Amint arról korábban beszámoltunk, a Ferencváros háromszoros Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes úszója, Verrasztó Dávid (képünkön) közel 33 évesen, élete harmadik olimpiáján kiharcolta pályafutása első ötkarikás döntőjét, majd a 400 méteres vegyesúszás fináléjában mindössze két tizeddel lemaradva a dobogóról a negyedik helyen ért célba.

A DIGI Sport stábja hétfőn a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kapta mikrofonvégre hazatérő kiválóságunkat és az őt fogadó édesapját, az 1980-as moszkvai olimpián 200 háton ezüst-, 400 vegyesen bronzérmet nyerő Verrasztó Zoltánt.

„Megmondom őszintén, nem érzem magam túl jól annak ellenére, hogy jól sikerült minden. Hogy soha nincs szerencsém, azt még nem igazán tudtam feldolgozni” – kezdte értékelését úszónk. „Biztosan én is egy csomó mindent elrontottam, és tudom, hogy nem tudom kihozni magamból az olimpián, amire képes vagyok, de az eddigiekhez képest ez a mostani egy hatalmas fejlődés. Éppen ezért úgy gondolom, húsz év után megérdemeltem volna azt a két tizednyi szerencsét, ez azért bánt. Nem mondom, hogy nem vagyok elégedett, de azért még egy párat aludnom kell erre, hogy a helyére kerüljön.”

Úszónk a tokiói körülményekről is beszélt.

„Azért azt el kell mondani, reggel még soha nem úsztam ilyen időt, előfutamban még soha nem volt ilyen teljesítményre szükség a továbbjutáshoz. Nehéz helyzetben voltunk, mert a délutáni előfutamok és reggeli döntők azért megkavarják a dolgokat. Azt lehet látni, hogy azokban a számokban, mint a miénk, ahol nagyot kell hajtani az előfutamokban, ott nehéz a döntőben jobbat úszni. Aki jobbat tud, az hatalmas esélyessé lép elő a győzelem és az éremszerzés szempontjából.”

Dávid édesapja, Verrasztó Zoltán szerint nincs ok a csalódottságra, ő úgy érzi, inkább mégiscsak félig tele van az a bizonyos pohár.

„Fantasztikus élmény volt számomra Dávid szereplése, mert végre legyőzte önmagát! Két, mondjuk ki, borzalmas olimpia után döntőbe tudott kerülni, és egy soha nem látott erős mezőnyben közel járt az éremszerzéshez is – azért senkit nem kergetnek az asztal körül, ha negyedik lesz egy olimpián… Londonban és Rióban is úgy ment ki a rajtkőre, hogy többen azt mondták, nyugodtan adják oda neki előre valamelyik érmet, ehhez képest mindig történt valami. Valami olyan gát volt benne, amit nem is tudnék elmagyarázni, de most simán megoldotta ezt, és ez egy nagyon pozitív dolog. Ennél nagyobb dolog nem történhet, mint amikor saját magát legyőzi az ember” – értékelte fia szereplését a korábbi klasszis úszó.

Ami a jövőt illeti, Verrasztó Dávid számára még nem egyértelmű, hogyan folytatódik a pályafutása. De ahogy fogalmazott, az úszás szeretete még akár Párizsig is elrepítheti.

„Nem tudom még, mit kellene csinálnom. Ha érem lett volna a vége, akkor biztos, hogy ez lett volna az utolsó olimpiám. Azt még egyelőre nem tudom, harminc felett hogyan kell nyerni, tíz évvel fiatalabb pedig már nem leszek, ezen biztosan nem tudok változtatni. De az biztos, hogy szeretek úszni, két-három hónap kihagyás pedig már nem fér bele. De két hétig most biztosan nem csinálok semmit, aztán meglátjuk.”

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)