A férfi tornászok után május 2. és 5. között a nők számára is az olaszországi Riminiben rendezik meg az Európa-bajnokságot. A magyar csapatban ott van az olimpiai kvótáért küzdő Székely Zója (a képen balról az első) is.
A sikeres keddi pódiumedzés után csütörtökön a selejtezőkkel megkezdődött a verseny. Az egyéni összetett végén a Fradi magyar bajnoka lett a legeredményesebb magyar versenyző, hiszen élete legjobb pontszámával, 52.032-vel az előkelő 10. helyen végzett, felemás korláton pedig 13.666 ponttal bejutott a szer döntőjébe, amelyet szombaton rendeznek.
További jó hír a A Székely Zója, Mayer Gréta, Makai Lilla, Szilágyi Nikolett, Péter Sára összeállítású csapatunk 151.330 pontot szerzett, ezzel szintén a 10. helyen végzett.
„Nagyon örülök. A felemáskorlát döntőt igazából elvártam magamtól, az pedig, hogy összetettben 10. lettem, hab a tortán, és mindez azt mutatja, hogy az a sok kemény munka, amit beleteszek, kezd kijönni. Így nemcsak a korlát, hanem mindegyik szer tud fejlődni, arról nem is beszélve, hogy ez az összetett pontszám életem legjobb pontja eddig nemzetközi versenyen, sőt úgy gondolom, a gerendám is életem legjobb gerendagyakija volt. A felemáskorlátban ráadásul voltak pontatlanságok, ennél tudok sokkal jobbat is. Ha pontosan megcsinálom, akkor még jobb helyezés is lehet a döntőben, ez külön motivál. Általában Kovács Zsófi volt a csapatkapitány, jóllehet többször besegítettem már neki, de most hogy teljes mértékben én irányítottam, nagyon élveztem ezt a szerepet, és úgy érzem, a lányok is tisztelnek, nagyon szeretjük és támogatjuk egymást, teljesen egyben érzem a csapatot, és boldog vagyok, hogy itt lehetek velük” – mondta Székely Zója a szövetség honlapjának.
(Fotó: MATSZ)
Akrobatikus tornászaink remekeltek az Elek Gyula Arénában megrendezett rangos versenyen.
Utánpótlás fiú tornászaink fantasztikusan kezdték a korosztályos csapatbajnoki versenyeket.
Egyesületünk tornásza felemáskorláton szerepelt a döntőben Riminiben.
Tornászunk a magyar válogatott tagjaként már túl van a pódiumedzésen az olaszországi Európa-bajnokságon.
A Király Jázmin, Meleg Dóra, Molnár Jázmin hármas a dobogó tetejére állhatott a XXI. Grassalkovich Kupán.
Balázs Krisztián nyújton érte el a legjobb eredményét az Eb-n, ezen a szeren 14. lett.
Závory Szilárd a VK döntőjében szerepelhetett.
Závory Szilárd a Challenge Világkupa törökországi versenyén, gyűrűn szerzett ötödik helyet.