A magyar női kézilabda-válogatott kétszer is pályára lépett Brazília ellen az olimpiai felkészülés hajrájában, de a főszereplők többször kiemelték, hogy azokon a meccseken igyekeztünk elrejteni a braziloknak szánt játékokat. Aztán jó eséllyel hétfőn délelőtt teljesen felborult a korábban eltervezett taktika, miután az edzésen megsérült a csapat kapitánya, Kovacsics Anikó.

Pedig ebben a hihetetlenül erős csoportban a dél-amerikaiak ellen, akárhogyan is, de győznünk kellett, hogy reális esélyünk maradjon a továbbjutásra.

A kezdés ennek megfelelő volt, Háfra Noémi nagy lendülettel vetette magát a küzdelembe, az első megoldásai be is jöttek, és a 4-1-es vezetésünk, valamint a játék képe alapján bizakodóak lehettünk. A következő percekben azonban bántóan gyorsan tört össze az addig egyébként ugyancsak gyorsan felskiccelt kép, előbb a kilencedik percben egyenlített ellenfelünk, majd újabb lendületet véve hárommal lépett el, mire legközelebb a kapuba találtunk. S a kapus, Barbara Arenhart még csak ez után indult be igazán… Ha a magyar kapuban Bíró Blanka nem véd hozzá hasonló színvonalon (ötven százalék körüli hatékonysággal), már a játékrész közepén nagy bajba kerültünk volna, de a huszadik perc után már így se kerülhettük el a sorsunkat. Elöl sorban hagytuk ki a helyzeteket, ettől (értsd: olimpián) rogyadozni látszott a játékosok önbizalma, ez pedig rányomta a bélyegét a védekezésünkre is.

Nagyon nem festett jól, amit a tizedik perc után láthattunk: a braziloknak minden sikerült, lőttek gólt úgy, hogy előtte a labda mindkét kapufát érintette, de úgy is, hogy már fél térden volt, aki épp betalált, mi meg közben iszonyatosan vártuk, hogy Bíró mellé legalább egy mezőnyjátékos felzárkózzon. A szünetre hatgólos hátránnyal mehettünk, vagyis gyökeres változásra volt szükség a második félidőre ahhoz, hogy valahogyan visszakapaszkodjunk a meccsbe.

A fordulat azonban csak nem akart megjönni, hiába védett a második félidőre beálló Janurik Kinga is ötven százalék fölött, egy-egy szerzett gólunk után rendszerint eladott labdák jöttek, így pedig öt gólnál közelebb nem tudtunk zárkózni. A brazilok jól képeztek súlypontokat, majd egy hosszú passz után kialakuló egy az egy elleni szituációkat játszi könnyedséggel oldották meg. A magyar válogatott harcolt, küzdött az elemekkel, de először is saját magát nem tudta legyőzni – megfelelő szintű védekezés nélkül több játékosunktól is átlag feletti teljesítmény kellett volna támadásban ahhoz, hogy legalább szoros meccset játszunk, de nem hogy több, egy sem volt ilyenből. Mindennek betudhatóan az utolsó tíz percre már úgy fordultunk, hogy esélyünk se volt a pontszerzésre, kilenc gólosra nőtt a hátrányunk. A továbbjutáshoz szükséges legalább négy pontot a hátralévő három fordulóban kellene összegyűjtenünk, de az Orosz Olimpiai Bizottság csapata, Spanyolország és Svédország ellen se lesz könnyebb dolgunk.