Az olimpia előtti optimista számolgatások legtöbbször a továbbjutás mellett még azt is érintették, hogy miként lehetne elkerülni a negyeddöntőben a torna mezőnyéből kimagasló Norvégiát. Ez a képlet akkor jöhetett volna be, ha nem a negyedik helyen jutunk tovább, vagy ha a szokásoknak megfelelően a norvégok kicsit lassabban kezdik a világversenyt, és nem a csoport első helyén lépnek a legjobb nyolc közé. Előbbiről három csoportkör után letehettünk, a másik csoportban pedig könnyedén vágtatott át Norvégia, vagyis nem kerülhettük el a skandinávokat – igaz, titkon talán reménykedhettünk, hogy épp most következik az az egy rossz meccse a legutóbbi három olimpiát két arannyal és egy bronzzal záró ellenfélnek.

A tizedik percig történtek tovább táplálták ezt a reményt, az első két támadásunknál feltűnően tisztán lőhetett Szöllősi-Zácsik Szandra és Klujber Katrin, mindketten be is találtak, utána viszont sajnos gyorsan váltott a norvég védekezés. Rengeteget energiát felemésztett a torna eddigi része, ezért is cserélt rengeteget Elek Gábor szövetségi kapitány, szélsőinken, Márton Grétán és Lukács Viktórián, valamint Bíró Blankán kívül mindenkit frissített már a tizedik perc magasságában. Az előny ezzel együtt is nálunk volt, igaz, épp a fél sorcserét és negyed óra játékot követően tudott először vezeti Norvégia, miután 6-3-ról négy gólt lőtt zsinórban, ezért időt kértünk.

A helyzeten sajnos az időkérés se segített, a négyhez még hármat hozzátett ellenfelünk, a háromgólos előnyből négygólos hátrány lett – nem az alapjátékkal volt igazán gond ebben a periódusban, hanem a kihagyott ziccerekkel. Nem volt mese, vissza kellett jönnie Tomori Zsuzsannának, Szöllősi-Zsácsik Szandrának és Kisfaludy Anettnek is, ezzel megint változott az összkép, a játékrész utolsó percében Lukács Viktóriának ziccere volt a 11-11-hez, de Solberg lábbal védett, az ellentámadásnál pedig még egy norvég gól belefért a dudaszó előtt (12-10).

Az azonban óriási dicséretet érdemel, hogy 0-7-es periódus, négygólos hátrány után se estünk össze, hanem visszarángattuk magunkat a meccsbe, s ebben elévülhetetlen érdemei voltak Tomorinak. Szó se róla, Norvégia közel se játszott tudása maximumán, de a mieinkben is volt még tartalék: a szélekről kis híján többet rontottunk, mint eddig összesen, de Vámos Petra és Háfra Noémi is elmaradt az ideális formájától.

A második játékrészt az elsőhöz hasonlóan, bámulatosan indítottuk, Szöllősi-Zácsik és Tomori mutatott irányt, a két rutinos vezér pedig magával rántotta a fiatalokat is – a 40. percben újra átvettük a vezetést (15-16)! Illetve, ne feledjük el, hogy a két Gábor, Elek és Danyi nagyszerűen készítette fel a csapatot, védekezésben okosan vettük el a norvégok néhány fegyverét. Bordás Rékát is rendre jól találtuk meg, a beálló pedig egy hibától eltekintve ki is használta lehetőségeit, már csak a szélsőinknek kellett volna megrázniuk magukat.

Döntetlennél fordultunk az utolsó negyed órára, amikor Lunde jött a kapuba, és sajnos hozzátette a magáét. Szöllősi-Zácsik járt túl először az eszén, és még a vezetést is vissza tudtuk venni, de kicsivel több, mint hat perccel a vége előtt kettővel elléptek a norvégok. Szélső ziccerig játszottuk, ezen a napon azonban képtelenek voltunk onnan gólt szerezni, a túloldalon bezzeg Reistad betalált, s ezzel eldőlni látszott a parti.

Az ötvenötödik percben, mindössze, és arra mindenképp büszkék lehetünk, hogy a tornán először ilyen meccsre késztettük a világ legjobbját. Nem voltunk messze a csodától, a norvégok rutinja és bővebb kerete azonban elegendő volt ahhoz, hogy ne mi jussunk a legjobb négy közé. Talán épp annyi hiányzott, hogy (mint utóbb kiderült) Klujber Katrin egy korábbi sérülése miatt csak az első percekben tudta vállalni a játékot.

Az olimpia ezzel véget ért a magyar női kézilabda-válogatott számára, és bár korai még összegezni, a legerősebb érzelem az elmúlt tíz nappal kapcsolatban a feltámadás és a negyeddöntős szereplés miatt talán a büszkeség lehet.