebb fradista, ugyanis 50 méter pillangón és gyorson és 100 m pillangón bronzot szerzett. Kovács Kristóf (2010) aranyat nyert 50 háton, Hegedűs Nándor (2006) 50 m gyorson, Kecse Bence pedig 50 mellen lett ezüstérmes, míg Kovács Ferenc (2006) 50 méter pillangón, Kecse Bence 100 méter pillangón harmadikként zárt.
Úszóink összesen 12 érmet, köztük két aranyat, három ezüstöt és hét bronzot szereztek a gyöngyösi Parafa Kupán.
EREDMÉNYEK
Parafa Kupa, Gyöngyös
FIÚ
50 m pillangó
2005: 3. Magyar Máté
2006: 3. Kovács Ferenc
2007: 4. Kurucz Bendegúz, 6. Mráv Balázs
50 m hát
2010: 1. Kovács Kristóf, 7. Glázer Botond, 10. Gyuricza Botond
2011 és fiatalabbak: 6. Hári Bulcsú, 7. Petőházi Barnabás, 9. Antal Csanád, 11. Bán Barnabás, 12. Szabó Máté
50 m mell
2005: 5. Magyar Máté
2006: 2. Kecse Bence
2007: 5. Grandpierre Krisztián, 6. Kurucz Bendegúz, 10. Mráv Balázs
2010: 13. Glázer Botond, 15. Gyuricza Botond
2011 és fiatalabbak: 6. Hardi Bulcsú, 8. Bán Barnabás, 9. Petőházi Barnabás, 11. Szabó Máté, 14. Antal Csanád
50 m gyors
2005: 3. Magyar Máté
2006: 2. Hegedűs Nándor, 7. Kecse Bence
2007: 4. Grandpierre Krisztián, 5. Kurucz Bendegúz, 6. Zanyi Ferdinánd Tamás, 8. Mráv Balázs, 13. Szász Gergő
2010: 13. Glázer Botond, 17. Gyuricza Botond
2011 és fiatalabbak: 9. Szabó Máté, 10. Hardi Bulcsú, 12. Bán Barnabás, 13. Petőházi Barnabás, 14. Antal Csanád
100 m pillangó
2005: 3. Magyar Máté
2006: 3. Kecse Bence, 5. Kovács Ferenc
2007: 4. Grandpierre Krisztián, 6. Zanyi Ferdinánd Tamás, 11. Szász Gergő
100 m mell
2006: 5. Kovács Ferenc
2007: 5. Zanyi Ferdinánd Tamás, 13. Szász Gergő
100 m gyors
2006: 9. Kecse Bence
2007: 4. Zanyi Ferdinánd Tamás, 5. Grandpierre Krisztián, 6. Kurucz Bendegúz, 7. Mráv Balázs, 13. Szász Gergő
LÁNY
50 m pillangó
2007: 4. Magyar Antónia, 8. Csipkó Hanga Zoé, 9. Keresztes Emma
50 m hát
2007: 5. Keresztes Emma
2011 és fiatalabbak: 16. Szücs Berta, 19. Balogh Lili, 20. Szombathelyi Lilla, 21. Benő-Balla Brigitta, 22. Fekete Vivien
50 m mell
2007: 8. Magyar Antónia
2011 és fiatalabbak: 12. Szücs Berta, 15. Balogh Lili, 16. Benő-Balla Brigitta, 17. Szombathelyi Lilla, 20. Fekete Vivien
50 m gyors
2006: 6. Grandpierre Orsolya, 12. Árvai Boglárka
2007: 5. Magyar Antónia, 15. Csipkó Hanga Zoé
2011 és fiatalabbak: 20. Szombathelyi Lilla, 21. Balogh Lili, 22. Fekete Vivien, 23. Szücs Berta, 24. Benő-Balla Brigitta
100 m hát
2006: 11. Árvai Boglárka
2008: 12. Kozák Noémi
100 m pillangó
2006: 5. Grandpierre Orsolya, 6. Árvai Boglárka
2007: 3. Magyar Antónia, 6. Csipkó Hanga Zoé
2008: 1. Antal Petra
100 m mell
2006: 6. Árvai Boglárka, 10. Grandpierre Orsolya
2007: 2. Keresztes Emma, 13. Csipkó Hanga Zoé
2008: 10. Antal Petra, 11. Kozák Noémi
100 m gyors
2006: 8. Grandpierre Orsolya
2007: 3. Keresztes Emma
2008: 6. Antal Petra, 16. Kozák Noémi
Az FTC úszói öt-öt ezüstöt és bronzot nyertek a hódmezővásárhelyi magyar bajnokságon.
Mihályvári-Farkas első, Fábián harmadik helyen ért célba Szegeden.
Az FTC úszója a nyíltvízi országos bajnokságon 10 kilométeren nyert aranyérmet.
Nyíltvízi úszónk arany- és bronzéremmel térhetett haza az Eb-ről.
Úszónk negyedikként zárt 1500 méteren az Európa-bajnokságon.
Egyesületünk úszója péntek este döntőzik Belgrádban.
Gálicz László 800, Mihályvári-Farkas Viktória 400 vegyesen maradt le a fináléról a belgrádi kontinensviadalon.
Az Eb-n két érmet nyerő úszónk alig várja, hogy a felkerüljön a neve a népligeti márványtáblára – INTERJÚ!